A pénzügyi rabszolgaság felé (II.)
Amit napjainkban a „kényelmesebb, egyszerűbb, olcsóbb és átláthatóbb” jelszóval próbálnak eladni, nem más, mint egy hosszú lejáratú, régen dédelgetett mesterterv része. A (természetesen nem létező) háttérhatalom rájött, hogy emberek millióit a legegyszerűbben úgy tudja igába hajtani (sima konzumidiótából kiszolgáltatott rabszolgává tenni), ha a legfontosabb szabadságjogától, a pénz szabad használatától fosztja meg.
Előbb a hitétől, majd a nemzetétől, végül a nemétől és legvégül a szabadságától. Napjaink történései ebbe az irányba mutatnak: hogyan lehet a nemzeteket és a kormányokat manipulálni, kontrollálni és irányítani. Hogy nem a szélsőjobboldal által kiagyalt összeesküvés-elméletről van szó, példák sokaságával lehet alátámasztani. Az indokok persze logikusnak tűnnek: harcolni kell az adóelkerülés, a pénzmosás, a drogkereskedelem, a korrupció ellen. De hát tudjuk, a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve.
Legutóbbi cikkünkben említettünk néhány kirívó esetet, amikor kanadai, brit és amerikai polgárok, vezető politikusok számláit zárolták, mert „nem feleltek meg bizonyos elvárásoknak”. Említettük azokat a törvényeket, amelyek egyre több országban korlátozzák a készpénzfizetést, és szóltunk a jegybankok készülődéséről az átállásra, a „Nagy Újrakezdésre”. Ezek árnyékában felfigyeltető Karl Nehammer osztrák kancellár véleménye, aki augusztus elején az osztrák APA hírügynökségnek adott interjújában azt mondta, Ausztriában egyre többen aggódnak amiatt, hogy korlátozhatják a készpénz fizetőeszközként való használatát. A kancellár ezt a jogot alkotmányban rögzítené. „Meg kell teremteni egyfelől a készpénzfelvétel, másrészt elköltésének a lehetőségét – jelentette ki Nehammer, hozzátéve: „Egyértelmű ellátási biztonságot akarunk nyújtani a lakosságnak. (…) Az embereknek joguk van a készpénzre.”
Ez a nyilatkozat (s vélhetően egy majdani osztrák alkotmánymódosítás) arról árulkodik, hogy valami aggály merült fel sógoréknál a készpénzhasználat miatt. Ha egy kancellár ilyeneket mond, akkor erős a gyanú, hogy a polgároknak ezt az alapvető jogát igyekeznek valakik, ugyan ki más, mint a (természetesen nem létező) háttérhatalom emberei elvenni.
A statisztikusok egyébként kiszámították, hogy Ausztriában évente 47 milliárd eurót vesznek ki bankautomatákból, és minden osztrák átlagosan 102 eurónyi készpénzt tart magánál. A polgárok készpénzhasználati jogának érdekében az osztrák jegybankot köteleznék, hogy biztosítsa a szükséges készpénzforgalmat. Az ötlet nem új, korábban már a Szabadságpárt követelte a fizetési módszer védelmét. Mi sem természetesebb, hogy a „szélsőséges, fasiszta” részről érkező kéréshez hasonlóan a mostani, kancellári bejelentést is bírálat fogadta. Nem nehéz kitalálni, melyik oldalról.
Nyilván sokan emlékeznek a 2015-ös rémtörténetre, amikor Görögország a csőd szélén imbolygott. Időközben kiderült, miről volt szó: a szügyig eladósodott országot a hitelező „trojka”, az IMF, az Európai Központi Bank és az Európai Bizottság valósággal dobra akarta verni. (Ennek volt előfutára és mellékszála a Radičová-kormány 2011-es bukása is, amikor a Richard Sulík vezette SAS ellenezte, hogy a görögök és mások megsegítését szolgáló európai „védőfalhoz” Szlovákia is odategyen néhány téglát). Mint utólag Jánusz Varufákisz, az akkori pénzügyminiszter kitálalt, a trojka nem a megoldást kereste, hanem példát akart statuálni. Másrészt a németek rá akarták tenni a mancsukat a görög vagyonra. Ez részben sikerült is, a kormányfő elárulta választóit, Görögörszág letérdelt, s azóta példásan viselkedik.
Ami azonban írásunk szempontjából érdekesebb: a büntetőhadjárat során zárolták a görög bankok vagyonát, és az emberek nem tudtak hozzájutni a pénzükhöz. Akinek nem volt készpénze a fiókban vagy a zokniban, napokig egy kiflit sem tudott vásárolni, hiába sorakoztak a felháborodott tömegek a bankok előtt. Később napi 20 eurót adtak ki a pénzautomaták fejenként.
Görögország azóta kapja az új és új hiteleket, a hitelminősítők kiváló bizonyítványt állítanak ki róla, ám a „görög csoda” kótyavetyére került, és a görög emberek bizalma alaposan megrendült. Az a hiedelem is megdőlt, hogy egy szilárdan demokratikus legitimitású kormánynak, amilyen akkor a balos Sziriza-kormány volt, megvan a szabadsága és a mozgástere. Hiába álltak elő megoldási javaslattal Cipraszék, a háttérhatalom és végrehajtója, a trojka ereje a görög népszavazást is elsöpörte. A hellén választók akaratát olyan tárgyalóasztaloknál írták felül, amelyek legitimitása erősen megkérdőjelezhető.
Talán a legfelháborítóbb az unalomig ragozott, a ragozók által hiteltelenné vált korrupcióellenes mesében (ami az egyik fő érv a készpénz megszüntetésére), hogy éppen a korrupt, tolvaj vezetők szeretnének „rendet teremteni” a sokat kárhoztatott svindlizés visszaszorításában. Kabaréba illő jelenet volt a közelmúltban, amikor az Európai Parlamentben Eva Kaili volt EP-alelnök és Marc Tarabella – akik ellen eljárás folyik, és mindketten megjárták az előzetest, majd a házi őrizetet, végül karperecet és legvégül szabadságot nyertek – szabadon szavazhattak a Lengyelországot és Magyarországot elmarasztaló ügyekben. Mi több, az EP átláthatóbb működésére tett, hamvába holt javaslatoknál is jelen voltak. Mintha mi sem történt volna.
Nem csoda, hogy a polgárok bizalma megrendülőben, és féltik a vagyonukat, a pénzüket. Hal Lindsey amerikai író már 2009-ben arra figyelmeztetett, hogy „Klaus Schwab, a Davosi Világgazdasági Fórum alapítója azt nyilatkozta a CNN-nek: a jelenlegi gazdasági visszaesés egy „átalakulási válság”, amelyet egy „új világ megteremtésére kell felhasználni.” Lindsey szerint a gazdasági válság alkalmat nyújthat a papíralapú fizetőeszköz megszűnésére, ami lehetővé tenné, hogy egy szűk csoport, akár néhány ember kezében összpontosuljon a globális gazdasági hatalom.
A Covid-járvány óta gazdagabbak lettünk egy keserű tapasztalattal: a világ vezetőinek nem kell túl nagy erőfeszítést kifejteniük, hogy korlátok közé szorítsák a társadalmakat. Elég bevetni a mainstream-birodalom gyalogságát és nehéztüzérségét, a hisztériáig fokozni a rettegés pszichózisát, és az emberek bármilyen szabadságukról önként hajlandók lemondani.
Megjelent a Magyar7 2023/35.számában.
