Tovább drágul a pénz az euróövezetben
Elillant a gyors inflációs győzelem illúziója. Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa a legutóbbi ülésén újabb 25 bázisponttal emelte meg a három irányadó európai kamatlábat, egyértelmű üzenetet küldve a piacoknak és a lakosságnak: az áremelkedés elleni harc korántsem ért véget. Bár a gazdaság szereplői és a hitelfelvevők már nagyon várták a monetáris enyhítés korszakát, a frankfurti döntéshozókat a geopolitikai valóság, különösen a közel-keleti konfliktus okozta folyamatos inflációs nyomás, fokozott óvatosságra inti.
A döntés értelmében 2026. szeptember 16-tól az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,65 százalékra, a marginális aktív rendelkezésre állás kamatlába 2,90 százalékra, míg a betéti rendelkezésre állás kamatlába 2,50 százalékra emelkedik. A számok mögött egy makacs makrogazdasági probléma húzódik meg. A bank szakértői stábja által frissített prognózisok szerint a teljes infláció idén átlagosan 3,0 százalékos lesz, és csupán 2028-ra szelídülhet 2,1 százalék körüli szintre. Még aggasztóbb a volatilis energia- és élelmiszeráraktól megtisztított maginfláció pályája, amely 2027-re vonatkozóan egyenesen felfelé módosult (2,6 százalékra).
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a drágulás már mélyen beépült a gazdaság szerkezetébe, a szolgáltatások és az iparcikkek áraiba, ahonnan sokkal nehezebb kiirtani, mint egy globális nyersanyagpiaci sokkot.
A helyzet sajátos paradoxonát az adja, hogy az euróövezet gazdasága eközben a vártnál nagyobb ellenállóképességet mutat. A klasszikus közgazdaságtani összefüggések szerint a tartósan magas kamatkörnyezet előbb-utóbb recesszióba fojtja a gazdaságot, az EKB azonban most mégis felfelé, 0,9 százalékra módosította a 2026-os, és 1,4 százalékra a 2027-es növekedési kilátásokat. Ez a makrogazdasági reziliencia kétélű fegyver. Egyrészt megnyugtató, hogy Európa egyelőre elkerüli a mély gazdasági visszaesést, másrészt viszont éppen ez a stabilitás ad zöld utat a Kormányzótanácsnak arra, hogy fenntartsa a szigorú monetáris politikát. Ha a reálgazdaság nem omlik össze a drága hitelek súlya alatt, a jegybanknak semmi oka elsietni a kamatvágásokat.
A pénzcsapok elzárása ráadásul több fronton is zajlik. A kamatemelés mellett az EKB határozott ütemben építi le a korábbi válságok idején felduzzasztott mérlegfőösszegét. Az eszközvásárlási programok (APP és PEPP) portfóliója kiszámítható ütemben szűkül, mivel a lejáró értékpapírokból származó tőkét már nem forgatják vissza a piacra.
A mesterséges európai likviditásbőség korszaka tehát végérvényesen lezárult. A jövőt illetően Christine Lagarde és csapata nem hajlandó előre elköteleződni semmilyen konkrét kamatpálya mellett. A döntések mostantól szigorúan ülésről ülésre, az éppen aktuális adatok aprólékos elemzése alapján születnek. Az energiaárak rángatózása, a bérdinamika másodlagos inflációs hatásai és a Közel-Kelet puskaporos hordója mind olyan változók, amelyek pillanatok alatt felülírhatják az előrejelzéseket.
A hazai vállalatok és a háztartások számára mindennek az üzenete kristálytiszta: a pénz ára továbbra is magas marad. A vállalati beruházások finanszírozása és a lakáscélú hitelek törlesztőrészletei a közeljövőben nem fognak érdemben csökkenni.
Az EKB számára jelenleg az árstabilitás helyreállítása az egyetlen elfogadható kimenetel, és a frankfurti döntéshozók hajlandók megfizetni ennek a gazdaságot hűtő árát. A normalitáshoz vezető út egy bizonytalan maratoni futásnak ígérkezik, amelyben az európai jegybank továbbra is rendkívül szorosan fogja majd a gyeplőt.
