2020. május 6., 07:30

A nemzeti régiók kérdése nem jobboldali ügy

Pesty László dokumentumfilmes, a közép-európai rendszerváltoztatások krónikása, kampánystratéga. Most éppen a nemzeti régiók védelmében indított aláírásgyűjtést koordinálja, az ismert körülmények okán nem csekély ellenszélben. Koronavírus-járvány ide vagy oda, az ügy és a befektetett munka ismeretében hiszi, hogy meglesz a szükséges egymillió aláírás. Alig pár nappal a határidő vége előtt, a hajrában beszélgettünk.

Pesty László
Fotó: Pesty László FB

Talán kevesen tudják, de kis túlzással évtizedes munka és küzdelem van a nemzeti régiók támogatásáért indított aláírásgyűjtés mögött, 2013-ban ugyanis az Európai Bizottság visszadobta a kezdeményezést.

Bizony, a kezdeményező Székely Nemzeti Tanács évekig pereskedett Brüsszellel. Ez nem mindennapi dolog, hat évig nyomták székely testvéreink az Európai Unió Bíróságán az ügyet, mire sikerült megnyerni a pert.

Ha hozzátesszük, hogy a székelyekkel és később a magyar kormánnyal szemben nem csak az Unió intézményrendszere, hanem Románia, Szlovákia és Görögország kormánya is képviseltette magát, a győzelem még értékesebb. Gigászi erők mozdultak meg, sokáig vesztésre álltunk, de a végén jogerősen győztünk. Ha ez nincs, nem indulhatott volna el tavaly májusban az aláírásgyűjtés.

Pár napon belül, május hetedikén jár le az egyéves határidő. Az az érzésem, mintha kicsit fejnehézre sikeredett volna a kampány. Január-február óta egymást érik az üzenetek…

Bocsánat, hadd szakítsam félbe. Értem, hogy mire akar kilyukadni, nem kell köntörfalazni, nyugodtan kérdezze meg, mi a fene történt tavaly május hetedike és idén január között!

Rendben! Mi a fene történt tavaly május és idén január között? Ha jól számolom, ez nyolc hónap.

Megnyugtatom, nem ön az első, aki ezt kérdezi. Minden éles eszű újságíró-kolléga, akivel az elmúlt hetekben interjúztam, jobban vagy kevésbé álcázva, de feltette nekem ugyanezt a kérdést. A helyzet az, sem nekik és sem önnek nem tudok erre a kérdésre egy korrekt választ adni. Ugyanis én január 31-én kezdtem el dolgozni ezen az ügyön, egyedül. Pénz, médiafelület és munkatársak nélkül. Ültem este az íróasztalom felett, és leveleket fogalmaztam, kiküldtem 90 e-mailt az ismerőseimnek. Közéleti figuráknak, sajtóban, politikában, kultúrában, üzleti életben tevékeny ismerőseimnek, barátaimnak. Lényeg, hogy ez január 31-én kezdődött, ami előtte történt, azt nem tőlem kell megkérdezni, mert egész egyszerűen nem tudok rá válaszolni. Mikor átvettem az irányítást, ötvenezer aláírásunk volt. Egymillióból!

Szereti ezeket a nehéznek tűnő kihívásokat?

Megint ez a köntörfalazás (nevet). Mondjuk ki nyugodtan, lehetetlen kihívás volt. Filmes közhellyel élve ezt úgy hívják: Mission Impossible. Ez január 31-én is látszott. Nem vagyok hülye, a rendszerváltás óta dolgozom különböző kampányokon. Harminc év sok idő, ez alapján tudtam, ez egy majdnem lehetetlen feladat, de úgy voltam vele, innen szép nyerni!

Megnézte, volt ötvenezer aláírás, nekiveselkedett. A levélírás után mi volt a következő lépés?

Még egy pillanatra visszatérnék a legelejére.

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke és Dabis Attila, az SZNT tulajdonképpeni „külügyminisztere” kerestek meg a feladattal.

Utóbbival pontosan átvettük az első levélcunami tartalmát, teleraktuk linkekkel, adatokkal. Teljes volt az egyetértés köztünk abban, hogy itt a teljes magyar politikai térképet meg kell céloznunk.

Muszáj megkérdeznem, még Gyurcsányékat is megcélozták?

A teljes, az teljes. Nézze, ez kampánymatematika. Legyünk konkrétak. Van kábé 2,5 millió Fidesz-szavazó Magyarországon, aki kicsit is érti a dörgést, tudja, ebből egész egyszerűen nem lehet összegyűjteni egymillió aláírást. Magyarországon van nagyjából 5,5 millió politikailag aktív állampolgár, kell egy ekkora célcsoport! Más kérdés persze, a polgári kezdeményezésekre vonatkozó EU-s előírások rendelkeznek róla, hogy az egymilliót összesen legalább hét országból kell összeszedni, de az a koncepciónk, hogy minden politikai pártot becsatornázzunk, ez a kampánymatek szigorú törvényszerűségeiből indult ki.

Első dolgunk volt tudatosíttatni a megszólított emberekkel, hogy ez nem egy jobboldali ügy. Ez mindenkinek az ügye, a baloldalé is.

A kezdeményezés honlapján közzétett videók alapján ez sikerült is. Karácsony Gergely, Fekete-Győr András, Keresztes László Lóránt, csak néhány név azon ellenzéki politikusok közül, akik támogatták az ügyet.

Erről ritkán szoktam beszélni, de egyetlen párt volt csak, amelyik nem állt mellénk. A Demokratikus Koalíció. Keresztes László Lórántnak, az LMP frakcióvezetőjének nagy szerepe volt abban, hogy az országgyűlés elé került a javaslat, hogy a képviselők támogassák a kezdeményezést.

Óriási áttörés volt, a teljes parlament igennel szavazott, egyetlen frakció kivételével. A DK-sok nem szavazták meg, de nem is mentek ellene. Számomra ez is egy eredmény.

Nem haragszik rájuk?

Nézze, én a kampány főnöke, irányítója vagyok. Nem politikus, nem avatkozom a politikusok dolgába. A Székely Nemzeti Tanács vezetőinek feladata, hogy a kampány politikai irányvonalát megszabják. Az én feladatom meg az, hogy az üzenetet minél hatékonyabban juttassam el az emberekhez. A suszter maradjon a kaptafánál. Érdekes dolog egyébként, soha korábban nem tapasztaltam ilyesmit, hogy három hónap alatt a csapatunk által létrehozott kommunikációs termék politikai termékké vált.

Mi egy végletekig megosztott országban, ahol a politikai szekértáborok a nap 24 órájában lövöldöznek egymásra, létrehoztunk egy olyan politikai terméket, amely mögé a jobboldali radikálisoktól a volt kommunistákig mindenki felsorakozott. Ilyen évtizedek óta nem volt Magyarországon.

Ez mennyiben múlott az önök munkáján és mennyiben azon, hogy egy székely-magyar nemzeti ügyről van szó?

A Székely Nemzeti Tanácsé, Izsák Balázsé és Dabis Attiláé az érdem, hogy az egész kezdeményezés az alapjaitól jól van felépítve, könnyen kommunikálható. Mint politikai termék, megáll a saját lábán, legitim és indokolt, 25 európai nemzeti régiót érint. Semmi túlzás nincs benne. Eleve úgy volt kitalálva, hogy a teljes magyar politikumot megszólítsa. Persze aprópénzre már én váltottam, de hogy én és a kollégáim jó munkát végeztünk-e, azt majd döntse el a sajtó és a szakma.

Magyarországon, Szlovákiában és Romániában már összejött a kellő számú aláírás. A katalánokhoz, a balti oroszokhoz vagy Bretagne-ba eljutott az üzenet?

Azt kell mondjam, nagyon korlátozottan. A kérdése ráadásul átvezet egy régóta emlegetett vádhoz. Az utóbbi hetekben sokan nekem szegezték a kérdést,

hogy lehet az, hogy a katalán, a baszk, a breton stb. még nem írta alá tömegesen a kezdeményezést.

Oké, hogy a székelyek találták ki, de máshol miért ilyen alacsony az aláírások száma? Nem végzem rendesen a munkámat?

Ezt nem kérdeztem!

Nyugodtan kérdezze, nem sértődöm meg. Azt tudom mondani, nem szabad senki hozzáállásában hibát keresni, egyszerűen az a baj, hogy ezek a kisebbségek tömegesen nem értesültek a dologról. Ez a három hónap egyszerűen túl kevés volt ahhoz, hogy egy félmilliárdos „piacon” mindenkihez eljuttassuk az üzenetet. Ez egy szakmai kérdés, óriási területről és lakosságszámról beszélünk, én meg ülök Budapesten egy laptoppal meg néhány emberrel, és próbálok üzeneteket küldözgetni Varsóba, Bretagne-ba vagy Vilniusba. Már annak is nagyon örülök, hogy a magyar sajtó mellettem áll, de a kezem egyszerűen nem ér el, teszem azt, Bilbaóig. Dabis Attila hónapok óta repked Európa felett, éjt nappallá téve dolgozik, emberfeletti munkát végez, de egyedül ő is kevés ehhez. Egy ekkora politikai placcot nem lehet megmozgatni. Hiába van szándék és tudás, ha nincs elég erőforrás.

Alig néhány nap van hátra a határidő lejártáig. Van valami titkos fegyver még a tarsolyban?

Tervezünk még valamit, de hogy bejön-e, nehéz megmondani. Ha most kisétálok a lakásom ajtaján, mennyi esélye van annak, hogy egy zöld rinocéroszba botlom a folyosón? Ötven százalék. Vagy igen, vagy nem. A csodafegyver kapcsán is csak ezt tudom mondani (nevet). Nem latolgatom az esélyeket, néhány napon belül kiderül, be tudjuk-e vetni a csodafegyvert. Ha sikerül, a sajtó úgyis értesül róla.

Nyilvánvaló, valamivel pótolni kell a koronavírus-járvány miatt gyakorlatilag teljesen kiesett papíralapú aláírásgyűjtést. Kitolnák a leadási határidőt, erről is volt szó.

A laikus azt látja, bajban a székely kezdeményezés a koronavírus miatt. Ez igaz, de a probléma ennél sokkal súlyosabb. Az egész kommunikációnk került bajba.

Az, hogy miként mondjuk el az embereknek ezt a sztorit, amikor innen pár száz kilométernyire Észak-Olaszországban naponta százak halnak meg, és Magyarországon is vannak áldozatok.

Hogy a fenébe kommunikáljam én azt a járvány kellős közepén, hogy van itt egy fontos székely ügy, olvasd már el, miről van szó, írd is alá! Nagyon nehéz átnyomni az üzenetet, amikor halál van a közelünkben. Azt mondják, cinikus vagy, részvétlen vagy. Kátyúba jutott az üzenetünk, át kellett alakítanunk a kommunikációt. Egy példa: a közszereplőkkel készített támogató interjú első kérdése már a karanténra vonatkozik, nem a székelységre.

Alig két éve zárult a Minority SafePack aláírásgyűjtése. Nem volt olyan érzésük, hogy talán kicsit rossz az időzítés, az emberek fejében összemosódik az és a nemzeti régiók ügye?

Nincs egyedül a felvetéssel. Megkaptam én ezt sokkal kevésbé szépen csomagolt kritikaként is (nevet). De ahogy mindig, most is csak azt tudom mondani, nem az én tisztem ennek a megítélése. Én és a munkatársaim azért vagyunk, hogy megoldjuk ezt a dolgot. A mostani kezdeményezés alapvetően más. Ez egész egyszerűen a pénzről szól, a gazdaságról szól. Arról, hogy Brüsszel adhasson pénzt az európai nemzeti régióknak, mert a pénz biztosítja a fennmaradásukat. Ha lehántjuk az összes réteget, tulajdonképpen ez a lényeg.

ÍRJA ALÁ ÖN IS!
A nemzeti régiók védelmében indított petíciót ITT írhatja alá!

Megjelent a Magyar 7 2020/18. számában.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.