Egyre erősödő migránsáradat és nagyfokú tehetetlenség – Mai7 Hírlevél

E-mail eredeti nyelve: magyar

2023. 6. 19., hétfő

Ezen a forró nyári hétfőn, a Gyárfások névnapján is, jó szokásunkhoz híven, figyelemmel kísértük a világ történéseit, hogy a nap végén átnyújthassuk önöknek szokásos hírcsokrunkat.

Az elmúlt hetekben ismét megjelentek a migránsok Nyugat-Szlovákiában, naponta százas nagyságrendben érkeznek. Pozsonyból a jelek szerint a probléma nem látszik, a hivatalnokkormány nem tesz érdemi lépéseket. A Szövetség politikusait kérdeztük a kialakult helyzettel kapcsolatosan.

1
Növekszik a migrációs nyomás: garantálni kell a polgárok biztonságát - a Szövetség politikusait kérdeztük
Illegális bevándorlás

Naponta százas nagyságrendben érkeznek a migránsok a Csallóközbe. A Szövetség politikusait kérdeztük a kialakult helyzettel kapcsolatosan.

Elolvasom

Kezdettől fogva sok változáson ment át a II. nyugdíjpillér. Mostanában nagy a bizonytalanság a kifizetések körül. Pedig sokakat érint. A nyugdíjba vonulásra ugyanis rá kell készülni, anyagilag is. Vajon egy összegben, netán több kisebb részletben kapjuk majd meg megtakarításainkat, ha nyugdíjba megyünk? Bővebben cikkünkben.

2
Ön egyben venné ki, vagy részletekben? A nyugdíjak II. pillérből való kifizetésének módja még kérdéses
Újabb változás előtt

Csak az ősszel megalakuló kormány dönt a kifizetések módjáról.

Elolvasom

Idén a Csemadok Pozsonyligetfalui Alapszervezetének szervezésében a pozsonyi magyarok egy csoportja zarándokolt el Přerovba, hogy fejet hajtson a kegyetlen mészárlás áldozatainak emléke előtt, és megemlékezzen a 78 éve történtekről. Ekkor 267 ártatlan kárpáti németet, szlovákot és magyart – 120 nőt, 72 férfit és 75 gyermeket – gyilkoltak meg bestiálisan a 17. csehszlovák gyalogezred katonái.

3
Nem felejtünk – pozsonyi magyarok a přerovi mészárlás emlékművénél
Pozsonyiak megemlékezése

A přerovi temetőben felállított emlékműnél minden évben megemlékeznek azokról az áldozatokról, akik 1945. június 18-áról 19-re virradóra a város szélén magasodó Svéd sáncoknál vesztették életüket.

Elolvasom

Mennyit vesz el majd a községek és a polgárok földjeiből az új nemzeti park?  Mit lehet és mit nem lehet majd a nemzeti park létrejötte után tenni az adott területen? Lehet-e majd halászni és vadászni? És mi lesz azokkal, akiknek a mezőgazdasági földjük kerül a park területére? Ezekre a kérdésekre sokan keresik a választ a Duna Menti Nemzeti Park kapcsán. A témával Somogyi Szilárd foglalkozott.

4
Érdekellentét vagy információhiány?
Mi áll a háttérben?

A Csallóközi Városok és Falvak Társulása a jelen állapotok között a szervezet nem tudja támogatni a tervezett Duna Menti Nemzeti Park létrehozását.

Elolvasom

Nem a hónapok óta megszokott „forgatókönyv” szerint alakult a legújabb ֨választási felmérés. Ha júniusban tartanák a választást, azt továbbra is Fico pártja nyerné, de a „dobogó” második és a harmadik fokán helycsere történt. Ha kíváncsi a részletekre, olvassa el cikkünket!

5
Robert Fico továbbra is az élen, Pellegrini már nem a második
Felmérés

Ha júniusban tartották volna a választást, azt a Smer (18,9%) nyerte volna meg a Progresívne Slovensko (15,5%), és a Hlas (14,8%) előtt.

Elolvasom

Valószínűleg késő őszig marad a helyén ez a félkarú, jogfosztott szlovák kormány, Ódor Lajos miniszterelnökkel az élen. Miközben folytatódnak a szlovák kormány jogfosztottságának, vergődésének hónapjai. Hogy meddig, nem tudni, mert a szeptember 30-ai előrehozott választások után nem valószínű, hogy rövid idő alatt sikerül összeállnia az új szlovák kormánynak. Száraz Dénes jegyzetét ajánljuk figyelmükbe.

6
Lesz itt még valamikor igazi szlovák kormány?
Na vajon?

Igaz, addig se volt túl komoly, de múlt év december 15-étől csak olyan korlátozott, visszafogott van, mint a kézzel tolt hullámvasút a vidámparkban. Lefele gurul, felfelé épphogy vánszorog, erőtlen. 

Elolvasom

És végezetül egy jó hír! Új, 80 hektáros ipari park épül Rimaszombat északi részén, ami reménysugárt jelenthet a munkanélküliséggel igencsak sújtott gömöri régió számára. A tereprendezési munkák elvégzésére már ki is írták a pályázatot...

7
Tereprendezési pályázatot írtak ki a rimaszombati ipari parkra
4,6 millióért

A munkák első szakaszának költségét 4,6 millió euróra becsülik, áfa nélkül – derül ki a közbeszerzési közlönyből.

Elolvasom

A Ma7 médiacsalád hírlevelét azoknak az olvasóinknak küldjük ki, akik erre feliratkoztak. A feliratkozás beállításai bármikor módosíthatók: [url:leiratkozás]Leiratkozás a hírlevélről[/url:leiratkozás]