Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
Szijjártó Péter hangsúlyozta, egy olyan stratégiai partnerségi együttműködési szintre emelték a két ország közti kapcsolatrendszert, amely kategóriában a kínaiak csak öt országot tartanak számon, Európában egyedüliként Magyarországot.
Szijjártó Péter arra is kitért, hogy ezzel a javaslattal a NATO a saját vörös vonalait átlépve, öles léptekkel halad a háborúba, pedig a közvetlen konfrontáció a harmadik világháború kirobbanásának veszélyével járna.
A NATO öles léptekkel halad a korábban közösen felrajzolt vörös vonalak átlépése felé, az észak-atlanti szövetség most már százmilliárd dollárt akar még belepumpálni az ukrajnai háborúba - közölte Szijjártó Péter.
Szijjártó Péter szerint Brüsszel jelenleg migrációpárti politikát folytat, amely rossz Európának és Észak-Afrikának is, mert az illegális bevándorlás veszélyt jelent a tranzit- és a célállamokra nézve egyaránt.
Szijjártó Péter szerint a brüsszeli döntéshozók világháborús készülődéssel reagálnak a mostanra kritikussá vált ukrajnai harctéri helyzetre annak ellenére is, hogy a fegyverszállítások stratégiája totális kudarcot vallott az utóbbi évek során.
Magyarország büszke és egyben megbízható tagja is a világ legerősebb védelmi szövetségének számító NATO-nak, és Magyarország továbbra is hozzá kíván járulni az euroatlanti közösség biztonságához - jelentette ki Szijjártó Péter.
Teljes támogatást élvez a közép-európai országok körében a magyar európai uniós elnökség politikája, amelynek célja a nyugat-balkáni bővítési folyamat előmozdítása - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Ljubljanában.
Magyarországnak nemzeti érdeke a közép-európai együttműködés megőrzése.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a kormány nem amerikai belpolitikai szempontból figyeli az egyesült államokbeli elnökválasztás előkészületeit, mivel az nem Magyarország dolga.
Szijjártó Péter szerint a legfontosabb az volt, hogy az Európai Unió ne finanszírozza a fegyverek szállítását Magyarország részvételével.
Szijjártó: A kontinens és a világ is megszenvedi a Jemen jelentős területeit ellenőrző felkelők támadásait a Vörös-tengeren, amelyek veszélyeztetik a világkereskedelem szabadságát, biztonságát és kiszámíthatóságát.
Húsz ukrajnai megyében több mint félmillió családot ért el a magyar humanitárius segítségnyújtás.
A tárgyaláson a kárpátaljai magyar közösség jogainak helyreállítása mellett szó volt Ukrajna támogatásáról, valamint a két külügyminiszter előkészíti Orbán Viktor miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozóját.
Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy Moldova csatlakozása az Európai Unió javára válna.
Erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélt a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videóban.
Magyarország a bővítéspártiak táborához tartozik, így elfogadhatatlannak tartja a Nyugat-Balkán diszkriminálását - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.
Ukrajna európai integrációs törekvéséről folytatott megbeszélést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel Brüsszelben.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy a globális biztonság ma van a legrosszabb formájában a hidegháború vége óta, ugyanis több mint harminc súlyos fegyveres konfliktus zajlik a világban, miközben a terrorfenyegetettség is minden korábbinál erősebb.
Szijjártó Péter sérelmezte, hogy bizonyos tagállamok olyan javaslatokkal álltak elő, amelyek rendkívüli mértékben veszélyeztetnék mások, köztük Magyarország energiabiztonságát.
Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy az EU a héten előterjeszti a tizenkettedik szankciós csomagjáról szóló javaslatot is.
Európa szempontjából ma van a legrosszabb formában a világ biztonsága a hidegháború lezárulta óta.
Szijjártó Péter szerint sajnos, komoly a veszélye annak, hogy a világ újra blokkokra fog osztódni.
A nemzetközi közösségnek együttes erővel kell fellépnie az izraeli-palesztin konfliktus eszkalációjának elkerülése érdekében.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, Magyarország elkötelezett a fenntartható és környezetbarát energiafelhasználás megteremtése mellett.