2021. november 16., 15:01

Befejeződött Matovič trilógiája az adóreformról. Vagy mégsem?

Igor Matovič, pénzügyminiszter folytatta a háromnapos show-vá alakított bejelentés-cunamiját, amivel az általa javasolt adóreformot kívánta bemutatni. Persze, mondhatnánk Matovič tervez, Sulík végez - meglátjuk mennyi is valósul meg a javaslatokból. Vasárnap a családtámogatási elemeket mutatta be, hétfőn az adó és járulékrendszert, mai nap folyamán pedig a vállalkozások adózása volt terítéken.

matovic
Fotó: TASR/AP

A családtámogatási javaslatokról vasárnap beszámoltunk. Lényege, hogy egy dolgozó szülő gyermekei akár 200 eurónyi támogatáshoz is juthatnának. A népszerű intézkedések mögé elrejtett olyan töréspontnak számító javaslatokat, mint a milliomos adó, a közszféra leépítése, vagy az önkormányzatok 200 millió euróval való megrövidítése.

Egyfajta járulék és egyfajta adó

Hétfőn a pénzügyminiszter az adókat és járulékokat egyszerűsítő javaslatait mutatta be. Gyakorlatilag, ha ezt elfogadják, akkor

a munkavállaló fizetné a 19 százalékos jövedelemadót, és a munkaadó pedig az alkalmazott után a 39 százalékos összevont (egészségi és szociális) járulékokat.

Ahogy mondta Matovič, a munkabér utáni adózási javaslat 23 szóból és hat számból áll.

A jelenlegi rendszer meglehetősen bonyolult. Az alkalmazott a bruttó bérének 9,4 százalékát elvezeti szociális járulékként, 4 százalékát pedig az egészségpénztárba. Ez után lecsökkenti az adóalapját, amivel tudja, majd a maradékból elvezeti a 19 százalékos jövedelemadót. A vállalat viszont az alkalmazottja bruttó bérének 35,2 százalékát befizeti járulékokra.

Ezt egyszerűsítené a javaslat, és a pénzügyminiszter szerint több maradna a munkavállalóknál, és emellett a munkaadók terhei sem növekednének, mivel jelenleg hozzájárulnak az ebédjegyekhez vagy az utazási utalványokhoz. Ezek ugyanis már beleszámolódnának a 39 százalékos vállalati befizetnivalóhoz.

Jozef Mihál egykori miniszter kiszámolta, a reform fényében mennyivel járnak jobban a fizetéssel rendelkezők.
A 700 eurós bruttó fizetéssel rendelkezők 5 euróval kapnának többet.
Az 1000 eurós bruttó fizetéssel rendelkezők 3 euróval kapnának többet.
A 2000 eurós bruttó fizetéssel rendelkezők 78 euróval kapnának többet.
A 10000 eurós bruttó fizetéssel rendelkezők 555 euróval kapnának többet.

Matovič természetesen hétfőn is mellékelte, hogy miből is fedezné az átalakítást. Egyrészt 300 milliót jelentene a járulékok kivételeinek megszüntetése, 250 milliót az adókivételek megszüntetése. Szerinte ebben a rendszerben már érdemes volna legális munkát vállalni, ami 250 millió eurót hozna. Az egységes beszedéssel 50 milliót spórolna az állam, és természetesen itt is odabiggyesztette a dinamikus hatást, 100 millió euró képében.

A vállalkozók adózása

Kedd délután Igor Matovič pedig elénk tárta az adóreform harmadik részét, amely a vállalatok adózását érintette.

A javaslat első pontjaként a jogi személyek társasági adókulcsát a jelenlegi 21 százalékról 19 százalékra csökkentené.

Ezzel 273 millió eurót spórolnának a vállalatok évente.

Második javaslatként rugalmasabbá tenné a produktív beruházások utáni leírásokat.

Ezzel további 200 millió eurót takarítanának meg.

A vállalkozó dönthetne, hogy csökkenteni kívánja-e az adóalapját a leírásokkal, vagy azt elhalasztaná későbbi időszakra, amikor inkább szüksége lenne az adóalap csökkentésére. Az adóalapot a későbbiekben, maximum 50 százalékos mértékben csökkenthetné.

Igor Matovič továbbá javasolja azon vállalkozások csoportos adózását, amelyeknek azonos a tulajdonosa vagy tulajdonosai.

Így a tulajdonos(ok) kiegyenlítheti az egyes vállalatai közötti hasznot vagy a veszteséget. A több tulajdonos esetében ez akkor működhet, ha a vállalatokban azonos a tulajdonrészük, és minden vállalatnak önálló könyveléssel kell rendelkeznie.Itt a megtakarítás évi 30 millió lenne.

Komoly adóemelést is javasol,

 az osztalékok utáni eddigi 7 százalékos adókulcsot kilenc százalékra emelné.

Ebből 26 millió többletbevételt remél.

További adóbevételként számol az e-számlák bevezetésénél (127 millió euró),

bankok, oligo- és monopóliumok megadóztatásából (200 millió euró),

csalás elleni intézkedésekből (60 millió euró),

és természetesen itt is megjelenik a dinamikus hatás a maga további száz millió eurójával.

The Show Must Go On

A vendéglők, az önfoglalkoztatók adóztatásának módosításait külön szeretné bemutatni előreláthatóan pénteken.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.