2021. november 7., 14:38

Sikeres csallóközi hétvége komáromi és somorjai győzelemmel

A szlovák focibajnokság másodosztályában szereplő Komáromi FC újabb győzelmével továbbra is tapad az élbolyra. A Radványi-legénység ezúttal a Máriatölgyes otthonában győzött és ideiglenesen a tabella második helyére zárkóztak fel a lila-fehérek. A DAC farmcsapata, a Somorja is sorozatban harmadik győzelmét könyvelhette az őszi idény utolsó hazai bajnokiján.

KFC
Fotó: Komáromi FC/Karol Scholtz

A szlovák másodosztályban szereplő komáromi lila-fehérek tovább folytatták szenzációs győzelmi és veretlenségi sorozatukat. A KFC sorozatban kilencedik bajnoki mérkőzésén is veretlen maradt, csupán a Kassa és a Pozsonyligetfalu szerzett pontot a komáromiak ellen. A Radványi-legénység ezúttal idegenben a Máriatölgyes otthonából hozta el a három pontot.

A mérkőzés első félideje kiegyenlített játékot hozott, de egyik gárda sem tudott a hálóba találni. A második félidő elejét a komáromiak megnyomták, aminek meg is lett az eredménye.

A Duna-partiak a 63. percben megszerezték a vezetést, Šmehyl beadására Varga Péter érkezett menetrendszerűen és előnyhöz juttatta a komáromiakat. A bekapott gól után a hazaiak próbáltak gyorsan reagálni és magukhoz ragadták a kezdeményezést. A hazaiak mestere kiváló érzékkel nyúlt bele a mérkőzésbe és cseréje, Kupusovič szinte első labdaérintéséből megszerezte a Máriatölgyes egyenlítő gólját a 69. percben.

Az újabb komáromi gólra nem kellett sokat várni, szinte az egyenlítő találat után ismét előnybe kerültek a lila-fehérek, Bayemi fejesével. A komáromiak a vezetés megszerzése után kontrollálták a játékot, a hazaiaknak nem sok esélyük volt az egyenlítésre. Három perccel a lefújás előtt a KFC végleg lezárhatta volna a mérkőzést, Bayemi lövését Vavruš bravúrral a kapu fölé tolta. A ráadás perceiben a komáromiak vezethettek egy gyors kontrát, ami után Domonkos hozta helyzetbe a csereként pályára lépő Abrahámot, akit csak szabálytalanul tudtak megállítani a hazai védők, így jogosan járt a büntetőt a KFC-nek. A megítélt büntetőt szokás szerint a vendégek csapatkapitánya, Domonkos Kristóf váltotta gólra, ezzel a Komáromi FC újabb értékes győzelmet zsebelt be.

Radványi Miklós csapata újabb győzelmével immáron kilenc bajnoki óta veretlen, amivel pontszámban beérték a listavezető Zólyombrézó csapatát, akik egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak. A lila-fehérek szerdán a Szlovák Kupában is pályára lépnek az élvonalbeli Nagymihály ellen.

II. liga, 16. forduló:

FK Máriatölgyes - Komáromi FC 1-3 (0-0)

Gólszerzők: Kupusović (69.) ill. Varga (63.), Bayemi (70.) Domonkos (90+4., büntetőből)

Vasárnap kora délelőtt a másodosztály másik csallóközi gárdája, a Somorja is pályára lépett az őszi idény utolsó hazai bajnokiján. Mint ismert, a jövő hétvégén véget ér a másodosztály őszi idénye és tavasszal folytatódik a bajnokság. A DAC farmcsapatának számító Somorja kezdőjében öt DAC-játékos is lehetőséget kapott a Bártfa elleni bajnokin, többet között Veszelinov Dániel, Luciano Vera, Malý Matuš, Zuberu Sharani és Sebastian Nebyla volt ott a kezdőben.

A somorjaiak aktívan kezdték a mérkőzést, aminek eredményeképpen viszonylag hamar meg is szerezték a vezetést Michal Kuruc tanítványai.

A 13. percben egy pontrúgás után Báez lágyan ívelt a tizenhatoson belülre, amit Leginus fejelt a kapuba. A hazaiak 21 esztendős futballistája hétközben a Szlovák Kupában is remekelt és hét gólt szerzett. A vendégek első komoly gólszerzési lehetősége a 20. percben adódott, Maník közel 20 méteres lövése után a DAC tehetséges kapusa, Veszelinov Dániel mentett szögletre. A kezdeti somorjai aktivitás után a vendégek lassan magukra találtak, de a hazai védelem remekül tette a dolgát. Húsz percnyi játék után Leginus és Boateng előtt is lehetőség adódott, de nem sikerült góllal befejezniük az akciót. A mérkőzés 34. percében a hazaiak megduplázták előnyüket, egy beadás után Boateng elé került a labda, a somorjaiak támadója nem pedig hibázott és fejesével megduplázta a hazaiak előnyét. Az első félidő további részében az eredmény már nem változott, kétgólos somorjai vezetéssel mehettek szünetre a csapatok.

Térfélcserét követően nem sok minden változott, a hazaiak magabiztosan őrizték előnyüket, sőt az 55. percben a Somorja újabb gólt szerzett, amivel el is döntötték a három pont sorsát. Ernest Boateng gólja után egy gólpasszt is kiosztott, miután egy kiváló labdával hozta ziccerbe az első gól szerzőjét, Leginust, aki ezúttal sem hibázott és higgadtan a kapus mellett a hálóba gurított. Ezt követően mindkét vezetőedző cserélt és új játékosokat küldtek pályára.

A hazaiak játékában benne voltak az újabb gólok, a 66. percben Sharani került nagy helyzetbe, de nem tudta gólra váltani ziccerét. A Pomléba kilátogató közel 400 néző újabb hazai találatnak már nem örülhetett, a Somorja könnyed győzelemmel búcsúzott hazai közönségétől az őszi idény utolsó hazai bajnokiján.

A somorjaiak sorozatban harmadik bajnokijukat nyerték és a tabella nyolcadik helyéről várhatják az őszi idény zárófordulóját.

FC STK Somorja – Partizan Bártfa 3-0 (2-0)

Gólszerzők: Leginus (13., 55.), Boateng (34.)

A forduló további mérkőzései:

FC Kassa - ŠK Slovan U21 2-0 (0-0)

Gólszerzők: Cortés (72.), Gáll (80.)

MŠK Puhó - MŠK Zsolna B 1-2 (0-0)

Gólszerzők: Holiš (10.) ill. Sauer (53.), Vaľovčin (64.)

MFK Szakolca – FC Nádasfő 2-0 (1-0)

Gólszerzők: Kousal (23.), Šebesta (62.)

Pozsonyligetfalu – Slavoj Tőketerebes 0-0

Megosztás
Címkék