2021. szeptember 23., 17:27

Vállalkozói reggelik ezentúl Rimaszombatban is

 Komárom, Dunaszerdahely és Párkány után Rimaszombatban is elindultak az ún. vállalkozói reggelik, amelyeknek a célja, hogy az adott térség vállalkozói rendszeresen találkozzanak, és közös megoldásokat keressenek a vállalkozásukat érintő kérdésekre, kihívásokra. Minden hónap első keddjén tartják az összejövetelt a Palazzo étteremben. 

Rimaszombat

A kezdeményezés nem újkeletű, hiszen a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége már két évvel ezelőtt megfogalmazta a vállalkozói reggelik koncepcióját.

Ezeknek a lényege és értelme az, hogy  kölcsönösen segítsünk egymáson, ötleteket adjunk egymásnak, de ugyanilyen fontos, hogy motiváljuk és inspiráljuk, valamint szakmailag is fejlesszük egymást. A találkozóknak egy kicsit terápia jellege is van, mert sokszor szembesülünk azzal, hogy az adott problémákkal és kihívásokkal a vállalkozásunkon belül egyedül maradunk és ilyenkor nyílik arra alkalom és tér, hogy ezeket megbeszéljük

– fejtette ki Iván Tamás, a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnöke és a Baross Alapítvány igazgatója. Örömét fejezte ki, hogy Rimaszombatban is elindult a kezdeményezés és a gömöri vállalkozók is bekapcsolódnak a programba.

Rimaszombatban a Palazzo étterem ad teret az összejöveteleknek. Halász Attila, az étterem tulajdonosa már régóta tervezte, hogy itt is elindítják a vállalkozói reggeliket, de a járványhelyzet miatt erre csak most nyílt lehetőség. Elmondta, hogy szeretnék rendszeresíteni ezeket a találkozókat, és a tervek szerint minden hónap első keddjén összeülnek majd egy reggelinél, hogy az érdeklődő vállalkozók által választott témáról beszélgessenek.

Igyekszünk aktív tevékenységet folytatni és mindig olyan témát választani, ami segíteni tud a vállalkozói közösségnek. Tehát a jövőben például pályázati lehetőségekről és pénzügyi tanács-adásról is szó lesz. A későbbiekben szeretnénk workshopokat is tartani és újabb előadókat, akár nagyobb vállalatok vezetőit is meghívni

– közölte Bene Viktor, aki idén csatlakozott a vállalkozói szövetséghez, s az első előadást éppen ő tartotta Rimaszombatban a digitalizáció kérdéskörében.

Ebben arra próbálta meg felhívni a figyelmet, hogy a vállalkozásoknak haladniuk kell a korral és nagyobb hangsúlyt kell fektetniük a reklámra, valamint a váratlan helyzetekre (pl. a koronavírus-járvány kapcsán kialakult gazdasági nehézségek) való felkészülésre. Szerinte a motiváció is ugyanilyen fontos, mert ha még egy ilyen év jön, mint a tavalyi, akkor kulcskérdés lesz, hogy életet leheljenek a közösségbe és megpróbáljanak segíteni mindenkinek kitartani – zárta Bene Viktor.

Rimaszombat

A Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége a jövőben az említett helyszínek mellett Érsekújvárban és Kassa környékén is szeretné elindítani a vállalkozói reggelik sorozatát.  

Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/38. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.