Középiskolai kvóták, Krasznahorka „újraéledése”, települések és vállalkozók küzdelmei – Mai7 Hírlevél

E-mail eredeti nyelve: magyar

2023. 3. 27., hétfő

Viharosra sikeredett a hétkezdő nap, úgy tűnik, mintha összecsapna a tavasz a téllel. Ráadásul épp csak most kezdjük szokni a nyári időszámítást. Ám mindez nem szegte kedvünket, hogy összeállítsuk Önöknek  szokásos hírcsokrunkat. Lesz miből válogatni!

Az Ön gyermeke bejutott a kiválasztott középiskolába? Kinek a hatásköre és milyen kritériumok alapján határozzák meg a középiskolai diáklétszámokat? Mennyire veszik figyelembe az egyes iskolák iránt mutatkozó érdeklődést? Van-e beleszólása a megyének a sarokszámok megszabásába? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a legilletékesebbeknél Dunajszky Éva.

1
Hány magyar gyereknek van esélye magyar középiskolában tanulni?
Maximális diáklétszámok

Némely középiskolánkban több éves tendencia, hogy jóval kevesebb diákot tudnak csak felvenni első évfolyamba, mint amennyi jelentkező van.

Elolvasom

Krasznahorka büszke vára tizenegy éve – a borzalmas tűzvész óta – várja, hogy ismét megnyithassa kapuit a látogatók előtt. Nemrég az illetékesek a helyszínen adtak tájékoztatást arról, hogy áll a felújítás. Kiderült, a nehézségek ellenére a vár a jövő nyári turistaszezonban már fogadhatná az első látogatókat. Bővebben cikkünkben.

2
Jövőre nyithat Krasznahorka vára
Átadják végre

Tizenegy évvel ezelőtt vált tűzvész áldozatává Krasznahorka vára. 

Elolvasom

A Magyar Tudományos Akadémia impozáns dísztermében osztották ki az idei Magyar Örökség díjakat. A díjat azok a példaképek kapják, akiket a hazaszeretet, a hit, a tiszta, megalkuvás nélküli élet jellemez. Idén a felvidéki magyar irodalom kiválósága, Tőzsér Árpád író, költő is ebben az elismerésben részesült – irodalmi életművéért.

3
Tőzsér Árpád Magyar Örökség díjat kapott
Felvidéki díjazott

Idén Tőzsér Árpád író, költő is Magyar Örökség díjat kapott irodalmi életművéért.

Elolvasom

Ha röviden és velősen akarnánk megfogalmazni az önkormányzatok utóbbi hónapjait, akkor talán azt mondhatnánk, küzdenek az ár ellen. A magas infláció, az elszabadult rezsiköltségek alaposan próbára teszik a települések önkormányzatait. Hogy milyen taktikával próbálnak a víz felett maradni, arról kérdeztünk néhány komáromi járásbeli polgármestert.

4
Még nem látni a fényt az alagút végén
Önkormányzati problémák

Az energiaválság és a folyamatos áremelkedések idején egyre nagyobb teher hárul az önkormányzatokra és a településvezetőkre.

Elolvasom

Jó előre megnyugtatnánk az olvasót, a Spartacus-ösvényen semmiféle veszély nem leselkedik a gyanútlan kirándulóra. Sem iszonytató mélységek vagy meredélyek, sem járhatatlan terep, de még csak egy szökött római rabszolgákból verbuválódott rablóbanda sem nehezíti a dolgunkat. Ha képes egy nagyjából méterszéles ösvényen végighaladni anélkül, hogy jobbra vagy balra leszédülne róla, nem kell tartania semmitől. Pomichal Krisztián ismét túracipőt húzott és nekivágott a Visegrádi-hegységnek….

5
Gyere ki a hegyoldalba! - "Veszélyes" utakon a Visegrádi-hegységben
Gyere ki a hegyoldalba!

A környéken gyakran túrázóknak ismerős lehet ez a Visegrádi-hegység legvadregényesebb részein kanyargó korábbi vadászösvény. 

Elolvasom

Tudják Önök, mi az a szülői bónusz? A családügyi minisztérium ezzel próbálja – nagyon helyesen – némileg kompenzálni azt az igazságtalanságot, hogy akik gyermeke(ke)t vállaltak, azok kevesebb nyugdíjat kapnak, mint a gyermektelenek. De mi van, ha a gyermek megtagadja szüleit, jobban mondva, nem kívánja nekik juttatni a bónuszt? Erről szól B. Vida Júlia jegyzete.

6
Húszezer nem
Ok és okozat

A családügyi minisztérium nem véletlenül „találta ki” a szülői bónuszt.

Elolvasom

És a végére egy szintén sokakat érintő témában merülünk el. SzóBeszéd című műsorunkban ezúttal Iván Tamást, a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnökét kérdeztük. Mégpedig arról a felmérésről, amit a vállalkozói szférában végeztek, s amiből kiderül, milyen gondok nyomasztják azokat, akik az alkalmazotti lét helyett a magánvállalkozást választották.

7
Meddig bírják a felvidéki vállalkozók? Felmérés készült - VIDEÓ
Megdöbbentő tények

A megkérdezett vállalkozások több, mint fele tartja elképzelhetőnek, hogy ebben az évben bezárja a vállalkozását, ha nem történik változás. 

Megnézem

A Ma7 médiacsalád hírlevelét azoknak az olvasóinknak küldjük ki, akik erre feliratkoztak. A feliratkozás beállításai bármikor módosíthatók: [url:leiratkozás]Leiratkozás a hírlevélről[/url:leiratkozás]