Ahová a vírus hozta a választójogot
Az Európai Unióhoz való csatlakozás, majd a schengeni egyezmény után a határok eltűnése ösztönzően hatott arra, hogy a szlovák főváros egyre magasabb ingatlanárai a pár kilométernyire, Magyarország peremén fekvő Rajka felé irányítsák a Pozsonyban és környékén lakhatást keresőket. Az immár másfél évtizede lankadatlan érdeklődésnek a közelmúltban a koronavírus adott politikai hátteret.
Már a múlt század kilencvenes éveiben akadtak szlovákiai érdeklődők Rajkán, ezek többsége azonban vagy magyar nemzetiségű volt, vagy beszélte a magyar nyelvet. Ez a tucatnyi beköltöző nem befolyásolta a rendezett település életét élő Rajka életét. Magyarország és Szlovákia csatlakozása az Európai Unióhoz, majd a két ország közötti államhatárok légiesülése azonban az új évezred első évtizedében a tömeges letelepedést eredményezte.
Mint a falu harmadik választási időszakát töltő polgármestere, Kiss Vince mondja, az első hullámban főként azok az emberek adták el a házukat, akik Rajkára korábban munkavégzés végett kerültek: vasutasok, határőrök, vámosok.
Mintegy száz, százötven család adta el a házát, amelyek ára az egyre sűrűbb kereslet eredményeképpen viszonylag rövid idő alatt jelentősen emelkedni kezdett.
Ezt követték az immár új településrendezési terv alapján megállapított új házhelyek, illetve lakóházak értékesítési ütemei.
Kiss ezt sajnálatosnak nevezi, és elsősorban azért neheztel az elődjére, mivel a falu ezekből a nagy ingatlanfejlesztésekből sokkal nagyobb haszonra tehetett volna szert. Úgy véli, ha akár a fejlesztésben, akár az értékesítésben is tevőlegesen megjelenik az önkormányzat, akkor a rájuk eső hasznot visszaforgathatták volna a közüzemi beruházásokba.
A tényleges helyzet pedig az, hogy az ingatlanfejlesztők járnak fényes nagy autókkal, a falu pedig pályázatokon próbál pluszbevételekhez jutni.
A településnek ugyanis ugrásszerűen megnőtt a tényleges lakossága. Ezt úgy képzeljük el, mintha például Pozsony lakossága hirtelen megháromszorozódna, az infrastruktúra, a közvilágítás, a szennyvíztisztítás stb. pedig a korábbi szinten maradna.
Kiss Vince magát a lakosság számának a növekedését nem látja problémának, hiszen, mint mondja, ha nincs Trianon, Rajka 5-6 ezer lakossal már rég Pozsony agglomerációja lenne. Ő maga továbbra is úgy tekint a beköltözőkre, mint akik a Felvidékről jönnek, ahol az ország szétszabdalása előtt is vegyesen laktak szlovákok és magyarok. Személyesen is érintett a témában, hiszen a nagyapja 1938-ban még magyar nemzetőr volt a napjainkban Szlovákiához tartozó Gútoron. Emiatt a várható csehszlovák megtorlás elől ’45-ben egy ladikban kellett elmenekülnie a családjával. Rajtuk kívül már csak egy bödön zsír és a tollpárna fért el a csónakban. A család Rajkán kezdte újra az életet.
A polgármester elmondja, a koronavírus-járvány következménye, hogy az eddig bejelentés nélkül Rajkán élő szlovákiai beköltözők tömegesen váltották ki az úgynevezett lakcímkártyát, mivel ez biztosította számukra a pandémia ideje alatt is a határátlépést.
A lakcímkártya a magyarországi közigazgatás szempontjából azt (is) jelenti, hogy az illető az adott településen bejelentett lakhellyel rendelkezik. Rajka lakosainak a száma hivatalosan az egykori 2500-ról hat és fél ezer fölé emelkedett. A megnőtt lakosságszám azt is jelzi, hogy a település demográfiai arányai is óriásit változtak. A falu lakóinak több mint hatvan százalékát már a Szlovákiából beköltözött, itt letelepedett lakosok alkotják. Ezek jelentős része nem beszél magyarul. A településen járva látható, hogy a házak előtt parkoló szlovákiai autók rendszáma alapján szinte Szlovákia egész területéről érkeztek betelepülők. Mint megtudjuk, jelentős a kelet-szlovákiaiak száma is.
A hivatalos lakcímbejelentés új témákat nyit a falu életében. Ezek közül talán a leglátványosabb a helyi választásokon való részvétel joga. Azaz,
Rajka eddigi megszokott választói szerkezetében óriási változás állt be, a helyi őslakosok másfél év leforgása alatt ugyanis többségből kisebbséggé váltak.
Nem is akármilyen kisebbséggé, hiszen a lakcímkártya kiváltásával megszületett új választók lélekszáma kétszer magasabb. Mondhatnánk, a legközelebbi helyhatósági választásokon az őslakos kisebbség áll majd szemben a betelepült többséggel. De vajon mondhatjuk-e, hogy szembenállásról van szó?
A polgármester elmondása szerint ez kizárható. Szerinte, ha akadnak is problémák, azok nem nemzetiségi alapon, hanem más okok miatt keletkeznek. Meggyőződése, hogy az idő múltával azok az új lakosok, akik magyar nyelvtudás nélkül érkeznek, megtanulják a nyelvet olyan szinten, hogy a legalapvetőbb hivatali, közösségi kapcsolatokat tolmács vagy idegen nyelv közbeiktatása nélkül tarthassák.
Sokatmondó tény viszont, hogy Rajkán a legutóbbi, 2019-es önkormányzati választáson már akadt olyan induló, aki nem tudott magyarul, csak szlovák nyelven beszélt.
Ilyen például Dalibor Biacovský, aki ugyan „csak” 225 szavazatot szerzett, viszont 459 szavazattal már be lehetett kerülni az akkor hattagú képviselői testületbe. Ez két éve, a pandémia előtt volt, amikor még a betelepülők legnagyobb része nem váltotta ki a lakcímkártyáját. A magyarul saját bevallása szerint sem beszélő Biacovský így is megszerezte a bejutáshoz szükséges szavazatoknak a felét.
A lapunknak nyilatkozó Biacovský elmondta, nem lát problémát abban, hogy nem tud magyarul, mivel ez tolmács közreműködésével könnyen megoldható. A tavalyelőtti választási programjának fő pontja is ez volt: a falu hivatalos életének a kétnyelvűsítése. Röviden felsorolta ezek legfontosabb pontjait, úgymint az önkormányzati ülések tolmácsolását, a községi hivatalban szlovák tolmács alkalmazását, a falu internetes oldala szlovák változatának az elkészítését, illetve a közlemények szlovák nyelven való megjelentetését.
A családjával tizenhárom éve Rajkán élő választási jelölt programjának második része, kissé meglepő módon, a Rajkára való betelepülés visszafogására vonatkozott. Ezt elsősorban azzal indokolta, hogy
az új lakóparkokban már csak 1–1,5 árnyi, legfeljebb teknősbékatartásra alkalmas udvar tartozik egy-egy családi házhoz, ami szinte lehetetlenné teszi a békés egymás mellett élést.
Azt azért megjegyzi, hogy bár ő maga jól kijön a szomszédaival, azt azért látja rajtuk, „nem tudják megbocsátani, hogy ezek a disznó szlovákok mindent gyarmatosítottak, és nekik most kisebbségben kell élniük”.
Azt is el kell mondanunk, hogy a Biacovský képviselőjelölt által megfogalmazott gondolatokat a faluban sehol másutt nem hallottuk vissza. Bárkit kérdeztünk akár a szlovákok, akár a magyarok közül, nemzetiségi problémákról nem számolt be senki. Azonban a magyarul nem beszélő jelöltre leadott 225 szavazatot se feledjük.
A falu lakossága három nagy enklávéban lakik. A falu magjában levő, korábban épült házakat vegyesen lakják az itt többségben levő eredeti rajkaiak és a legrégebben jött szlovákiai beköltözők. Az új falurendezés eredményeképpen kialakult nagy lakóparkokba, illetve az emeletes társasházakba azonban szinte csak Szlovákiából érkezettek költöztek, költöznek.
Érdekes társadalmi folyamat fog a legközelebbi önkormányzati választásokon, 2024-ben lecsapódni. Várható, hogy a többezres, immár szavazati és indulási joggal bíró beköltözők önálló véleményt fognak képviselni. Elég, ha csak a több mint ötezer taggal működő csoportjukra gondolunk a közösségi hálón, amely kitűnő lehetőséget ad a közös véleményalkotásra. Az is biztos, hogy a rajkai őslakosság, a rendszerváltás óta első alkalommal, jelentős számbeli kisebbségben lesz ezen a voksoláson.
Amiben bízhatunk, hogy ez a két jelentős csoport nem egymás ellenében fog fellépni. Ennek az ára nyilván az új fogalomként megjelenő rajkai szlovákság számára tett engedmények lesznek.
És akkor mi, szlovákiai magyarok tanulhatunk tőlük, hogy mi a módja a gyors és hatásos érdekérvényesítésnek.
Megjelent a Magyar7 2021/34. számában.
