2021. december 10., 16:18

Szijjártó: a V4-ek a legszorosabb, leghatékonyabb és legsikeresebb együttműködés az EU-n belül

A visegrádi államok (V4) sikerének egyik kulcsa, hogy a józan észre alapították politikájukat a gazdaság és a biztonság területén - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a négy ország parlamentjének közös gazdasági bizottsági ülésére küldött videoüzenetében.

Magyar elnökség az ET-ben
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a visegrádi együttműködés ma a "legszorosabb, leghatékonyabb és legsikeresebb" szövetség az Európai Unión belül. Ennek tagjai együtt olyan rendkívüli eredményeket tudtak elérni az elmúlt években, amelyekre külön-külön nem lettek volna képesek. A legnagyobb teljesítménynek azt nevezte, hogy közös erővel megakadályozták a kötelező migrációs kvóták bevezetését. "Ha nem sikerült volna elutasítani Brüsszel őrült kezdeményezését, akkor ma migránsok tíz- vagy százezrei lennének országaink területén" - fogalmazott.

Rendkívül erős, versenyképes régióról van szó, amit az is mutat, hogy amennyiben a V4-ek egy államot alkotnának, akkor az lenne az EU harmadik legnépesebb országa, illetve a világ 15. legnagyobb gazdasága - mutatott rá.

Szijjártó Péter leszögezte: a térség sikerének egyik legfőbb oka a józanság a gazdaság és a biztonság területén. Ezzel kapcsolatban az alacsony adók előnyeit méltatta nem csak a nemzetközi beruházások vonzását, de a munkahelyteremtést illetően is. Aláhúzta, hogy az adópolitikának nemzeti kompetenciában kell maradnia, ragaszkodni kell a szuverenitás ezen fontos eleméhez, illetve hozzátette, hogy Magyarország folytatni fogja az adók csökkentését akkor is, ha ez egyeseknek nem tetszik.

Ezt követően kitért az energiabiztonságra, amelynek területén szerinte az EU számos hibát elkövetett. Példaként hozta fel, hogy az európai zöld megállapodás részleteit nem dolgozták ki szakmai szempontból kellő alapossággal, azt részben inkább politikai kommunikációs eszközként kezelték.

A miniszter kiemelte, hogy Magyarország számára fontos a környezetvédelem, azonban itt is meg kellene őrizni az észszerűséget, márpedig "a földgáz- és atomenergia-ellenes érzületek kialakítása nagy hiba volt a kontinensen".  Hozzátette, hogy hazánk áramszükségletének több mint 70 százalékát a paksi nukleáris reaktorok fogják fedezni az évtized végére, emellett nemrég újabb gázvásárlási szerződést kötött a kormány az orosz Gazprommal, így az energiaellátás biztosított hosszú távon is.

Végezetül érintette a migráció ügyét is, és leszögezte, hogy a tagállamoknak ragaszkodniuk kell azon jogukhoz, hogy ők határozhassák meg, ki léphet be a területükre és ki nem.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.