2021. november 6., 08:16

Baljós árnyak

Egyre nyilvánvalóbb, hogy sokkal nehezebb lesz a válságból való kilábalás, mint maga a járvány volt, illetve az a válságos időszak, amely jelentős visszaesést hozott az elmúlt évben. A világ gazdasága visszapattan, és ez egyben már most jó kis kalamajkát okozott a világban. Energiaválság, árromlás, infláció, nyersanyaghiány. Kapjuk a rossz híreket, és az egyik rossz hozza magával a másikat. Lassan feltehetjük a kérdést: Mikor lesz már ennek vége?

dollár kontra euró

A világgazdaság elkezdett felpörögni, nagy részénél másfél év alatt újra elérték a járvány előtti teljesítményt, persze Európa ebben is hátul kullog, s a tagországok közül csupán 10-en tudják ezt elmondani (köztük Magyarország). Szlovákia a többi 16 országgal csak reménykedik, hogy jövőre talán utoléri 2019 végét. Míg a világ többi részén süvít a gazdaság, és teljesen törvényszerű, hogy mindez az infláció növekedésével jár, esetleg nyersanyaghiánnyal, addig Európa ugyanezeket megkapja anélkül, hogy átélné a robogás mámorító érzését.

Ki lesz a bűnbak

Az öreg kontinens helyette energiaválságot él át, és keresik is a „bűnöst”. Persze meg is találták azt Oroszországban, hogy nem ad gázt, ami egyszerűen nem igaz, hiszen 15 százalékkal többet szállít, mint tavaly. Sőt még többet is adna, ha Európa kérné. Nem Amerikában keresik a bűnöst, annak ellenére, hogy Európa helyett Ázsiába térítette el a folyékony gázt szállító tankereit. Az természetesen minket nem vigasztal, hogy Ázsiában is energiaválság van. Európa magát semmiképpen sem okolja, hogy esetleg átgondoltabban kellett volna elkezdenie a zöld átállást. Jó ötletnek tűnt elindítani. Az is. De ha már megjött a figyelmeztető jel, Európa szinte összes háztartása és nagyvállalata nyögi a zöldülést, akkor helyénvaló a kérdés, nem lehetne-e egy kis racionalitást nyomni azokba a zöld ambíciókba?

A válság nyertesei

Tudvalévő, hogy egy jó kis válsághoz nem elég az energiahiány, a nyersanyagokból is mintha kevés lenne. Mindegyikből, a fától kezdve a nikkelig vagy a magnéziumig. Az olajtól a rézig és a kávéig, megugrott mindennek az ára ebben az évben, és még az ellátási lánc szűk keresztmetszete is megzavarta a szállításokat.  Ez már várhatóan egy jelentős átrendeződést is hoz a világpiacon. A Bloomberg Economics szerint az idei árupiaci fellendülés körülbelül 742 milliárd dollárt fog áthelyezni az olyan importőröktől, mint Kína és Európa olyan termelők felé, mint Oroszország, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek. Európa és Kína veszteségeit a GDP-jük 1 százalékára becsülték, viszont legjobban a viszonylag alacsony jövedelmű importőrök fogják ezt megérezni, mint például Vietnam, Banglades vagy Thaiföld. Ha ehhez még hozzájön az Egyesült Államokban egy kamatemelés, akkor az tőkemeneküléshez vezethet a feltörekvő piacokról. Törökország, Egyiptom, Brazília, Argentína és Dél-Afrika ennek nagy vesztese lehet.

A kamatok sincsenek rögzítve

Márpedig kamatot emelni kell, mert nem fognak bírni az inflációval. Azt hajtogatják az Európai Központi Bankban (EKB), hogy ez az infláció olyan gyorsan fog elmenni, mint ahogy jött. Érveik szerint az áremelkedések mögött világpiaci folyamatok vannak, amelyek ellen a jegybanki kamatlábemelés nem sok eredménnyel járhat. Pedig egy jegybanki kamatlábemeléssel kapósabbak lehetnek az adott ország állampapírjai. Mellette drágulhatnak a hitelek kamatai is, ami elriaszthatja a hitelfelvevők egy részét, így kisebb lesz valamivel a fogyasztás, ami szintén az áremelkedések ellenében hat. Bár erős érv, hogy a jelenlegi áremelkedések mögött az áruhiány van, amire nem minden esetben gyógyír a magas kamat. Kérdés, hogy csupán az van-e mögötte?

Infláció, a gonosz előképe?

Mindenesetre a nem eurozónás visegrádiak is kamatlábat emeltek, miután mindhárom országban 4,5–5,5 százalékosra mérték az inflációt. Az euróval fizető Szlovákia az első félévben vidáman szemlélte, hogy az inflációja a többi visegrádihoz képest 1,5–2 százalékponttal alacsonyabb volt. De eljött a szeptember, és riadtan tapasztalhatta, hogy Szlovákiában is majdnem öt százalékra – a visegrádiak átlagára – ugrott a pénzromlás. Csakhogy a 3 visegrádi addigra már emelni tudta az alapkamatot, Szlovákia pedig eszköztelen ebben a kérdésben, csak nézheti mit is fog tenni az EKB. Emellett arra is rádöbbenhetett az ország, hogy az euró nem jelenti automatikusan az árstabilitást és az alacsony inflációt.

Sőt! Észtország és Litvánia már meg is tapasztalta ezt. Hiába az euró, jelenleg az EU-ban náluk, az eurózóna tagjainál, a legmagasabb az infláció, 6,4 százalékos.

Persze van nyugdíjas infláció, meg kiskeresetűek inflációja, hiszen nekik másképp rakódik össze a vásárlói kosaruk. Mivel több élelmiszert vesznek, ami erősebben drágult, így jóval nagyobb pénzromlást érzékelnek a hivatalosnál. Valahogy így van ez a baltiaknál is. Mivel kisebb az átlagkeresetük, ezért a jövedelmük 29 százalékát költik élelmiszerre (az EU-s átlag 22%). A másik ok az energia, Észtországban teljesen liberalizált az energiapiac, így a háztartások felénél egyenesen csapódnak le a tőzsdei árak. Litvánia pedig 60 százalékban behozatalra szorul elektromos áramból.

Szlovákia pedig csak nézheti, hogy az EKB a múlt héten is békén hagyta az euró alapkamatát.

Ahogy az eurozóna többi országánál már a járvány előtt is komoly lassulás volt. Most, hogy az infláció hosszan velünk marad, mellette a gazdaság belesüllyed a stagnálásba, akkor ez tankönyvi példája lesz a stagflációnak. Az ázsiai beszállítói láncok problémái további negatív hatással lesznek az európai feldolgozóiparra is, az emelkedő bérek pedig fokozhatják az inflációs nyomást.

Végeredmény?

Olyan stagfláció is előfordulhat, mint volt az a 70-es években az olajválság idején. 1970–71-ben Nixon elnök le akarta törni a 4-6 százalékos inflációt, és 90 napra befagyasztotta az árakat. Emellett eloldotta a dollárt az arany árától, hogy leértékelhesse azt, ezzel támogatva az exportot és akadályozva az importot. A gazdasági termelés növekedése csökkent, a dollár leértékelődött, el is indult szépen felfelé az infláció. És ekkor jött az olajtermelő, főleg arab országok embargója, válaszként, hogy az amerikaiak és a nyugat-európaiak Izraelt segítették a jom kippuri háború során. Lehetne még ragozni, de a lényeg, hogy 1974-re kétszámjegyűre nőtt a dollár inflációja, sőt 1980-ra 20 százalék fölé emelkedett, amihez még egy jelentős munkanélküliség is társult.

Mit tehetünk?

Először is tudatosítsuk, hogy nagy változások közepette vagyunk, és a világban permanens háború folyik a hatalmasok között. Nem fegyverekkel, mint a 20. század első felében, nemcsak gazdasági eszközökkel, mint a '80-as években, hanem hibrid eszközökkel, azaz mindennel.

Csak reménykedni lehet, hogy az inflációt, a magas kamatlábakat nem használják fel ebben a harcban. Belegondolni is rossz, mi lenne, ha az infláció kétszámjegyűre növekedne, és ezt követnék a kamatlábak. Mit is okozna a teljesen eladósodott országoknak, és mit azoknak a háztartásoknak, amelyek az egyszázalékos kamatszint mentén ugrottak bele az ingatlanvásárlásba. 

Megjelent a Magyar7 2021/44. számában.

 

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.