E-mail eredeti nyelve: magyar
Térségünk időjárását egy hidegfront hűtötte le, Horvátországban is "fagyni fog" a következő napokban, de a szlovákiai belpolitikát mindez nem hűtötte le. Orbán Viktor magyar kormányfőnek már ötödik napja sikerül uralni a közbeszédet. Mutatjuk, ma éppen ki bírálta. |
|
A kormányülés után
|
Elfogadhatatlannak nevezte Ódor Lajos miniszterelnök Orbán Viktor magyar kormányfő kijelentéseit az "elszakított területekről".
Elolvasom
|
|
|
Gyimesi György, a Szövetség listáján induló politikus, és Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke volt a TA3 hírtelevízió A nap témája című vitaműsorának vendége. A politikusokat Peter Bielik azzal a céllal hívta meg, hogy mondják el véleményüket Orbán Viktornak a tusványosi művelődési táborban a hét végén elhangzott beszédéről, elsősorban annak Szlovákiára vonatkozó részéről. |
|
Jövőbe tekintve
|
Gyimesi György, a Szövetség listáján induló politikus, és Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke volt a TA3 vitaműsorának vendége.
Elolvasom
|
|
|
Bárdos Gyula a felvidéki magyarság meghatározó politikusa, az MKP sokéves frakcióvezetője, eddig egyetlen sikeresnek mondható köztársaságielnök-jelöltünk. Érdemes odafigyelni arra, amit mond. Szerinte jogos volt Orbán Viktor kritikája. |
|
Fülbevaló
|
Bárdos Gyula, a Szövetség párt egyik meghatározó politikusa.
Meghallgaton
|
|
|
Mehet nagy hasábbal? – hangzik el a kérdés a gyorséttermek pultjánál. Szlovákiában már alig akad valaki, aki burgonyát szeretne termelni. A fogyasztás és a termelés is visszaesett. Mi lesz így az ágazattal? |
|
Házunk tája
|
Hajdan a hamuban, héjában megsütött krumpli a legszegényebbek eledele volt.
Elolvasom
|
|
|
A szombati rossz idő miatt vasárnapra csúszott át a 41. Balaton-átúszás. A fotelben ülve biztosan nagyon kellemetlenül fogja magát érezni, ha elmondjuk, egy mindössze 12 éves komáromi kislány is átúszta a magyar tengert. Valamint a Szövetség két képviselőjelöltje is. A Balatont idén szintén átúszó Hajtman Gábor írása. |
|
Ügyes felvidékiek
|
A komáromi születésű 12 éves Kovács Boglárkát, és a Szövetség listáján induló somorjai Pálinkás Évit kérdeztük az élményekről.
Elolvasom
|
|
|
Nyolc év után újra ott lesz a Kassa a szlovák élvonalban. Egy nehéz időszakon van túl a kassai labdarúgás és sikerült visszakerülni oda, ahová való a kassai foci, egy teljesen újjáalakult klubbal. Az új stadionról és persze az új idény kihívásairól is beszélgettünk a klub és az akadémiai igazgatójával, Geri Ádámmal. |
|
Újonc
|
Újabb keleti gárdával bővült a szlovák labdarúgó-bajnokság (Niké Liga) mezőnye miután az FC Kassa feljutott az élvonalba.
Elolvasom
|
|
|
Mág mondja valaki, hogy ezek a mai fiatalok... A párkányi Szalai Ádám hobbija a veterán kerékpárok felújítása. A legrégebbi biciklije egy 1922-es német Union, van ugyanettől a gyártótól katonai biciklije is, és egy a ´30-as évekből. A cél: egy állandó kiállítás létrehozása. |
|
Bringák vonzásában
|
A párkányi Szalai Ádám még csak a középiskola első osztályából maradt ki, de már 15 korabeli kerékpárt felújított és még ugyanennyi várakozik nagymamáj műhelyében.
Elolvasom
|
|
|
Lapunk pár hete már szerda helyett csütörtökön érkezik az előfizetőkhöz és a standokra. Ha ön még nem előfizetőnk, erre a linkre kattintva tájékozódhat az előfizetési lehetőségekről.
Ha a nagyszülei tartottak háziállatokat, netán önnek is van kutyája, macskája, lova vagy tehene, akkor könnyedén lezúzza legújabb kvízünket. Mehet? |
|
|
A Ma7 médiacsalád hírlevelét azoknak az olvasóinknak küldjük ki, akik erre feliratkoztak. A feliratkozás beállításai bármikor módosíthatók: [url:leiratkozás]Leiratkozás a hírlevélről[/url:leiratkozás]
|
|