2020. február 14., 10:00

Fejlődést ígérnek – leszakadást és elszegényedést hoznak

Az Szlovákiai Városok Uniója (ÚMS) ravasz megoldást javasol a regionális fejlesztés területén a 2021-2027 közötti európai uniós fejlesztési és költségvetési időszakra. Kezdjük talán azzal, hogy az ÚMS elnöke Trencsén polgármestere, a társlás elnökségének tagjai a nagy városok, Pozsony, Nyitra és további kerületi székhelyek polgármesterei, akik a jobboldali liberális pártok, köztük az új formációk politikusai. Egyikük-másikuk a szökőév szökőnapján esedékes parlamenti választáson is indul. Innen kell tehát elrugaszkodnunk, értelmeznünk a jövőbeni regionális fejlesztéseket Szlovákiában.

Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma

Olyan stratégiát javasolnak a regionális fejlesztés forrásainak elosztására, a majdani regionális operatív program keretében 2021-2027 között, amely a fejlesztésre szánt területeket négy csoportra osztja.

A mellékelt térképen látható, hogy a zöld területek képezik az első prioritási tengelyt, a fejlesztések fő gócát. A kék színűek a második prioritási tengelyt, míg a sárga és a barna foltok a harmadik prioritási tengelyt, miközben ez utóbbiak csupán akkor lennének fejlesztésre, vagyis EU-támogatások lehívására alkalmas kistérségek, ha érintkeznek az 1. vagy a 2. prioritási tengely térségével.

A fehér színű települések, kataszterek szerintük a fejlesztésekből kizárandó területek lesznek. Ez a negyedik kategória. A mi olvasatunkban elszegényítésre, elsorvasztásra ítélt területek.

ÚMS stratégiája
Az ÚMS stratégiája.

Elemezzük közösen, hogy mi a beterjesztők, az ÚMS valódi szándéka. Fehér terület Nagyszombat megye határain belül az Alsó-Csallóköz, vagyis Nagymegyer és régiója. Minő érdekes, hiszen fejlett idegenforgalommal és mezőgazdasággal rendelkezik, ami egyben fontos jövőbeni kitörési pontja.

Nyitra megye térségében fehér folt, vagyis elsorvasztásra ítélt terület Gúta és környéke, az egész Alsó-Csallóköz a Komáromi járásban, valamint a Vágsellyei járás déli fele, a Csángó régió jelentős része.

Fehér terület továbbá az Udvard és Párkány közötti térség, a Zselízi régió szőröstül-bőröstül. Igaz, hogy Párkány és közvetlen környezete, valamint Ipolyság és közvetlen régiója sárgával van megjelölve, vagyis 3. prioritású területek, ám mivel nem érintkeznek magasabb prioritású területekkel (zöld vagy kék), semmi szerepük nem lesz azon felül, hogy a térképen sárgával megjelölték őket.

Minél inkább keleti irányba haladunk, annál jobban megnövekszik a megyék területén a fehér térségek aránya, vagyis a regionális fejlesztésektől elzárt területek nagysága.

Ilyen szinte az egész Ipoly-mente, az Alsó Garam-mente, Gömör jelentős része, a Rozsnyói járás, Bodrogköz jelentős része.

Arányaiban számolva, Nyitra megye területének fele (déli részének 70 százaléka) , Besztercebánya megye területének 70 százaléka, Kassa megye területének fele fehér folt. Ezek számára nem lennének hozzáférhetők a regionális fejlesztésre szánt források.

Az MKP társszervezésében Nyitra megyében olyan alternatív stratégiát javasoltunk, amely a regionális fejlesztések lehetőségétől nem zárna ki egyetlen települést sem. A további megyékben is ilyen döntést kellene hozni a regionális partnerség jóváhagyásánál.

A következő 7 év regionális fejlesztéséről értekeztem. Az egyik lehetséges, elrettentő forgatókönyvről, amelyet a jobb oldali liberális pártok politikusai javasoltak, miközben az írás nem ellenük íródott. Hanem a vidék – azon belül a régióink – területileg kiegyensúlyozott fejlesztése érdekében.

Ha az MKÖ nem kerül a törvényhozásba, nem lesz aki ellensúlyozza, régióink fejlődése érdekében kedvezően befolyásolja a fent vázolt stratégiát.

A nagyobb városokban élők majd elmennek a szökőév szökőnapján választani.

Kérdéses, hogy itt, délen és keleten, mi is elmegyünk-e választani. Hogy ezúttal ne csupán sokan, de elegen is legyünk.

 

A szerző az MKP alelnöke, az MKÖ képviselőjelöltje.

Megosztás
Címkék