Már kétszer elhalasztották, talán most összejön.
A mediterrán hangulatú Tihany annyi látnivalót kínál az ideérkezőnek, hogy nem győzi kapkodni a fejét.
Jövő augusztusban a gyorsaságimotoros-világbajnokság, júliusban pedig a Superbike-vb fordulóját is megrendezik a Balatonfőkajár mellett elhelyezkedő Balaton Park versenypályán.
Nagy volt az idei érdeklődés az utazás ezen formája iránt.
Rangos elismerésben részesültek a komáromi hajógyárban készült vízi járművek.
HUN-REN: 2000 óta folyamatosan melegszik a Balaton. Azt is kimutatták, hogy a tó nyugati része főleg tavasszal és nyáron, keleti része inkább ősszel és télen melegszik.
Már a tavalyi Balaton-átúszásom után eldöntöttem, hogyha tehetem, akkor minden éven nekivágok a távnak és hagyományt teremtek.
Szombat 2 óra 40 perc 07 másodperckor, több mint negyvenegy és fél órás vitorlázás után a 456. helyen befutott az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj utolsó hajója, a Prosecco, az abszolút győztes MLS Raiffeisen Fifty-Fifty csapatának tagjai voltak.
Nem árt óvatosnak lenni, mert nagy különbségeket figyelhetünk meg az egyes strandok, illetve vendéglátóhelyek árai között.
Négyen fürdőztek egy siófoki strand előtt, amikor egyikük elmerült a közel három méteres vízben.
A Balaton déli partján, Szántód szomszédságában, Kőröshegyen járunk. Ebben a faluban 2012-ben 8 hektárnyi levendulást telepítettek.
Több mint tízezer résztvevőre számítanak a szervezők a Balaton-átúszáson, amelyre a tervek szerint július 20-án kerül sor.
Már szinte hagyománnyá vált, hogy minden évben futócsaládommal, a Gyorsvizit csapattal részt veszek a Balaton-körüli futóversenyen, az Ultrabalatonon.
A télen óránként közlekedő balatoni komp a téli szünet végéig, január 7-ig félóránként jár Szántód és Tihany között, karácsonykor és szilveszterkor módosul a menetrendje.
ORFK: egyelőre ismeretlen a rendőrségi helikopter balesetének oka.
A gép kétfős legénységét egy közelben tartózkodó hajó mentette ki.
Ne féljünk a Balatontól és Horvátországtól
Idén még nem kerültek annyian bajba a Balatonon egy nap alatt, mint hétfőn.
A Balaton vize ma már nem édesvíz, hanem „édes-sós átmeneti víz”.