2021. augusztus 25., 13:30

Szijjártó: Magyarország és Horvátország szoros egymásra utaltságban él

Magyarország és Horvátország szoros egymásra utaltságban él, a felek között meglévő jó együttműködésből mindkét nemzet profitálni tud - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, miután horvát kollégáját, Gordan Grlic-Radmant fogadta Budapesten.

Szijjártó Péter
Fotó: MTI/Soós Lajos
Mindkét kormány az eredeti európai, mondhatnám keresztény értékek alapján áll. Valószínűleg ez volt az egyik oka annak, hogy Horvátország nem csatlakozott ahhoz a hecckampányhoz, amelyet néhány európai ország indított meg Magyarországgal szemben a gyermekvédelmi törvényünk elfogadása után

- hangsúlyozta a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter,

a jogszabályt ért nemzetközi bírálatokra utalva.

Több ország európai ügyekkel foglalkozó minisztere kezdeményezett közös dokumentumot, követelvén, hogy az NGO-k hadd menjenek be magyarországi óvodákba és iskolákba, hogy ott mindenféle szexuális propagandát kifejtsenek. Horvátország azonban nem csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez, amiért köszönet jár

- tette hozzá a külügyminiszter.

Szijjártó Péter az együttműködés három fontos területét nevezte meg.

Elsőként az energiabiztonságot, amelynek kapcsán leszögezte, hogy

Magyarország számára is fontos a cseppfolyósított földgázt (LNG) fogadó terminál létrejötte Krk szigetén, ezzel ugyanis új beszerzési útvonal nyílik, most először vált lehetővé hosszútávú gázvásárlási megállapodást kötni nem orosz vezetékeken keresztül.

A következő négy évben 1,4 milliárd, az utána következő három évben pedig évente egymilliárd köbméter földgáz érkezik majd innen az országba a tervek szerint.

Rámutatott, hogy a két ország gázpiacának összekötése komoly lehetőségeket tartogat, leszorítaná az árakat és javítaná az ellátás biztonságát. Emellett pedig háromoldalú, magyar-horvát-ukrán együttműködést lehetne kezdeni, hogy Magyarország valamennyit visszaszerezhessen abból a tranzitlehetőségből, amelyet elveszít azzal, hogy az orosz Gazprom nem Ukrajnán keresztül, hanem egy déli útvonalon fog földgázt szállítani.

Szijjártó Péter szerint

a második terület az összeköttetések kérdése, és kiemelte, hogy több határátkelőt kell létrehozni a két ország között, átlagosan ugyanis 50 kilométer a távolság közöttük jelenleg.

Közölte, hogy 2024-re az M6-os autópályát meghosszabbítják a határig, emellett folytatódik a murakeresztúri híd építése, illetve Sároknál és Őrtilosnál is új átkelőt terveznek nyitni.

Végezetül beszélt a nemzeti közösségek fontosságáról is,

amelyek erős kapcsot jelentenek a két ország között - áll a közleményben.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.