2022. június 14., 08:24

Megér 2655 euró kárpótlást egy deportált szenvedése?

A Magyar7 korábbi számaiban többször is foglalkoztunk a szlovákiai magyarok csehországi deportálásával. Az akaratuk ellenére embertelen körülmények között elhurcolt emberek mindezidáig semmilyen kárpótlást nem kaptak az egész további életüket befolyásoló megpróbáltatásokért.

kitelepítés
Fotó: Archívum

Krivánszky Miklósnál avatottabb személyt talán nem is találhatnánk arra, hogy részletesen, de mégis könnyen érthetően átlássuk, milyen többrendbeli törvényszegések mellett mentek végbe a deportálások. 1946 –47-ben dél-szlovákiai magyar családokat jelöltek ki arra, hogy több száz kilométerre otthonuktól, Csehországban, az onnan elűzött németek helyett munkaerőt biztosítsanak a cseh gazdáknak.

A hivatalosan „általános munkakötelességnek” elnevezett, de kivitelezését tekintve durván magyarellenes lépés során kemény télben fűtetlen marhavagonokban szállították az embereket, hogy aztán a többnapos „utazás” után emberpiacnak megfelelő körülmények között válogassanak közülük az ottani földművesek, akik aztán nem egyszer ingyenes rabszolgaként fogták fel a magyar munkaerőt. 

Krivánszky, bár maga nem érintett, immár 2002 óta, tehát húsz éve küzd társadalmi aktivistaként azért, hogy az így meghurcolt mintegy 12 ezer család valamennyi tagja kárpótlást kapjon a megpróbáltatásokért. Szerinte nem elégséges, ha csak szimbolikus, morális bocsánatkérésre gondolunk ilyenkor, ezeket az embereket anyagilag is meg kell követni. Még ha a vagonút során megfagyott ember, vagy egy életen keresztül viselt seb pénzben nem is fejezhető ki! 

A Deportálások Áldozatainak és Leszármazottaiknak Szövetsége

Amikor Krivánszky Miklós néhány társával megalapította a szervezetet, még több mint háromezer közvetlen elszenvedő tagjuk volt. Sajnos, az idő nem ezeknek a megpróbáltatásokat kiállni kényszerülő embereknek kedvez. Ahogy Krivánszky mondta, az évek múlásával egyre több levél jön vissza „a címzett elhalálozott” megjegyzéssel. A leszármazottak viszont élnek, szüleik, rokonaik helyébe jogosultként ők léphetnek. A szervezet alapítója szinte minden szóba jöhető testülettel levelezésben állt már. Húsz év viszonylag nagy idő, ez alatt több cseh és szlovák kormányzat váltotta már egymást, a kárpótlásig viszont nem jutott el még egyik garnitúra sem, bár volt időszak, amikor sok magyar képviselő ült a pozsonyi parlamentben. 

Nem mindegy, hogy mi a jogalap

Krivánszky rámutat egy érdekes jogi helyzetre, amely vélhetően könnyebbé tenné a kárpótlást, de lehetséges, hogy a nagypolitika éppen ettől rémülne meg. A kényszerű deportálások ugyanis nem a magyar- és németellenes, 71-es számú, Beneš-dekrétumban elrendelhető kényszermunkák alapján történtek, hanem a kollektív jogok megsemmisítésével nem foglalkozó 88-as törvény alapján. Ahogy beszélgetőpartnerünk mondja, „egy normális törvény többszörös megsértéséről” van szó. A majdnem nyolcvan éve kiadott rendelkezés ugyanis csak arról beszél, hogy a kényszerű munka kötelessége munkaképes férfiakra és nőkre vonatkozik, akiknek az új munkáltató például köteles megfizetni az útiköltségét, ha a munkavégzés helye távolabb van, mint 6 (hat!) kilométer. Ebből is látszik, hogy a törvény nem számolt Szlovákiából elhurcolt emberekkel. A törvény nem beszél teljes családokról sem. 

deportalas

Csallóközi, mátyusföldi és egyéb régiókból, összesen 23 magyarlakta járásból kiragadott magyar emberek, akiket Prágán túlra is hurcoltak lezárt vagonokban, vajon tudhatták-e ezt? És ha tudták volna? Amikor teherautókkal érkezett udvarukba az elöljáróság, a katonaság és családostól menni kellett, mert volna valaki ellentmondani?

Az akkori csehszlovák kormány nyomásgyakorlásra használta fel ezeket a szerencsétlen embereket. Így akarta kikényszeríteni Magyarországtól, hogy minél előbb kezdje meg az úgynevezett lakosságcsere-programot, amelynek során a szlovákiai magyarok és a magyarországi szlovákok hazát kell, hogy cseréljenek. 

Megkérdezem Krivánszky Miklóst, hogy bár visszatetszőnek tűnhet, hogy emberi fájdalmat pénzzel váltsanak meg, de tudná-e számszerűsíteni a kárpótlási igényt? Mielőtt rátért volna a konkrét válaszra, elmondja, hogy az elhurcoltaknak a kényszerből Csehországban töltött idejét nem számolták be a nyugdíjazáskor! A Krivánszky vezette szervezet szerint az ellenállásban részt vevők egyszeri kárpótlási törvényét kellene alapul venni, amit a szlovák parlament fogadott el. Ez személyenként legkevesebb 2655 eurót határoz meg. Úgy gondolja, hogy a bocsánatkérésen kívül legalább ilyen nagyságrendű kárpótlás járna, hogy késői „gyógytapaszként” legalább némi egyensúlyt teremtsen a lelkekben. 

A Krivánszky Miklóssal való találkozásra készülve magam is utánanéztem a kárpótlásoknak. Egy másik törvény az egykori politikai foglyoknak járó egyszeri kárpótlás összege mostani árfolyamon már 4562 eurónak felel meg. S ide kívánkozik Csáky Pál egykori miniszterelnök-helyettes lapunknak adott korábbi nyilatkozata, amelyben elmondta, hogy Szlovákia milyen módon rendezte, szintén szimbolikus összeggel a holokauszt zsidó áldozatainak pénzbeli kárpótlását, (lásd kiemelt írásunkat).

Kényes és sokak számára talán kegyeletsértő is lehet, ha szenvedéssel kapcsolatban pénzről van szó. Azt kijelenthetjük, hogy szenvedést, megpróbáltatást összehasonlítani, vagy valahogy rangsorolni értelmetlen lenne. Viszont azt is ugyanolyan biztonsággal jelenthetjük ki, hogy a cseh fagyban várakozó embereknek, vagy azok leszármazottainak utólag is jár a bocsánatkérés gesztusa és az állam által okozott kár és fájdalom minimális pénzügyi megváltása!

Pénzügyi alap a holokauszt zsidó túlélőinek
Ahogy azt Csáky Páltól megtudjuk, még az uniós csatlakozás előtt, 2003-ban Szlovákia kormánya egy pénzügyi alapot hozott létre Szlovákia Nemzeti Bankjában, ahová egyszeri 850 milliós összeget helyezett el. Ennek az összegnek a kamatai szolgáltak arra, hogy a zsidó temetők, idősotthonok, szociális intézmények, kulturális rendezvények, iskolák és óvodák támogatást kapjanak. A juttatás elosztásáról egy hét tagú testület döntött, ahova az állam és a zsidó hitközségek szövetsége delegált tagokat, miközben az állam képviselői a döntésekbe nem szóltak bele, pusztán a pénz jogszerű felhasználását felügyelték. Krivánszky Miklós lapunknak elmondta, hogy szervezetük nem ilyen intézményesített megoldást szeretne. Azt tartanák helyesnek, ha egyénileg kárpótolnának minden felvidéki magyar deportáltat.

Megjelent a Magyar7 2022/23.számában.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.