E-mail eredeti nyelve: magyar
Ezen az esős, borongós, fülledt kora nyári napon, a Róbertek névnapján sem állt meg a világ forgása. Szokás szerint figyelemmel kísértük a történéseket, hogy a nap végén egy hírcsokrot nyújthassunk át Önöknek.
A párkányi Steiner Gábor politikai karrierje most kezdődik, korábban politikával nem foglalkozott, s ahogy a ma7.sk portálnak elmondta, Mikuláš Dzurinda iránti tisztelete vezette őt a Modrí, Most-Híd politikai társulásba, ugyanis az egykori kormányfőt igazi tekintélynek tartja. Hogy ki is ő, kiderül cikkünkből. |
|
Hol vannak a magyarok?
|
A Dzurinda-féle, Most-Híddal dúsított párt irányításában csak egyetlen magyar nemzetiségű személy, a Gabriel Steinerként jelzett, Nyitra megyei elnök kap szerepet.
Elolvasom
|
|
|
A sajtó és a hadigépezet működése nem mindig jár kéz a kézben. A sajtónak eseményekre, akcióra van szüksége, a harcnak pedig megvannak a saját törvényszerűségei, melyek gyakran fittyet hánynak a média híréhségére. Olvasható Kocur Lászlónak az ukrajnai háború legújabb fejleményeivel foglalkozó cikkében. |
|
Kitavaszodik?
|
Az elmúlt napokban, hetekben valamiféle mozgolódás volt a fronton, amely akár az ellentámadás jele is lehet.
Elolvasom
|
|
|
Ha csak az élelmiszerekre koncentrálunk, akkor az elmúlt közel másfél év alatt még kedvező becslések szerint is 30 százalékos áremelkedésről számolhatunk be, ami azt is eredményezte, hogy sokan a vásárolt mennyiségen is takarékoskodni kezdtek, így az élelmiszerek megvásárolt mennyisége 18 százalékkal csökkent. Ez pedig komoly főfájást okoz a boltoknak… |
|
Magas szinten
|
|
|
Itt a nyár, és a sok eső miatt menetrendszerűen megérkezett a szúnyoginvázió is. Utánanéztünk, hogyan védekeznek ellene Komáromban, Kolozsnémán és Izsán. |
|
Vérszívók
|
A szúnyoginvázió mértéke minden évben az időjárástól függ.
Elolvasom
|
|
|
Lassan, de biztosan itt van a szabadságolások ideje, sokan már előszezonban kiruccannak a tengerpartra, vagy távolabbi országba utaznak. Fontos, hogy a poggyászba néhány, szükség esetén bevethető gyógyszer is bekerüljön. Lássuk, mire lehet szükségünk! |
|
Elsősegély
|
Mutatjuk, mi kerüljön bele az útipatikába!
Elolvasom
|
|
|
Ha egy bajnokság véghajrájában, a legfontosabb mérkőzés előtt a csapatnak hátat fordít két-három játékos, átigazol az ellenfélhez, akaratlanul is felmerül a kérdés a szurkolókban, hogy nem fognak-e hiányozni a végelszámolásnál? Egy részük úgy gondolhatja, menjenek csak, úgyis csak bomlasztották a csapategységet, és nem is voltak olyan nagy spílerek, mások viszont feltehetik a kérdést, képes lesz-e pótolni a klubvezetőség a távozókat? Száraz Dénes jegyzetét ajánljuk szíves figyelmükbe. |
|
Tollhegyen
|
|
|
A kanadai magyar közösség szétszórtan él az országban. Az egykoron kivándorolt magyarok összetartóak, fontosnak tartják a magyar identitás és a kultúra megtartását. Podcast műsorunkban Hajtman Gábor ezúttal Szenthe Annát, a Kanadai Diaszpóra Tanácsának az elnökét kérdezte. |
|
Adásidő
|
|
|
|
A Ma7 médiacsalád hírlevelét azoknak az olvasóinknak küldjük ki, akik erre feliratkoztak. A feliratkozás beállításai bármikor módosíthatók: [url:leiratkozás]Leiratkozás a hírlevélről[/url:leiratkozás]
|
|