2021. április 18., 09:59

Ágazat vesztegzár alatt

A tavalyi év az egész gazdaság számára sokkoló volt, de leginkább az idegenforgalmat sújtotta. Múlt szerdán a kormány bejelentette, hogy a veszteséget kompenzáló, eddigi 100 millió eurós keretet további 120 millió euróval bővíti. A bejelentést oly fontosnak tartották, hogy a sajtótájékoztatón részt vett a parlament elnöke, a közlekedési miniszter és a volt kormányfő, újdonsült pénzügyminiszter is.

A FinStat száztízíezer vállalat március végén leadott adóbevallását elemezte, amelyből kiderült, hogy

a vállalatok forgalma 8,7%-kal, a hasznuk 18,4%-kal volt alacsonyabb, mint 2019-ben. Természetesen a veszteséget kimutató vállalatok száma is 18%-kal lett magasabb.

A FinStat 33 ágazatot különít el, amelyek közül csupán hatnak sikerült emelnie a bevételeit. A legszomorúbb valamennyi közül az idegenforgalom, illetve a vendéglátás vesztesége, ahol a bevételek 38%-kal csökkentek. A FinStat által vizsgált vállalatok közül

az idegenforgalom és a vendéglátás, 2019-ben még 10 millió eurónyi hasznot mutatott ki, 2020-ban már 70 millió eurónyi veszteséget.

Várhatóan a 2021-es év sem lesz jobb, hiszen az első negyedévben további szigorú korlátozásokat volt kénytelen bevezetni a kormányzat, és ezen csak a tömeges oltások felgyorsítása segíthetne.

Persze minden gondba jutott vállalat igyekszik valamilyen megoldást találni. Hogy nagyobb a gond, arról az is tanúskodik, hogy már a második negyedévben növekszik az országban a csődeljárások, illetve a csődvédelmet igénylők száma.

Áruba bocsátott ingatlanok (életek)

A vendéglátósok, szállásadók közül sokan szabadulnának az ingatlanjaiktól, szaporodnak az ilyen típusú hirdetések. Nem csoda, hiszen a többségüknek törleszteni kell a hiteleket, egyéb kötelezettségeket, miközben a bevételük teljesen lecsökkent, a tartalékaik kimerültek, és kénytelenek elbocsátani az alkalmazottakat. A helyzeten az is ront, hogy a hitelmoratóriumot csak 9 hónapra hirdették meg, és ez az idő már rég elmúlt.

A vendéglátó ingatlanok meghirdetése már tavaly, az első lockdown idején elkezdődött, hiszen akkor elvették tőlük a síszezon végét. A nyári szezon is gyengébb volt, és a téli, amint elkezdődött, véget is ért.

A vendégek száma 60-70 százalékkal csökkent, méghozzá mindenhol.

Még a felkapott úti célokat jelentő régiókban is, mint például a legtöbb turistát vonzó fővárosban. A vendégéjszakák száma a 20 évvel ezelőtti szintre csökkent. Az év eleje még rosszabb adatokat hozott, hiszen januárban a statisztikai hivatal az egy évvel ezelőttihez képest 90,5 százalékos visszaesést mutatott ki a vendégéjszakák számában.

A veszteségek kompenzálására az állam segítsége gyengének sikerült. Akinek nem volt tartaléka, az súlyos helyzetbe került.

Jelenleg a Nehnutelnosti.sk portálon több mint 600 panziót és szállodát kínálnak eladásra, ami 30%-kal több, mint tavaly. Ezek főleg kisebb kapacitású szállások, családi panziók.

Akiket egyedül hagytak a bajban

A járvány már túl régóta húzódik, amit a kis-és középvállalkozások éreznek meg a leginkább. Ezekre jellemző, hogy a családtagjaikkal üzemeltetik a vállalkozást, így az egész család bevétel nélkül maradt, és sokan a támogatási modelleket sem tudják kihasználni.

Természetesen a kínálat megnövekedett, de kevesen döntenek úgy, hogy ebben az időszakban ebbe a bizonytalan ágazatba fektetnének. Nem olcsó egy kész, működőképes ingatlan, aminek a megvásárlásához többnyire banki hitel szükséges. A bankok viszont már a járvány kezdetén szigorították a hitelnyújtási feltételeket a kockázatos ágazatoknál. Így valószínű, hogy aki ilyenbe vágná a fejszéjét, a megvett ingatlanon kívül további biztosítékokat is fel kell majd mutatnia.

Mire lesz elég?

Hogy a múlt hét szerdán bejelentett további 120 milliós segítség mire lesz elég, arról számtalan vendéglőst, hotel-, panziótulajdonost megkérdezhetnénk. Bár sikerként, sőt kegyként jelentették be, a bejelentett 120 millió euró legfeljebb arra elég, hogy sokan végre támogatásért folyamodhassanak a novemberi és a decemberi bevételkiesések után. Azt is említsük meg, hogy

ha minden simán megy, akkor a vállalkozó a kérvény beadása után 60 nappal juthat a pénzéhez.

Azt az elvet kár is feszegetni, hogy kétszer ad, aki gyorsan ad, mindenesetre a kormányzat a jelek szerint jelentős tartalékokat feltételez az ágazat szereplőinél. A támogatás módját is sokan vitatják, keveslik, mivel az előző évi bevételhez viszonyított kiesésnek mindössze a 10 százalékát kérvényezhetik a vállalkozók. A kormányzat abból az elgondolásból indul ki, hogy ha nincs bevétel, akkor kiadás sincs. Így csupán az elmaradt hasznot kell kompenzálnia.

A matematika persze másról szól, hiszen vannak költségek (közüzemi számlák, hiteltörlesztések, bérleti díjak), amelyeket akkor is fizetni kell, ha a panziók, vendéglők csukva tartottak. Ráadásul erre a támogatásra is vonatkozik az európai „de minimis” kitétel, amely szerint a vállalkozónak a soron kívüli támogatásokat három év összesítésében, és csak 200 ezer euró magasságában lehet nyújtani. És ebbe bele kell számolni például a Baross-program támogatásait is.

Az ágazatért felelős közlekedési minisztérium 157 millióval szerette volna emelni a keretet, hiszen szerinte az első százmillió a tavalyi év kifedésére sem lesz elég. A minisztérium mindenestre ígéri egy olyan séma átültetését Brüsszelben, amellyel a nagyokon is segíteni tud.

A kompetens kormány

A sajtótájékoztató másról is tanúskodott.

Árulkodó volt, hogy Boris Kollár parlamenti elnök megköszönte Matovičnak és Hegernek, hogy teljesítették az ágazatnak tett ígéretet.

Mint mondta, pártjának a kormányválságkor nem személyi követelései voltak, hanem hogy végre segítsenek az embereknek.

Az is árulkodó volt, ahogyan Matovič immár pénzügyminiszterként arról győzködte a közvéleményt, hogy már 5 milliárd euró felett költöttek a válság és annak következményeinek leküzdésére.

Ráadásul sikerrel! Bár azt is mondta, hogy a kormányzat nem helikopterpénzt szeretne szórni a gazdaságra, hanem célzottan igyekszik felhasználni a forrásokat. Ez lefordítva annyit jelent, hogy nem igazán tudják, mihez kezdjenek, hogyan lehetne segíteni az egyes ágazatoknak.

A két pártelnök üzenetéből azt lehet leszűrni, hogy a kormányzat sok mindennel foglalkozott, de gazdasági válságkezeléssel nem igazán. Kínos, amikor az egyik koalíciós párt elnökének külön meg kell köszönnie, hogy a pártjára bízott minisztérium javaslata átment, és legalább valami aprópénzt ki tudott csikarni a másik pártból érkező kincstár őrzőjétől.

Ezek szerint a különböző pártok által vezetett minisztériumok javaslatai nem biztos, hogy sikert arathatnak a kormány legfőbb vezetői között.

Persze a kormányfőnek sok mindennel kell foglalkoznia, például a pártpolitikával, a közösségi oldal kezelésével, a sajtótájékoztatón való szerepléssel. Csak remélni lehet, hogy Heger racionálisabban tudja összehangolni az ágazatok munkáját és igényeit.

Mert az nem igazán eredmény, hogy bezáratunk egy ágazatot, megfosztjuk bevételeitől, a veszteségei utáni részleges kompenzációt azonban csak 8-9 hónap után folyósítjuk.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/15. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.