2021. december 24., 15:57

Régi karácsonyok, hal nélkül - ünnepi étkezési szokások

A karácsony a kereszténység második legnagyobb ünnepe, amelyen Jézus Krisztus földi születésére emlékezünk. Karácsony ünnepe azonban nem áll egymagában az ünnepek között, egy egész ünnepkör épül köré a hozzá tartozó szokásokkal, hiedelmekkel, hagyományokkal, amelyek mellett mindmáig nagy jelentősége van az ünnepi étkezésnek. Az ünnep fénypontja ugyanis mindenütt a karácsonyi lakoma, nem véletlen, hogy a paraszti ház leginkább tisztelt bútordarabja is az asztal.

 

karácsony
Fotó: Fortepan

A karácsonyi étkezési szokásokban mindig is voltak különbségek az egyes tájegységek között, voltak azonban jellemző ételek, amelyek sehonnan sem hiányozhattak az asztalról. A karácsonyi menü azonban sokat változott az évek során. Száz évvel ezelőtt híre sem volt a halnak a karácsonyi asztalokon. A karácsonyi lakoma előkészületei a katolikusoknál már szentestén vagy karácsony böjtjén megkezdődtek, amely hamvazószerda és nagypéntek mellett a legszigorúbb böjti nap.

Régen karácsony böjtjén készítettek elő tulajdonképpen minden ételt, nemcsak arra az egy napra, hanem a következőre is”

– mondta lapunknak Méry Margit néprajzkutató, akit a régi hagyományos karácsonyi étkekről és az étkezéssel kapcsolatos szokásokról kérdeztünk.

Karácsony böjtjén a gazdaasszony nagyon korán kelt, mert a kalácssütés központi helyet foglalt el aznapi teendői között. Ilyenkor mindenféle kalácsot sütöttek nyugaton, keleten és Gömörben is: túróst, dióst, mákost, lekvárost és üres kalácsot is. Van is egy ilyen mondás ezzel kapcsolatban: „Karácsonykor kalácsot, húsvétkor kenyeret, pünkösdkor, ahogy lehet”.  De ételt fogyasztani azon a napon egészen estig tilos volt, csak az esti vacsoránál lehetett enni. A fiataloknak mondták is ilyenkor, „ha koplalni fogtok, akkor este meglátjátok a gyöngytyúkot”. És bizony volt úgy, hogy estére már kopogott a szemük az éhségtől, és láttak is bizony mindenfélét... Nem mindenütt tartották azonban a karácsonyi lakomát este, néhány helyen, például Ipolyvarbón délben, a déli harangszókor volt a karácsonyi ebéd. 

A legtöbb helyen azonban az esti karácsonyi vacsora volt a jellemző. De a böjtöt csak a római katolikusok tartották be, a reformátusokra nem vonatkozott, ők az étkezéssel kapcsolatos szokásokat sem nagyon gyakorolták, tehát december 24-én is ehettek bármit, amire éppen étvágyuk volt.

Már a karácsonyi vacsora előkészületei is nagyon körültekintően, szinte szertartásszerűen zajlottak. Jelentős szerepe volt a karácsonyi terítéknek is. Ilyenkor az abrosz sem hiányozhatott az asztalról, nemcsak azért, mert az dísze volt az asztalnak, hanem azért is, mert ezen gyűjtötték össze a karácsonyi morzsát, amelynek varázserőt tulajdonítottak: ezzel gyógyították az emberi és állati betegségeket.

Amikor már meg volt terítve az asztal, a gazda kiment és hozott a házba a gabonából. Mindenféle gabonából raktak egy edénybe az asztal alá, de szerszámokat és szalmát is tettek oda. Zoboralján a szalmát nemcsak az asztal alá tették, hanem a padokra is, ahol a család ült, mert a Kisjézus is szalmán született. A gazda aztán egy rostába beletette az ostyát, a mézet, az almát és a diót.  Nemcsak nyugaton vagy Gömörben, hanem az egész ország területén sem hiányozhatott a karácsonyi asztalról az ostya, a méz, a fokhagyma és a fekete bors. Mindegyiknek megvolt a mágikus jelentése, az ostyára rátették a mézet, hogy édes legyen az életük, a fokhagyma az egészséget szolgálta, a fekete bors pedig az erőt. A bab, borsó, a mák a bőséget biztosította, a rontás elhárítására pedig diót használtak. Mielőtt azonban hozzáláttak volna elfogyasztásukhoz, a gazda mindenkinek öntött az édes vagy mézes pálinkából, még a gyerekek is kaptak belőle egy kicsit! Ezzel koccintottak, majd elfogyasztották az ostyát, elimádkozták az Úrangyalát és az esti imát, és elkezdődött a vacsora. Voltak olyan helyek is, ahol nem ostyát fogyasztottak az étel előtt, hanem egy almát, annyifelé vágva, ahány családtag volt. Ez az alma figyelmeztette őket arra, hogy el ne tévedjenek, és az, aki az asztalnál ült, a következő karácsonyra biztosan visszajöjjön, ha el is menne közben.

Az ima után jött a következő fogás, a leves. Mivel böjti nap volt, zsírral nem főztek, és semmiféle zsíros, húsos ételt nem ettek.

Nyugaton rendszerint lencselevest fogyasztottak, Gömörben meg káposztát, úgyis mondták, hogy szepekáposztát, mert szepegombával főzték, de zsírral ezt sem rántották be, keleten pedig lencse vagy bab került ilyenkor az asztalra. A következő fogást a mákos ételek képezték, a nyugati tájegységeken sok helyen mákos csikmák vagy mákos tészta volt a második fogás, a leggyakoribb azonban a mákos guba vagy bobajka volt, ami nem hiányozhatott a karácsonyi asztalról. Most már szárított kifliből készítik, de régebben kenyértésztából kemencében sütötték a gubát, amit aztán felmetéltek, leforrázták tejjel, szegényebb helyeken vízzel, majd mézzel ízesítették, és darált mákkal megszórták gazdagon, mert a mák gazdagságot meg egészséget is jelentett. Utána került sorra a sokfajta kalács, amit előzőleg a gazdaasszony megsütött.

Több ételfajtát a katolikusok szenteste nem is fogyasztottak.

A halnak abban az időben még híre sem volt, a halászlé meg a rántott hal csak jóval később került a karácsonyi asztalokra, amikor a lencseleves már kezdett elmaradni onnan. A Csallóközben szokás volt még ilyenkor, hogy az ún. lóbabot, a nagy szemű babot megfőzték sós vízben, azt tették az asztalra és eszegették. A lóbabbal kapcsolatban az volt a hiedelem, hogy ez sok pénzt hoz majd, a lencse meg sok aprópénzt.

Az éjféli szentmise a böjtnap befejezését is jelentette, ilyenkor feloldódott a húsevési tilalom. A másnapi ételeket is megfőzték már előző nap, de szent karácsony napján már sokkal gazdagabb volt az étrend. Az újdonság és a változatosság jól megfért ennél az asztalnál a hagyományokkal. A disznóölések is rendszerint már Tamás-naptól kezdve zajlottak, így ekkor nem hiányzott már az asztalról a húsleves, sem a különböző disznóhúsból készült ételek sokasága.

Ma már kevesen követik ezeket az étkezési szokásokat, csak egy-egy maradt meg belőlük még a legtöbb falusi karácsonyi asztalon is, a városiakról nem is beszélve

– mondta Méry Margit néprajzkutató.

Az írás megjelent a Magyar7 hetilap karácsonyi duplaszámában.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!