2020. március 20., 09:24

Szünetel a galántai Samsung a koronavírus miatt

A Szlovákiában székelő autógyártó-üzemek után a galántai Samsung is leállítja működését a koronavírus-fertőzés terjedésének akadályozása érdekében.

Fotó: zoznam.sk

A galántai Samsung Slovakia gyáróriás is szünetelteti, illetve jelentős mértékben korlátozza a gyártást március 23-tól, a koronavírus-fertőzés terjedésének akadályozása érdekében – hangzott el a nagyszombati rádió adásában március 19-én, csütörtökön.

Pontosabb információkat a cég humán erőforrásának osztálya közölt.

A kifüggesztett közlemény szerint a Samsung prioritásként kezeli dolgozóik egészségi állapotát, ezért a kialakult helyzetre való tekintettel az állami szervek rendeleteit és ajánlásait figyelembe véve március 23-tól – 29-ig felfüggesztik a gyártást. Mivel a cég profilja és a gyártás jellege miatt nem állhatnak le teljesen, ezért a kijelölt munkahelyeken korlátozott üzemmódban működnek majd. A munka nélkül maradt dolgozók a leállás ideje alatt fizetésük hatvan százalékát kapják majd.

A humánerőforrás ügyosztálya azt is közölte, a kényszerszabadság ideje alatt továbbra is fertőtlenítik az üzem egységeit, a Samsung buszjáratokat, légtisztító berendezéseket szerelnek majd be és további intézkedéseket hoznak dolgozóik egészségének megóvása érdekében. Figyelmeztetik a dolgozókat, hogy a leállás ideje alatt is viselkedjenek fegyelmezetten és kövessék a minisztérium utasításait és felsőbb rendelkezéseket.

Nem megerősített információink szerint a Samsungnak gondja van az anyagbeszerzéssel a határzárak miatt.

Korábbi híreink szerint a Samsung 2020 márciusától tömeges elbocsátásokra készült.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.