2021. január 12., 08:53

Magyar reakciók Obama kritikájára

Portálunkon korábban beszámoltunk Barack Obama volt amerikai elnök egyik interjújáról, amelyben diktatúraként emlegette Magyarországot. Szijjártó Péter külügyminiszter és Schiffer András, az LMP egykori elnöke is reagált a kritikára.

Szijjártó Péter - Schiffer András
Fotó: Facebook
Szijjártó Péter - Schiffer András
Ne felejtsük el, hogy Magyarországon a miniszterelnöki pozíciót nem lottón nyeri el valaki, hanem azután, hogy megnyer egy választást, tehát ha az emberek rá szavaznak"

– nyilatkozta az RTL Híradójának Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra reagálva, hogy Magyarország kormányát kritizálta Barack Obama.

Az USA volt demokrata elnöke az amerikai Daily Show című műsor különkiadásában az autoriter rendszerekről beszélt, és Magyarországot említette meg ennek példájaként más afrikai és ázsiai államokhoz hasonlítva.

Az ilyen típusú minősítgetése Magyarország vezetőinek a magyar emberek döntésének a minősítgetése"

– jelentette ki Szijjártó Péter, hozzátéve:

Az volna helyes, a világpolitikában is akkor beszélhetnénk sokkal jobb körülményekről és viszonyokról, ha a tisztelet talaján állva rábíznánk minden országra, hogy a saját jövőjéről döntést hozzon."

A Legyen Más a Politika (LMP) egykori elnöke, Schiffer András közösségi oldalán reagált Obama szavaira.

A volt amerikai elnök ma kinyilatkoztatott: vannak a a jó emberek, akik jó célokért küzdenek és hatalomba is kerülnek és van az "erős ember"-típus, aki fentről-lefelé uralkodó, az állampolgárait alattvalókként kezelő attitűddel vezeti az országot, amelynek élére megválasztották. Nagyon könnyű vele egyetérteni. Kár, hogy Barack Obama annak idején nem volt ennyire finnyás. Például amikor 2009-ben a képen látható Teodoro Obiang Nguema Mbasogot és feleségét fogadta. Igaz, Obiangot nem választották Egyenlítői Guinea élére, hanem nemes egyszerűséggel kinyírta nagybátyját, a regnáló diktátort még 1979-ben. Ma a világ leghosszabb ideje hatalmon levő, legvéresebb kezű és legkorruptabb diktátora. Igaz, a világ egyik legígéretesebb szénhidrogén lelőhelye felett rendelkezik.
Megosztás
Címkék