Múltidéző reggeli tárlatnyitóval egy komáromi kávéházban – KÉPEKKEL
A Selye János Egyetem Református Teológiai Karának XX. Századi Egyháztörténeti Kutatóintézete az 1989-es bársonyos forradalomra emlékeztető, közös reggelire hívta a hazai magyar egyetem, a komáromi városi önkormányzat, a média és a Marianum Egyházi Iskolaközpont Diákönkormányzatának képviselőit. A szabadságért és demokráciáért vívott küzdelem emléknapján megtelt érdeklődőkkel A világ kávéi elnevezésű, Klapka téri kávézó, ahol megnyílt a teológiai kar és a Nemzeti Emlékezet Intézete Kényszermunkatáborok című, egy hétig látható, kétnyelvű kiállítása.
Petheő Attila, az SJE RTK tudományos munkatársa üdvözölte a jelenlevőket. Elmondta, hogy a nevezett kutatóintézet az antidemokratikus rendszerek működésével, a diktatúrák sötét időszakával is foglalkozik, s fontosnak tartotta a 36 évvel ezelőtt, e napon történtek felidézését.
Hozzátette: ide illik a teológiai kar Nemzeti Emlékezet Intézetével (ÚPN) együtt elkészített, Kényszermunkatáborok című, kétnyelvű pannókiállítás bemutatása is, amit igény szerint majd az alap- és középiskolákba is eljuttatnak azért, hogy a diákok tudását gyarapítsák e témával kapcsolatban.
- szögezte le.
Gustáv Husákék háromfős bizottsága döntött arról, hogy bírósági tárgyalások nélkül, kik kerüljenek ezekbe a táborokba. Azokat küldték oda, akik szerintük rendszerellenes tevékenységet folytattak, esetleg lelkészek voltak, vagy más okot találtak a megbüntetésükre” - fejtette ki.
Az e sorsra jutott felvidékiek közül megemlítette a Nagymegyeren szolgált, majd hat évre a nyitranováki munkatáborba, illetve a lipótvári börtönbe azért küldött Czuczor Menyhért plébánost, mert a nagypénteki prédikációjában kijelentette: Krisztus keresztjének ma is vannak ellenségei.
A többi között a komáromi bencés gimnáziumi tanárt, Tóth János Aldemárt is megneveze, akit 1950-ben a mocsonoki munkatáborba küldtek, majd „megfeledkeztek róla”, s onnan csak 1955-ben szabadult. A kényszermunkatáborok történetéről, működéséről és a raboskodás körülményeiről részletesebben fotógalériánkban olvashatnak.
Utána a kollégája, Tömösközi Ferenc egyháztörténész a hajdani Állami Egyházügyi Hivatal létrehozását és működését ecsetelte.
„A hivatalt Csehszlovákiában 1949-ben azért hozták létre, hogy felügyelje és a kommunista államhatalom szolgálata alá helyezze az egyházakat. Működését három pontban lehet összefoglalni: 1. a lelkészek és papok totális ellenőrzése – csak azok végezhettek szolgálatot, akiknek ezt a hivatal engedélyezte (nemtetsző prédikáció esetén az engedélyt visszavonták, ekképp zsarolták őket), 2. ellenőrizték az egyházak gazdálkodását, vagyoni helyzetét, s az építkezések, fejlesztések is csak állami beleegyezéssel valósulhattak meg, 3. csak e hivatalon keresztül lehetett esperest kinevezni, püspököt választani stb. Az Állami Egyházügyi Hivatal 1989-ben fejezte be áldatlan tevékenységét, azóta az egyházak autonómiája biztosított".
Somogyi Alfréd református lelkész, az SJE RTK dékánja kortanúként idézte fel a feledhetetlen pénteknek számító 1989. november 17. pozsonyi eseményeit és a vonatkozó személyes emlékeit.
Elmondta, hogy a magyar egyetemisták éppen az általa elnökként vezetett József Attila Ifjúsági Klub – JAIK bálját tartották, ahová várták az Ady Endre Diákkörbe tömörült, prágai diákokat is. Az éjféltájt megérkezett vendégek számoltak be nekik a rendszerváltást célzó, prágai tüntetésről, bízva annak folytatásában.
A hétvégi családlátogatásuk után, a televíziós hírekben hallottak hatására, két nap múlva visszautaztak Pozsonyba, s a vasútállomásra begördült prágai gyorsvonat oldalán szembesültek a hasonló pozsonyi lépésekre sarkalló cseh felirattal: „Co Slováci, spíte?”.
Majd a „színművészetis” főiskolások kezdeményezésére megalakult a szlovákiai diákok sztrájkbizottsága, amelybe egyetlen magyar tagként Somogyi Szilárdot (jelenlegi újságíró kollégánkat) hívták meg. Azután a Csemadok-székház nagytermében, a JAIK égisze alatt az együttgondolkodást célzó összejöveteleket szerveztek, s megalakították a Magyar Diákszövetséget, melyben meghatározó, koordinátori szerepet játszott néhai Vörös Péter és Berényi József.
Az utóbbi során egy magyar nemzetiségű rendőr is igazoltatott minket, önmagát csehszlovák rendőrnek nevezve, amin megdöbbentünk... Az ifik az általános sztrájk szervezéskor pedig a már dolgozó felnőtteket is arra kértük, hogy csatlakozzanak a kezdeményezésünkhöz” – magyarázta.
Somogyi Alfréd szólt a Szlovák Nemzeti Felkelés terén rendezett nagygyűlésekről is, ahová a börtönből kiengedett Ján Čarnogurský szinte első útja is vezetett. Szívesen emlékezett vissza Alexander Dubček szavaira, s még inkább Grendel Lajos író magyarul mondott beszédére, amit megtapsolt a több ezer fős tömeg. Mindez életre szóló nyomot hagyott a lelkében. Akárcsak az, amikor ugyanott a nemzeti imánk éneklése után a szlovákok tapsa is felzúgott.
Mi, magyar szakos hallgatók óriási támogatást kaptunk tanszékünk újonnan megválasztott vezetőjétől, Zalabai Zsigmondtól, aki tettekre sarkallt minket. Amikor a Jirásková utcai székhelyünkön szervezkedtünk, az ajtóba őrséget állítottunk azért, hogy oda csak megbízható embereket engedjenek be. Főleg Pozsony idősebb lakossága szinte nagyszülői szeretettel viszonyult hozzánk, mocorgó diákokhoz. Kiflit is hoztak nekünk, hogy végre együnk valamit...” – folytatta visszaemlékezését.
A továbbiakban hallhattunk a Független Magyar Kezdeményezés (FMK) november 18-i, vágsellyei megalakulásáról, valamint a decemberi kormányalakításról, amely során Duray Miklós az előzetes ígéretek ellenére sem került be a kormányba. Továbbá az 1990-es évi választásokról, amikor az FMK a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) tömörüléssel koalícióban, közös listán indult. Aztán az Együttélés Politikai Mozgalom is megalakult: 1990. február 27-én jegyezték be Csehországban, majd március 1-jén Szlovákiában. Ezzel új fejezet kezdődött a felvidéki magyar politizálásban...
– jelentette ki végül a dékán.
