2021. december 26., 17:04

Sissi, az ajándékozás királynéja

Karácsony tájékán szívesen tekintünk be a régmúlt idők szokásaiba, anekdotáiba is. A magyar nép kedves királynéja, Erzsébet, vagyis Sissi gyakran ülte meg a karácsonyt és ezzel egybeeső születésnapját a gödöllői Grassalkovich kastélyban. Kiderül, mit kapott ajándékba Ferenc József császártól első közös karácsonyukon.

Sissi
Habsburg karácsony Gödöllőn
Fotó: AKG Images/Cultiris

Sissi és Ferenc József 1853-ban került jegyességbe. Első közös karácsonyukat még jegyespárként ülték meg a bajor possenhofeni Miksa herceg müncheni otthonában. Erről az ünnepről Ferenc József 1853. december 27-én édesanyjának, Zsófia főhercegnének írt leveléből tudhatunk meg többet.

Az anyósoméknál Münchenben az ajándékozás pompázatos volt. Én Sisi már ismert portréját kaptam, ami tényleg szép és nagy örömet okoz. Az én ajándékaim, különösen a portrém nagyon megörvendeztették Sissit”

– írja Ferenc József. A levélből kiderül az is, hogy Erzsébet egy különleges rózsakoszorút kapott ajándékba leendő anyósától, Zsófiától, melyet illendően köszönt meg abban a reményben, hogy méltóvá válhat a főhercegnő elismerésére és szeretetére. Ez azonban sosem teljesült be. Ferenc József leveléből arra is fény derül, hogy Ludovikát, Sissi édesanyját annyira kínozta a migrén ezen a karácsonyon, hogy

csak közvetlenül az ajándékozás előtt kelt fel a sezlonjáról”.

Erzsébet a császár feleségeként nem szerette meg az udvari karácsonyokat, az uralkodó párnak az ünnep alkalmával mindig hosszú hivatalos ceremóniákon kellett részt vennie. A családias hangulatú ünneplésekre vágyó Sissi sokszor hosszú órákon keresztül állt férje mellett és fogadta a rangos emberek jókívánságait, miközben ruhái több kilót nyomtak és ez fárasztotta a császárnét.

1867-ben az osztrák-magyar kiegyezés során a királyi pár a gödöllői Grassalkovich kastélyt kapta meg használatra.  A királyi család ekkortól hosszú időt, esetenként hónapokat töltött a kastélyban. Főleg késő ősztől újévig.

A „magyar Schönbrunnban” zajló udvari életet a bensőséges családias légkör, harmónia jellemezte. 1872-től – ebben az évben halt meg Zsófia, és ezzel lazultak fel az Erzsébetet gúzsba kötő spanyol etikett bécsi udvari kötelei - Erzsébet szívesen töltötte Gödöllőn névnapját (november 19.), valamint a karácsonyi időszakot is, amely egybeesett a születésnapjával.

Erzsébet egy foggal született 1837. december 24-ének estéjén, a babonák szerint ez nem jelentett szerencsés sorsot. Sosem szerette saját születésnapjait, mert a múlandóságra emlékeztette ez a nap, de a karácsony a gazdag ajándékosztás ideje volt számára. A gödöllői születésnapokon Erzsébet mindig kapott egy virágbokrétát, ezt rendszerint Mária Valéria adta át édesanyjának. A főhercegnőtől Erzsébet 1885 karácsonyán egy kinyitható aranymedaliont kapott, egyik felébe Rudolf főherceg, másik felébe Gizella főhercegnő portréját rejtették. Az ékszer hátuljára Mária Valéria a „Mama” szót gravíroztatta.

Gödöllőn ünnepnek számított, ha a királyi család a decemberi időszakban a kastélyban tartózkodott. A Hon című lap így ír az 1877-es gödöllői Habsburg karácsonyról:

Három karácsonyfát állíttatott fel a királyné, egyet családja körében, egyet a kastély cselédségének, egyet pedig – és ez volt a legnagyobb – az iskolás gyerekek és a községbeli szegények számára”.

Köztudott volt, hogy a királyné és leányai is szerettek másokat megajándékozni. Az említett 1877-es karácsonyon Sissi és Ferenc József legkisebb lánya, Mária Valéria

az összesereglett fiúk és lányok, meg a szegények közt sok iskolakönyvet, ruhát és ezüst pénzt osztott ki”.

A gödöllői királyi karácsonyfákat Kugler Henrik cukrászkölteményeivel díszítették fel, amelyeket vízkereszt után a gyermekek elfogyaszthattak. Éppen ezért állították a legmagasabb fát mindig a szegény gyerekek számára.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.