2021. január 31., 17:40

Vincze Loránt a Minority SafePack-ről: Nem a mi vereségünk, hanem Európáé!

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Európai Bizottság január közepén úgy határozott, nem indít jogalkotási folyamatot a nemzeti kisebbségek védelmében, mert a MinoritySafePack egyetlen javaslatát sem látja indokoltnak. A döntés hátteréről, az okozott károkról és a folytatás lehetőségéről Vincze Lorántot, az RMDSZ EP-képviselőjét és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnökét kérdeztük. 

Átrágtam magam azon a 22 oldalas dokumentumon, amellyel az Európai Bizottság az elutasítását indokolja. Az anyag első mondata így hangzik: „Az Európai Unió szívén viseli a sokszínűséget!”. Mit gondol, a Bizottság döntésének fényében elhiszi ezt még valaki?

Pontosan erről van szó!

Az Európai Bizottság hiteltelenné teszi ezt az egyébként fontos és jól hangzó gondolatot, hiszen látszik, számukra a sokszínűség üres szó csupán, nincs mögötte tartalom. A Bizottság elutasította, hogy tartalommal töltse meg a fogalmat, ahogy azt mi a MinoritySafePack kezdeményezéssel szerettük volna. Egyáltalán semmit nem voltak hajlandóak tenni, holott kilenc javaslatot fogalmaztunk meg. Ha egy kicsit is empatikusan állnak az egészhez, akkor legalább néhányat kiválasztanak a kilencből, megmutatják, hogy ők is szeretnének előrelépni, s mi, kezdeményezők sem mondhattuk volna, hogy teljesen elutasítóak velünk szemben.

Ehelyett mi történt? Sikerült mindenkit magukra húzniuk, hiszen nemcsak Magyarországon óriási a felháborodás. Nagyon sokan felhívtak a hétvégén. A németországi szorbok (Kelet-Németországban élő, mintegy hatvanezres szláv kisebbség. Magyarországon vend néven is ismertek – a szerk. megj.) például jelezték, a szövetségi kormányhoz fordulnak, hiszen a német parlament egyhangúan támogatta a MinoritySafePacket. Dél-Tirolban is óriási a felháborodás, és még sorolhatnám. Ezek olyan kisebbségek, amelyek a saját országukban kielégítő kisebbségi jogi keretrendszerben élnek, mégis dühösek az EB döntése miatt.

A konkrét döntés jogi vonzatain túl ön szerint miről van itt szó?

Az EU tulajdonképpen azt utasította el, hogy a nyelvi és a kulturális sokszínűséggel foglalkozzon, holott az európai törvényszék korábban világosan kijelentette, erre az Uniós intézményeknek joguk van. A legfelháborítóbb, hogy a Bizottság tulajdonképpen nem is tagadja, tehettek volna néhány dolgot, de ők úgy gondolják, az elmúlt években minden tőlük telhetőt elvégeztek.

Azt mondani az európai kisebbségeknek, minden rendben van, óriási arcátlanság!

Világosan látszik, nem a mi készülékünkben van a hiba, a Bizottság az első pillanattól kezdve elutasító a polgári kezdeményezésekkel. Sorozatban az ötödikkel kapcsolatban döntöttek úgy, hogy nem lépnek semmit. A politikusok persze jóváhagyták, amit a bürokraták megírtak, hiszen a biztosok testülete döntött. Egy olyan testület megy szembe az Európai Parlament kérésével, amelyet soha senki nem választott meg. Ez nem a mi vereségünk, itt Európa veszített el valamit. Bizalmat elsősorban, az európai kisebbségek bizalmát.

Mi a bizottsági döntés magyarázata?

Nagyon leegyszerűsítve annyi, hogy szerintük minden rendben van a nemzeti kisebbségek és nyelvek európai védelmével, ahhoz nem kell semmit hozzátenni. Cinikus megállapítás ez! Érdemes megnézni az indoklást: több mint húsz alkalommal hivatkozik az Unió roma stratégiájára. Hogy lehet a roma stratégiát úgy előadni, mintha az teljesítené, szavatolná a nemzeti kisebbségek követeléseit? Abban szó nincs anyanyelvhasználatról vagy oktatásról! Az arról szól, amiről szólnia kell, a romák felzárkóztatásáról. Társadalmi, gazdasági programokról. Az egy remek projekt, de miért kell összekeverni a nemzeti kisebbségek védelmével?! Szintén felháborító, hogy amikor mi kérünk egy nyelvi sokszínűségi központot, amely a szabad anyanyelvhasználat érvényesülését vizsgálná az egyes tagállamokban, akkor a Bizottság közli, hogy ott van a Grazban működő Modern Nyelvek Központja. Az majd foglalkozhatna ezzel is, miközben az intézmény feladata valójában az Európán kívüli nyelvek oktatása.

Ne tessenek már minket hülyének nézni! Olyan ez az egész, mintha az Európai Bizottság egy összeollózott indoklást küldött volna. Ennyi erővel egy receptkönyvből is kimásolhattak volna néhány oldalt. Elkeserítő, hogy így állnak hozzá a témához.

Kilenc különböző pontot tartalmazott a MinoritySafePack kezdeményezés, ezek között volt néhány szimbolikus jelentőségű és néhány olyan is, amely tényleg a pénzről szólt. Jól érzem, hogy nem volt mindegyik egyforma súlyú?

Valóban így van. Ez egy nyolc évvel ezelőtt összeállított csomag, amelyet lehet, ma már másképp raknánk össze. Olyan területeket szerettünk volna kiemelni, ahol az Európai Unió mozdíthat valamit a nemzeti kisebbségek sorsán, csupa olyan témáról van szó, amely illeszkedik az Uniós kompetenciákba. Hiszen tény, hogy a kisebbségvédelem nemzetállami jogkör, de az Európai Bíróság időközben kimondta, saját hatáskörben az EU is kiegészítheti ezeket az intézkedéseket. A kilenc pont között akadt néhány kiemelkedő fontosságú, s persze olyanok is, amelyekről lehetett volna tárgyalni. No de a nagy semmivel, mind a kilenc elutasításával nagyon nehéz mit kezdeni!

Nem lett volna a Bizottságnak is jobb, ha néhánynak zöld utat ad, megindítja a jogalkotást? Ebből a szempontból, legalábbis számomra, különösen érthetetlen a döntés.

Egyetlen dolgot tudok mindebből kiolvasni, bár ez kétségtelenül politikai interpretációja a döntésnek.

A Románia által immár nyolc éve hangoztatott nemzetállami érdek érvényesült, amelynek lényege, hogy az EU egyáltalán ne foglalkozzon a kisebbségekkel.

Erős volt a tagállami lobbi a MinoritySafePack-kel szemben?

Igen, mind a parlamentben, mind a Bizottság előtt. Ebben Románia járt az élen, bár két bírósági pert is elveszítettek az ügyben. Mások sokkal csendesebben és diszkrétebben működtek.

Věra Jourová biztos nevét a beszélgetésnek ezen a pontján érdemes megemlítenünk?

Akár igen. A témáért ő volt a felelős.

És a számunkra kedvezőtlen döntésért is?

Nézze, Jourová a polgári kezdeményezések felelős alelnöke az Európai Bizottságban. Ursula von der Leyen elnök asszony őt bízta meg a válasz-előkészítési munka koordinációjával. A már emlegetett dokumentumot a Bizottság főtitkárságán fogalmazták, igaz, már december elején kiszivárgott, miről szól majd. Rengeteget dolgoztunk, hogy változtassanak rajta, nem sikerült. A dokumentum végül a biztosok elé került, hárman foglalkoztak vele közvetlenül, egyikük volt Věra Jourová. Tulajdonképpen ő volt az „arca” az egésznek, annak ellenére, hogy ő maga nem vállalta az arcát. A pénteki bizottsági döntés csak írásban jelent meg, azt ugyanakkor fontos kiemelni, hogy közös testületi döntés született.

Věra Jourová motivációit talán most hagyjuk, az viszont érdekes kérdés, mi lehet a nemzetállami tiltakozás gyökere?

Meggyőződésem szerint attól tartanak, ha egyszer bármilyen kedvezmény bekerül az Uniós jogrendbe, akkor arra a későbbiekben építeni lehet, amely egyre erősödve végül kompetenciába, hatáskörbe megy át. Erre viszont azt tudom mondani, ha ez valóban így van, akkor a Bizottságot nemzetállami érdekek irányítják, holott nem a nemzetállamoktól kapja a mandátumát.

Azért az egészen döbbenetes az EB részéről, hogy minden más kisebbséget támogatnak, de a nemzeti kisebbségeket nem. Hol van itt az igazság, a jogállamiság, a demokrácia?

A családon belül is a rászorulóknak segítünk. Márpedig ha az Uniót otthonunkként kezeljük, akkor éppen azokra kellene figyelni, akik a leginkább sérülékenyek. Ezzel a döntéssel az EB ezt figyelmen kívül hagyta, elutasítva 50 millió ember jogos igényeit.

Mennyire figyelt ezekre a jogos igényekre a Bizottság? Egészen furcsa, hogy a kisebbségi médiumokra vonatkozó javaslatot egyebek mellett azzal ütik el a nagy streamingszolgáltatók, mint a Netflix vagy az Amazon, hogy kötelezve vannak, hogy más EU-s országok filmjeit is felvegyék a kínálatukba. Mintha nem is akarták volna megérteni, miről szól ez az egész!

Mi is ettől tartunk. Jogászaink már vizsgálják a Bizottság indoklását, egyáltalán nem tartom tehát kizártnak, hogy a kezdeményezők úgy döntenek, semmisségi eljárást indítanak formai és tartalmi hibákra hivatkozva. Dolgozunk a lehetőségek előkészítésén.

Ezek szerint nem ért véget a történet!

Nem, erről szó sincs.

Nem fogjuk feladni, csak még nem értünk a célba! A semmisségi eljárással újra az Európai Bíróság elé kerülhet az ügy, csak sajnos megint eltelik egy csomó idő, két-három év akár.

Viszont tudjuk, hogy nekünk van igazunk, tehát nem adjuk fel. A kisebbségeknek, a tagállamoknak, sőt, az Uniónak is előnyös, ha a nemzeti sokszínűség érdekében közösen lépünk fel, így meg fogjuk várni a döntést. Közben persze politikai síkon kamatoztatjuk tovább azt az erőt, amely az elmúlt években a kisebbségi politika mögött felsorakozott.

Ahogy ön is említette, igen nagy a felháborodás, rengetegen csalódtak az Európai Unióban. Újra! Így is alig-alig bízunk az Uniós intézményekben. Nem tart tőle, hogy a Bizottság döntése csak tovább erősíti ezt az euroszkeptikus hangulatot?

Azt gondolom, nem az Európai Unióra kell most haragudni. Az EU egy nemes gondolat, kiváló keret a közös munkára. Az Európai Bizottságra már lehet haragudni, azokra az emberekre, akik ezt a döntést meghozták. Lehet azon is gondolkodni, miként változtathatjuk meg úgy a szabályokat, hogy legközelebb ez ne fordulhasson elő.

Hogyan erősítsük meg úgy az Európai Parlamentet, hogy a Bizottság ne hagyhassa figyelmen kívül annak törekvéseit? A Bizottság döntése nem dühöngésre, inkább munkára kell hogy sarkalljon! Éppen azért fordultunk az Unióhoz, hogy segítse a kisebbségeket, ismerje fel a támogatásra szoruló értékeket. Az, hogy ez még nem történt meg, rajtunk is múlik, éppen ezért arra kérek mindenkit, ne csüggedjen, ne adjuk fel a harcot. Nem szeretem ezt a kifejezést, de a kisebbségi lét, az harc, tudjuk mindnyájan. Gyakran csak önmagunkra számíthatunk, de most kialakítottunk egy európai szintű szolidaritást, rengeteg támogatót gyűjtöttünk. Még mindig az Unió az a keretrendszer, amelyben érvényt tudunk szerezni ennek az akaratnak, erőnek. Az intézmények alakíthatók, a szabályokat emberek írják, azokat emberek írhatják át.

Lehet korrigálni a Bizottság működését és kell is, de az Unióra mint eszmerendszerre, mint közös gondolkodási és cselekvési térre nem érdemes haragudni. Az európai integráció még nem ért véget, rajtunk is múlik, milyen irányba halad! Ha most elvonulunk a sarokba duzzogni, biztosan nem javítunk a saját helyzetünkön.

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2021/4. számában) 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.