2022. április 28., 10:32

Százmilliók új autópályára a régi szenci út helyett

Újra elővették a Pozsony felé vezető régi szenci út bővítésének tervét. Autópályának számító négysávos út lehetne. A környezetvédelmi minisztérium már értékeli az új többszázmilliós tervet.

Pozsonyivánka, autópálya
Fotó: TASR

A pozsonyi agglomeráció körül számos szűk keresztmetszet van a közlekedési infrastruktúrában. Az autóvezetők gyakran bosszankodhatnak a hosszú kocsisorok és várakozások miatt. Az egyik hely, ahol gyakran van torlódás, a Pozsonyivánka melletti Metro áruház mellett van.

Pozsony felé aztán már négysávossá bővül az út, amikor csatlakozik a fővárost elkerülő 0-ás útra és a D4-es autópályára, de addig elég problémás az útszakasz. Korábban már néhányszor tervezték az út bővítését egészen Szencig, most azonban még nagyvonalúbb tervvel rukkoltak elő a szakemberek.

Először Cseklészig bővítenék az utat, ahol egy összekötő utat is terveznek az attól északra haladó párhuzamos D1-es autópályára. Eddig még csak kétsávos volna az út. Tovább aztán Szenc felé már már teljesen új nyomvonalon haladna a négysávos, a régi szenci utat pedig harmadosztályúvá minősítenék le.

Egy 15 kilométeres négysávos út, ami megfelel az autópálya paramétereinek, közben egy híddal. Nem tudni még mibe fog kerülni, de valószínűleg több százmillióba.

Lesz-e rá pénz?

Az építkezés csak a pénzforrások biztosítás után kezdődhet. Egyelőre még csak a helyzetet mérik föl, - összevetve az út bővítésének tervét a vasúti alternatívákkal is, de a projekt már így is prioritást élvez - más tervekkel együtt, mint amilyen a D4-es autópálya folytatása Erdőhát fel egy közúti alagúttal a Kis-Kárpátok alatt, vagy a Lamacstól Lozornóig vezető D1-es autópálya meghosszabbítása egészen Szencig.

Az építkezést jövőre kezdenék el és 2026-ig be is fejeznék. De még semmi se biztos. A legsürgősebb a Cseklész melletti szűk keresztmetszet megoldása. Egy fölmérés szerint naponta közel huszonnégyezer autó halad itt át. Az első szakaszban a jelzőlámpákat körforgalomra cserélnék, majd Cseklésztől északra, a mostani szántókon át vezetne az út keresztezve a vasutat is, tovább pedig párhuzamosan a már meglevő D1-es pályával Szenctől délre vezetne el körülbelül 15 kilométeren át.

Úgy tudni, a szakaszon több letérőt vagy kereszteződést is terveznek: a pozsonyivánkai Metró áruháznál, Cseklész felé hármat is, attól nyugatra, északra és keletre, és Szenc felé is kettőt - ahogy az eddig is van a régi úton.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.