2021. október 6., 07:55

Az élet fagyva van, s megdermedett

Tompa Mihály A gólyához című költeményének fent idézett sora hűen tükrözi, milyen volt a közhangulat a letiport Magyarországon 1849 őszén. Százhetvenkét esztendővel ezelőtt, 1849. október 6-án végezték ki a tizenhárom aradi vértanút és az első felelős magyar miniszterelnököt, ám a császári bosszú nem csak rájuk sújtott le.

aradi
Fotó: Wikipedia
Az aradi vértanúk. Thorma János festménye

„(…) tegnapelőtt megkezdődött a dolog, felakasztattam egy Auffenberg nevű egyént, aki valamikor hadnagy volt a Mazzuchelli ezredben, aztán ezredes és Kossuth segédtisztje. – Kiss, Leiningen, Poeltenberg, Vécsey stb. is követni fogja, mihelyst megérkezik. Az eljárás a lehető legrövidebb lesz, megállapítjuk az illetőről, hogy tisztként szolgált nálunk, és fegyveres szolgálatot teljesített a lázadó hadseregben. Ekképp az eljárásokat a legrövidebb időn belül befejezzük (…)

Egy évszázadig nem lesz több forradalom Magyarországon, ha kell, a fejemmel szavatolok érte, mert gyökerestől irtom ki a gazt.”

– az Ormai Norbert ezredes felakasztásáról tudósító sorokat 1849. augusztus 24-én írta báró Julius Jacob von Haynau táborszernagy. A császári-királyi hadsereg május 31-én kinevezett magyarországi új főhadparancsnoka, miután „hadi és ostromállapotot” hirdetett Magyarország és Erdély területén, már az első pillanattól kezdve világossá tette, hogy a kezébe kerültekkel nem fog kesztyűs kézzel bánni, s nem számíthatnak kegyelemre.

A hóhérmunka kezdete

A császáriaknak február elején meghódoló Lipótvár erődítési igazgatójára és tüzérségi parancsnokára, báró Mednyánszky László őrnagyra és Gödrösy (Gruber) Fülöp századosra a hadbíróság már kimondta a halálos ítéletet, de azt csak Haynau merte végrehajtatni június 5-én. A pozsonyi akasztás is jelezte, hogy Haynau Bécsből kapott támogatást ahhoz, hogy végrehajtsa tervét: a „magyar pártütéssel kapcsolatos büntettek és vétségek” esetében a katonai törvénykezés szigorával jár el mindazokkal szemben, akik 1848 előtt császári tisztként szolgáltak, de átkerültek a honvédseregbe, s e fegyveres erő tábornokait és törzstisztjeit statáriális úton kivégezteti.

Június 18. és július 23. között Pozsonyban még hat embert végeztek ki: Rázga Pál pozsonyi evangélikus hitszónokot, Mészáros Dávid sopornyai plébánost, Stift József kisrippényi földbirtokost, Bugyik József és Tóth József tardoskeddi földmíveseket, valamint Trexler Ferenc jegyzőt.

Az augusztus eleji székesfehérvári népfelkelés leverését is kíméletlen megtorlás követte, a pesti hadbíróság halálra ítélte Gáncs Pált, Havelka Ferencet, Hübner Andrást, Kutzka Mihályt, Uitz Ignácot és Varga Mihályt, akiket a pesti Újépületben végeztek ki. Augusztus 22-én Mezey József kajászószentpéteri jegyzőt lőtték agyon.

Minden oroszok cárjának atyai intelme ellenére tovább fokozódott a császári bosszúszomj, amikor Görgei Artúr tábornok az oroszok előtt tette le a fegyvert,

hiszen ezzel ország-világ tudtára adta, hogy a honvédsereget nem a császári ármádia, hanem a cári túlerő kényszerítette térdre. Ez erősítette meg Haynau szándékát, miszerint „A lázadó vezéreket fel fogom köttetni, és minden cs. kir. tisztet, aki a forradalmárok szolgálatába állt, agyon fogom lövetni (...)”

A függetlenségi nyilatkozat kihirdetésérért, Kossuth-bankóért, fegyverrejtegetésért, a honvédek támogatásáért augusztus 27. és szeptember 15. között Pesten kivégezték Kantsúr András szokolyai református lelkészt, Schweitzer József nyomdászt, Fülöp György dunavecsei jegyzőt, Streith Miklós vértesboglári katolikus papot és Gáber Mátyás selmecbányai bányamestert.

haynau
Fotó: Wikipedia
Báró Julius Jacob von Haynau táborszernagy. Josef Kriehuber litográfiája
1849 októbere

Október 6-án, gróf Latour gróf Theodor Baillet von Latour táborszernagy, hadügyminiszer bécsi meglincselésének egyéves évfordulóján, irgalmatlanul lesújtott Ausztria:

Aradon a honvédsereg egy altábornagyát, tizenegy vezérőrnagyát és egy ezredesét, a pesti Neugebäude (Újépület) udvarán gróf Batthyány Lajos miniszterelnököt és Fekete Imre gerilla századost végezték ki.

Október 25-ig, Kazinczy Lajos ezredes aradi agyonlövetéséig több tiszt halálos ítéletét hajtották végre. Október 18-án Kolozsvár és Szamosfalva határában két székely tisztet akasztottak fel: Sándor László nemzetőr századost és Tamás András nemzetőr alezredest. Két nappal később három, külhoni származású honvédtisztet akasztottak fel Pesten, a német Peter Giron alezredest és két lengyelt: herceg Mieczysław Woroniecki alezredest, valamint Karol d’Abancourt de Franqueville alszázadost.

Elrettentés céljából polgári személyeket is kivégeztek.

Október 8-án Pesten agyonlőtték Gonzeczky János katolikus tábori lelkészt, október 10-én felakasztották Csányi László és báró Jeszenák János kormánybiztosokat, október 24-én pedig Szacsvay Imre képviselőházi jegyzőt, báró Perényi Zsigmond felsőházi elnököt és Csernyus Manó pénzügyminisztériumi tanácsost. A bosszúállás gépezete könyörtelen volt, ugyanis minden kivégzés után elrettentés gyanánt közszemlére tették ki az elítéltek holttesteit.

Habár nem végezték ki, mégis a tizenötödik aradi vértanúként tartjuk számon Lenkey János vezérőrnagyot, akit fogva tartói az őrületbe kergettek és 1850. február 9-én szenvedett ki az aradi várbörtönben.

Ítéletek sorozata
A hadbíróságok ezután sem tétlenkedtek, mintegy 600 esetben hoztak halálos ítéletet, de azokat az európai felháborodás miatt Haynau kénytelen volt „kegyelemből” 10–16–18–20 évig terjedő várfogságra vagy sáncmunkára változtatni.

A megtorlásban hozzávetőlegesen 120 főt lőttek agyon vagy akasztottak fel, a honvédsereg katonai vezetőit, politikusokat, papokat és lelkészeket, gerillákat, a császári-királyi hadseregből dezertált és a honvédsereghez átállni szándékozó katonákat – mint például tizenhárom jászkun Nádor-huszárt –, valamint fegyverrejtegetőket.

Az országgyűlési képviselők mellett különösen azokra vadásztak, akik császári tisztként kerültek át a honvédségbe,

s gyakorlati tudásuk miatt nem tudott elbánni a honvédsereggel a császári ármádia, így I. Ferenc József megalázkodva volt kénytelen a cár segedelmét kérni. Ebből adódóan mintegy 1200 egykori császári-királyi tiszt került hadbíróság elé. A honvédsereg állományának egynegyedét, negyven–ötvenezer főt kényszersorozás útján, lefokozott közlegényként vitték el külhonba a „Kossuth kutyákat”. Törvényhatóságonként gyűjtötték be a honvédek névjegyzékeit, senki sem kerülhette el a sorozóbizottság elé állítást. Minden állami hivatalnokot és alkalmazottat igazolóbizottsági eljárás alá vontak, s 1848–1849-es tevékenységüket vizsgálták.

Mindennapossá váltak botozások, bebörtönzések, de ezek mellett más retorziók is érték a lakosságot. Az 1849. évi nyári hadjáratban a császáriak és a cáriak több várost és falut gyújtottak fel és raboltak ki, így tettek Bősárkányban, Csornán, Csongrádban és Losoncon. Zsidó közösségeket sarcoltak meg, mint például Pest-Budán, Cegléden, Kecskeméten és Aradon.

A háborús pusztításokon túl Magyarország 66 millió forint értékű Kossuth-bankót vesztett el, azokat ellentételezés nélkül kellett beszolgáltatni, amivel Bécs az ország teljes lakosságát megnyomorította.

E vészterhes időkre báró Mednyánszky Cézár tábori főlelkész – akit in effigie felakasztottak – így emlékezett: „Véres bosszújával Ausztria várt, míg Komárom, vára is megadta magát. Amint a várőrség – tisztességes föltételek mellett – kapitulált, megkezdődött a hóhér munkája. Október 6-án kivégezték Pesten Batthyány Lajost és Aradon tizenhárom tábornokot. Ez csak bevezetése volt a következő kegyetlenkedéseknek. December végéig a honfiak ezreit végezték ki vagy vetették börtönbe. Amit a legkegyetlenebb ellenség kieszelhet gyűlöletében, mindazt végrehajtották a császár katonái Magyarországon. Megbocsátás helyett vérben akart gázolni a császár. Hazánk jövője szempontjából hálásak lehetünk érte. A nemzetnek az öldöklés híre olyan volt, mint az ájuldozó embernek a pohár víz, A mártírok vérétől átitatott szíve magához tért, mint a kiszáradt föld felfrissül a harmattól. Október 6-ika előtt kétségbeesett és elalélt volt nemzetünk. Utána alig maradt család, melynek valamely tagját vagy barátját nem végezték ki vagy nem fogták el. A nemzet gyászba borult (...) A nagy drámának vége, – leölték a hősöket.”

Megjelent a Magyar7 2021/40. számában.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék