Vihar várható a Kékszalag csütörtöki rajtjakor
Vihar várható az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj csütörtöki indulására, a rendezőség délután dönt arról, hogy elhalasztják-e a reggel 9 órás rajtot - mondta a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára a verseny szerdai, balatonfüredi sajtótájékoztatóján.
Holczhauser András jelezte: a rendezőség szerda délután az időjárási körülményeket mérlegelve közleményben tájékoztat majd a rajtról.
A főtitkár közölte: a tervezett rajt idén is csütörtökön 9 órakor lesz a balatonfüredi móló elől, ahonnan az indulóknak 48 óra alatt kell teljesíteniük a tó körüli 155 kilométeres távot. Az idei Kékszalagra körülbelül 600 nevezést várnak - tette hozzá. a verseny kezdetén fokozatosan megélénkül az északnyugati szél, amelyet elsősorban a déli, kora délutáni órákban erős - 45-50 km/órás - széllökések kísérhetnek. Délutántól mérséklődik a szél, de az élénk északias alapáramlás estig várhatóan fennmarad.
Eleinte erősen, majd változóan felhős lesz az ég, napközben egy-egy zápor kialakulhat. Éjszakára gyengül a szél, de az északias alapáramlás várhatóan a legtöbb helyen erősebb marad, mint a tavi cirkuláció módosító hatása - áll a honlapon közzétett előrejelzésben.
Hári Lenke (Fidesz-KDNP), Balatonfüred alpolgármestere hangsúlyozta: a Kékszalag a vitorlázás, a sport, a Balaton és Balatonfüred ünnepe, a verseny neve mára már összeforrt a tóparti várossal.
Zolnai György, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója felidézte: húsz éve kezdték el támogatni a vitorlássportot, és már öt éve névadó szponzorai a Kékszalagnak.
Rózsai Rezső, a KPMG vezérigazgatója azt kérte a versenyzőktől, hogy a várhatóan erősebb szélben kiemelten figyeljenek egymásra, és nevezzék a cég által alapított fair play-díjra azokat az eseményeket, amelyeket méltónak tartanak az elismerésre.
A sajtótájékoztatón Józsa Márton, a rekorder Raiffeisen Fifty-Fifty kormányosa elárulta, hogy júniusban kaptak új árbocokat, de többszöri próba után két héttel a verseny előtt mégis visszatértek a korábbiakhoz. Azonban régóta együtt van a csapat, ismerik már a hajót, ezért bizakodó - tette hozzá.
A Magyar Vitorlás Szövetség, a Magyar Telekommal és a Samsunggal kötött együttműködésben folyamatos élő egyenes adást sugároz a balatonfüredi Nagymólón kialakított stúdióból csütörtök reggel nyolc órai kezdettel, egészen a szombat esti díjkiosztó végéig.
A Balatonfüredi mólón a teljes vitorlásszezonban látható lesz a Balaton múltját bemutató Privát Balaton fotókiállítás, amely a vitorlás szövetség, a Lipták Gábor Könyvtár és Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program összefogásával jött létre. A tárlaton a vitorlázó közösség által összegyűjtött emlékeket lehet majd megtekinteni.
Zakariás Fruzsina, az Audi márkaigazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy idén is megrendezik az Audi Speed Challenge versenyt a Kékszalag második napján, amelyen a balatonfüredi móló előtt a leggyorsabb katamaránok mérik össze tudásukat.
A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg.
Tavaly a versenyre nevezett 516 hajóból 456 teljesítette a nagydíjat, amelyet - saját 2014-es rekordját megdöntve - 7 óra 13 perc 21 másodperces idővel a Józsa Márton vezette Raiffeisen Fifty-Fifty nyert meg.
A legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas nyerte meg Kékszalagot.