2022. január 2., 18:17

Potápi Árpád János: Olyan politikai erőt kell felmutatni, amire a szlovákok is felnéznek

Újrakezdés kérdőjelekkel a koronavírus árnyékában, megsínylették-e a nemzetpolitikai programok a járványt, mire jó, ha szlovák gyerekek járnak a magyar óvodákba, hogyan kell viszonyulni a szlovák kormányzati bírálatokhoz, és mit lehet mondani a magyar kormány támogatásait számonkérő sajtótámadásokra, mi a gond a felvidéki magyar kiállással, hol rontottuk el a kettős állampolgárság ügyét és Szövetség platformokkal vagy anélkül? Csak néhány téma, amit évértékelő interjúnkban érintettünk a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárával, Potápi Árpád Jánossal, aki az év végén a felvidéki sajtóban kizárólag a Ma7 médiacsaládnak nyilatkozott.

potápi
Fotó: Szakács Tamás

2021 az újrakezdés éve volt, de visszanézve az elmúlt hónapokra, inkább azt mondhatnánk, hogy a koronavírus-járvány folytatásának az éve lett, hiszen mindent ez határozott meg. Ilyen körülmények között milyen tartalommal lehetett megtölteni az újrakezdést?

Az újrakezdés kifejezés nagyon tudatos választás volt. Egy-egy járványhullámon próbálunk úrrá lenni, próbáljuk az életet a rendes kerékvágásban tartani, vagy visszaterelni oda, de még mindig nem sikerült maradéktalanul legyőzni a vírust.

Tavaly ilyenkor abban bíztunk, hogy egy év múlva már a nehezén túl leszünk, és ezt az elképzelést tükrözi az újrakezdés szó.

Azt azonban fontos hangsúlyozni, hogy a koronavírus-fertőzés ellen az egyetlen megoldás a védőoltás. A legfontosabb, hogy az oltatlanok mielőbb vegyék fel az oltást, hiszen ez a legerősebb védelem a betegség súlyos lefolyása ellen.

Figyelve a nemzetpolitika történéseit, valóban úgy tűnik, mintha az élet a rendes medrében folyna, hiszen rengeteg programjuk fut. Mégis, mennyire befolyásolta a járvány a munkát, visszafogta-e a programokat?

Igen, a kezdetekkor, ahogy mindenki mást, bennünket is nagyon érzékenyen érintett, de aztán kormányzati szinten mondhatni az elsők között döntöttünk úgy, hogy a munkát folytatni kell. A kollégáimnak is köszönhetően nagyon hamar elindítottuk a programokat, mert úgy gondoltuk, a nemzeti újrakezdés vállalása is ezt feltételezte.

Úgy határoztuk meg a pályázatainkat, hogy azok alkalmazkodjanak a rendkívüli helyzethez.

Az első felhívást a szervezetek számára hirdettük meg, de ezúttal nem programokra és rendezvényekre, hanem fejlesztésre, felújításra, eszközbeszerzésre – ez ugyanis mind a szervezeti kereteket erősíti. Már akkor bejelentettük, hogy ha a járványhelyzet engedi, rendezvényekre is írunk ki pályázatot. Ezt meg is valósítottuk, így hirdettük meg a nemzeti újrakezdés program második felhívását, a testvértelepülési pályázatunkat, a Határtalanul programot. Habár a járvány sokszor közbeszólt, de amikor a helyzet engedte, a rendezvények, a programok Magyarországon és a határon túli régiókban is mindenütt elindultak.

Nem is maradt el semmilyen program, amit kitűztek?

A legtöbb programunkat megtartottuk, kettő kivételével, ez pedig a Kőrösi Csoma Sándor Program, illetve a Petőfi Sándor Program. Ezeket sajnos nem tudtuk újraindítani, mert olyan a világban a járványhelyzet, hogy most senki nem tudja garantálni, az adott ország tudja-e fogadni kilenc hónapra az ösztöndíjasunkat, hiszen minden államban más a járványszabályozás. Ugyanez a helyzet a Kárpát-medencét érintő Petőfi Sándor Programmal.

Felvidéki viszonylatban melyik az a program, amelyet kiemeltnek tartott ebben az évben, amely hatványozott figyelmet érdemelt?

Első helyen a beruházásokat említeném, amelyek egész évben jól haladtak, látványos fejlesztések történtek. Felvidéken átadtunk a Gútai Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont felújított épületét, a megújult komáromi Eötvös Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolát, a pogrányi tájházat – hogy csak néhányat említsek. Ahol tudtunk, a támogatási összeg némi emelésével próbáltunk segíteni, hogy sikerüljön befejezni az építkezéseket.

A templomok és az óvodák felújítása kiváló ütemben halad. Az óvoda- és bölcsődefejlesztési program keretében Kárpát-medence-szerte közel ezer felújított, illetve új óvodáról beszélhetünk. A programnak megvannak a látványos eredményei a Felvidéken is.

A cél ugyanis, hogy minden magyar gyermeket magyar óvodába tudjanak íratni a szüleik, hogy vonzóak legyenek az intézményeink kívül-belül. És akár még a szlovák gyerek is odajárjon. 

potápi
Fotó:  Szakács Tamás

Valóban, egyre többet hallani, hogy szlovák szülők is a magyar óvodát választják, nem is titkolva, azt szeretnék, hogy „a gyermekük a szép óvodába járjon“.

Erre legyünk büszkék! Ha másért nem, akkor ezért jöjjenek oda. De számunkra ez azért is fontos, mert utána komoly esély van arra, hogy a gyerekeknek egy része a magyar iskolát választja. Ha az óvodáink és az iskoláink is szebbek, mint a többi intézmény, és ehhez még jó pedagógiai tartalom is járul, jók a pedagógusok, ráadásul az iskolák esetében biztosítani tudjuk a napközis ellátást, a közétkeztetést, akkor szerintem minden szülő meggondolja, hová írassa a gyermekét.

Az iskolaválasztás a kulcsa mindennek. Azt látjuk, hogy aki nem magyar intézményrendszerben nő fel és szocializálódik, hanem más közegben, szlovák, szerb, vagy román iskolákban, azok nagy része a magyarság számára elvész.

Nekünk ebben a folyamatban, a magyar iskolaválasztás ösztönzésében nagy felelőségünk van. Míg van ráhatásunk, addig kell ezzel élnünk, és ezt tesszük is.

Ahhoz kétség sem fér, a programok célja, hogy megtartó erejük legyen. Ugyanakkor tény, a jelentős támogatás és fejlesztés mellett is a külhoni térségek mindenhol fogyó közösségek, korábban elsősorban az asszimiláció, ma már az elvándorlás is nagyon komolyan sújt bennünket. A népszámlálási adatok Szlovákiában hamarosan ismertek lesznek, akkor derül majd ki, hogyan állunk. Reális, hogy ezek a tendenciák megfordíthatók, és a külhoni közösségek még növekvőek is lehetnek? 

Erős meggyőződésem, hogy a nemzetpolitikai programoknak, az óvoda- és iskolafejlesztéseknek mindenhol megtartó erejük van. A számok is ezt mutatják. Az elsősök száma a Felvidéken évek óta, ha csekély mértékben is, de növekszik, vagy stagnál, és már ez is jó eredmény. Ezzel persze összefügg a családpolitika is, aminek Magyarországon látható eredményei vannak. Természetesen, mi nem tudjuk befolyásolni a Felvidéken vagy Erdélyben a helyi családtámogatási rendszert, de a hatása mégis megvan. Kimutatható, hogy ha nálunk növekszik a gyermeket vállalók száma, ez a jelenség kis csúszással a szomszédos régiókban is megjelenik a magyaroknál.

Az élet sok területén a magyar tendenciák visszaköszönnek a külhoni régiókban is, vagyis követjük egymást, úgy működünk, mint a testvérek.

Ugyanez volt megfigyelhető a járvány esetében, főleg az első időszakban. Mindegy, hogy a szlovák vagy a román kormány mit mondott, az emberek azt vették alapul, mit mondott Orbán Viktor.

Készült is egy szlovák felmérés, ami azt mutatta, hogy Szlovákiában a magyarok a leginkább oltáspártiak. A szlovák szociológusok is azzal magyarázták ezt, hogy a magyarok Budapestről tájékozódnak, a magyar kormányzat kommunikációja pedig egyértelmű volt. A kötődés tehát ilyen szinten is kimutatható.

Igen, ezért is nagy a felelőssége a magyar kormánynak. És ezért is fontos, hogy Magyarország jó példával járjon elöl, például a gyermekvállalásnál. A környező országokhoz képest Magyarország jobban áll, és ez kihat a többi nemzetrészre is, már több helyen látjuk, hogy növekszik a fiatalok gyermekvállalási kedve. Nyilván mi ezt szeretnénk még jobban feltornászni, ehhez pedig óvodák, bölcsődék, iskolák kellenek. És ha már a nagy programokról beszélünk, szólni kell a templomfelújításokról is, ami szintén folyamatos volt a járvány ideje alatt is.

Nemcsak összegében jelentős, sokrétű is a támogatás rendszere. A magyar kormányzat segítsége nélkül nem sok minden történne a Felvidéken a kultúra, az oktatásügy, vagy épp felújítások terén, és ezzel a magyar kormány a szlovák kormány feladatait is átveszi, hiszen ez Pozsony kötelessége lenne. Ennek ellenére az elmúlt egy évben számtalan támadás érte önöket a politika és a sajtó részéről, amiatt, hogy gondoskodnak a felvidéki magyar közösségről.

Ezek a számonkérések nehezen megérthető dolgok, mert olyan, mintha azért számoltatnának el bennünket, hogy segíteni akarunk.

Képzeljük el, a szülő vesz a gyerekének valamit, aki erre úgy reagál, hogy apám, neked honnan van pénzed, ezzel bíróság előtt kell elszámolnod, mert miből vettél nekem autót, lakást, az unokádnak miből adtál pénzt. Számolj el vele!

És ráadásul ezt a Felvidéken egy magyar médium is megteszi. Azt gondolom, ezáltal gyakorlatilag egyértelmű, hogy kinek az oldalán áll, vagyis milyen célt szolgál.

Támadások szlovák kormányzati oldalról is tapasztalhatók, főleg a külügyminiszter részéről. Mi a nemzetpolitikának a válasza arra, hogy támogatnak, és még magyarázkodni is kellene érte?

Én ezt nem látom annyira erős támadásnak, még ha vannak is főleg a külügyminiszter részéről komoly kritikai megjegyzések. Jó lenne a szlovákkal is elérni, amit el tudtunk érni a szerbekkel.

A második világháború már nyolcvan éve befejeződött, ideje lenne végigbeszélni és rendbe tenni a múltat, mert ez még nem történt meg.

De tudjuk, ehhez nem a magyar szándék hiányzik...

Nem, valóban nem. Azért, hogy mi beszélünk a történelmi tényekről, a kitelepítésekről, a lakosságcsere-egyezményről, arról, hogy az embereknek el kellett hagyniuk a szülőhazájukat, nem kellene, hogy kritika érjen bennünket. Kellenének olyan alkalmak, amikor mindenki elmondhatná a sérelmeit. A borsi várkastély ünnepélyes átadásán Čaputová elnökasszony egyértelműen úgy fogalmazott: nincs olyan, hogy szlovák történelem 1918-ig, mert közös a történelmünk, közösek a királyaink, közösek történelmi nagyjaink, közösek voltak a sikereink és a kudarcaink is. Vagy amikor Trianon évfordulóján Igor Matovič meghívta a száz magyart. Ezeket a szándékokat kellene erősíteni, mert ezek kapaszkodók és előremutatók.

potápi
Fotó:  Szakács Tamás

Igen, a fogódzókat meg kellene találnunk, de hiába várjuk a többségi nemzettől a nagyvonalúságot, még az elfogadás sem természetes. Aktuális a példa, most van módosítás előtt az állampolgársági törvény, s nem a javunkra módosul, hanem ellenünkben szigorítják, még az eddiginél is jobban.

Sokszor elmondtam már, hogy amikor intézményfejlesztésről, megerősítésről és megtartásról beszélünk, annak szerves része a politikai intézményrendszer is, és ezt mintha a Felvidéken nem vennék tudomásul. Ez egyébként az egyik legkomolyabb gond. 

Nagyon gyakran azt hallom, hogy mi felvidékiek, mi katolikusok, mi reformátusok és még folytathatnám a sort, mi nem politizálunk, az egyházban nem politizálunk, a kultúrában nem politizálunk, mi sehol nem politizálunk...  De ha sehol nem politizálunk, ha sehol nem vállaljuk magunkat, az odavezet, hogy nem is vagyunk sehol számottevőek.

Lássunk tisztán, a magyar érdekek felvállalása miatt fontos a politika. Az önkormányzatokban ugyan jelen vannak a magyarok, ezen kívül nyilván vannak helyi szintű szerveződések, de a nagy dolgok nem ott dőlnek el.

Az elmúlt évtizedekben számos elszalasztott lehetőségünk volt, ön szerint tehát az is egy elszalasztott történelmi lehetőség volt, hogy 2010-ben a felvidéki magyarság ebben nem lépett tömegesen.

Értékelhetjük így is, de bármilyen lépést megtenni soha nem késő. Azt, hogy mi lett volna, ma már nem tudjuk megítélni, és visszamenőleg nekem nincs is jogom senkit ostorozni. Ez így történt. Azt gondolom, okosabbnak, ügyesebbnek kellett volna lenni.

A 2010 utáni években még gyengébb lett a felvidéki magyarság, mert a pártok kiestek a parlamentből. Ezt ma már nem lehet visszacsinálni, előre kell menni.

Élni kell a lehetőségekkel, olyan politikai formációt és erőt kell felmutatni, amely bekerül a törvényhozásba, és amire a szlovákok is felnéznek.

Október elején alakult meg a Szövetség, és ön elsőként gratulált az új pártnak. Nyilatkozatában két kulcsszó volt, politikai sokszínűség, és cselekvő egység. Vagyis, el kell fogadni, hogy sok mindenki tartozik ide, de egységesnek kell lenni. Hogyan látja három hónap után ezt a Szövetséget?

Tény, hogy az egység kialakítása lassan ment, a tárgyalások nagyon elhúzódtak. De ezen már végre átlendültek, és most már nem arra kell figyelni, hogy ki honnan jött, a politikai munkára kell összpontosítani. Az, hogy a Szövetség nincs benn a parlamentben, jelentősen nehezíti a lehetőségeiket.

Ugyanakkor azt gondolom, ennél sokkal erőteljesebben kell az egységet építeni és odafigyelni, hogy jól működjön.

Nekem mindig is hiányzott a felvidéki politikai életből, hogy nem tudják, kik a szavazóik, így sokkal nehezebb megfogalmazni az igényeiket is. Erőteljesebben kell építeni a kapcsolatrendszert. A magyar szavazók felé jobban, határozottabban kell keresni az utat.

Össznemzeti érdekünk, hogy a Szövetség végre újra ott legyen a törvényhozásban, és a magyarságot esetlegesen még nagyobb százalékban is képviselje, mint amennyi a magyarok számaránya.

Nézzük meg az RMDSZ-t, a román belpolitikában gyakorlatilag ők az egyedüli biztos pont. Szerbiában akár vajdasági, akár szövetségi szinten a szerb kormány sokszor nehéz helyzetbe kerülhetne Pásztor Istvánék nélkül. Ugyanez a helyzet Szlovéniában és Horvátországban. Rendkívül fontos, hogy hasonló gondolkozású kormánytöbbséget tudjunk magunk mellett, ezért sem mindegy, hogy a magyarok benn vannak a kormányban, vagy nincsenek. Csak így tudunk ugyanis közösen előre lépni.

Ez akár jó tanács is lehet, és mi az, amitől óvná a Szövetséget? Berényi József a napokban arról beszélt, hogy a platformok megalakítása mégsem volt jó ötlet.

Én kezdettől fogva ezt mondtam, nem tartottam jónak a platformokat. Szövetségben kell gondolkodni, egy pártban.

Ha ezt meg tudják lépni, és nem azon vitatkoznak, hogy a Szövetségben melyik platform mit tesz és mit mond, akkor jó esélyük van a sikerre. Meggyőződésem, hogy egy egységes néppárt a magyar választókat meg tudja szólítani.

Bő négy hónap múlva lesz a választás Magyarországon, ami nekünk sem lehet közömbös, mert arról is szól, hogy a határon túli közösségek ismét a mostohagyerek pozíciójába kerülnek-e vissza, a baloldal számára ugyanis a külhoniak nem sokat jelentenek. Ön egyébként hogyan tekint arra, hogy a balliberálisok mélységesen megvetik azt a területet, a nemzetpolitikát, amiért ön is dolgozik?

Úgy gondolom,

a magyarországi baloldal még saját magát sem tudja meghatározni. Abban azonban egyetértenek, hogy a nemzetpolitikát támadni kell.

Ha hatalomra kerülnének, teljesen lerombolnák a nemzetpolitikai intézményrendszert, gyakorlatilag 2004. december 5-e szintjére térnének vissza. Másról sem beszélnek, mint hogy nem kell szavazati jog meg állampolgárság, hogy „öntjük a pénzt határon túlra“.  Gyakorlatilag a nemzetrészeket, vagyis a magyarországiakat a külhoniakkal akarják összeugrasztani, amivel senki sem nyer, mindenki csak veszít. Azt, amit mi 10-12 éve építünk – és itt nem a támogatásokra és a programokra gondolok, hanem a nemzeti összetartozás érzésére és élményére – sokkal nehezebb felépíteni, mint egy óvodát. Gyerekkorban kell a gondolatot elültetni, hogy a gyerekek már egész kicsit korban egységben lássák a nemzetet. Ne lepődjenek meg azon, hogy a határ túloldalán is magyarok élnek. Ezeket az eredményeket akarja lerombolni a baloldal, amelynek tagjai soha nem a magyar érdekeket, nem a magyar nemzetet szolgálják.

2022 a választás éve, milyen várakozásokkal tekint az új évre?

Győzni fogunk, ezért dolgozunk. Mi a választások előtt, ellentétben a baloldallal, nem azzal szoktunk foglalkozni, ha győzünk, kiből mi lesz.

Mi azt gondoljuk, az eredményért sokat kell tenni és a négy év alatt folyamatosan dolgozni kell. Csak a munka hozza meg a győzelmet. Biztos vagyok benne, hogy a 2022-es év jó lesz.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!