2020. augusztus 13., 10:15

Nemzeti Vágta: Várhatóan 120-130 település lovasa áll majd rajthoz az előfutamokon

Várhatóan 120-130 település lovasa áll majd rajthoz az idei Nemzeti Vágta vasárnap kezdődő előfutamain - mondta Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.

12. nemzeti vágta
Fotó: MTI

A lovasok idén országszerte nyolc településen mérhetik össze tudásukat, köztük két új helyszínen, Vácdukán és Orosházán is.

A versenysorozat vasárnap a Festetics-futammal kezdődik Gyenesdiáson.

A nyolc elővágta után alakul ki a mezőny, minden helyszínről az első négy helyezett indulhat a budapesti döntőben október 10-11-én a Hősök terén - mondta a versenyigazgató.

A versenyigazgató kiemelte: ha az októberi járványhelyzet úgy kívánja, az eseményt közönség nélkül rendezik meg, de a programok televíziós közvetítésen követhetők lesznek.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.