2020. szeptember 17., 14:57

Schäfer András: Komoly célokkal vágtunk neki a szezonnak, és szeretnénk ezeket teljesíteni

Mozgalmas heteken van túl a DAC magyar tehetsége Schäfer András. A fiatal futballista az év elején érkezett a sárga-kékekhez, remek játékával meggyőzte a vezetőséget, és végérvényesen Dunaszerdahelyre igazolt. A 21 esztendős játékos számára álomszerűen alakul az idei szezon, hiszen a DAC-nak meghatározó játékosa lett, valamint a magyar válogatottban is debütált. A DAC tehetségével beszélgettünk.

Fotó: dac1904.sk

Dunaszerdahelyen klubrekordot jelentő győzelmi sorozatot produkál a csapat. Ti játékosok, hogyan élitek meg ezeket a pillanatokat?

Nagyon jó érzés, ugyanakkor nem tudunk sokat foglalkozni vele, hiszen nem ülhettünk rá a babérokra: négynaponta újabb mérkőzéseket játsszunk. Nem adhatjuk alább a tempót, hiszen elindultunk egy jó úton és ezt kell mindenkinek folytatnia.

Bernd Storck kezdőjében kiemelt szerepet kaptál, amit jó játékkal hálálsz meg mérkőzésről mérkőzésre. Hogyan értékeled eddigi teljesítményedet a DAC-nál?

Jelenleg védekezőbb szerepben játszok, mint ami az eredeti posztom volt. Ha ebben a szerepkörben számít rám a mester, akkor ezt el kell fogadnom, hiszen ez kell a csapatnak. Nyilván még szoknom kell, hogy nem mehetek fel a támadásokkal felelőtlenül, és maradnom kell a védősor előtt, de ezáltal is nagyon sokat tudok fejlődni, és örülök, hogy ekkora bizalmat szavaz nekem a mester.

Az előző héten a DAC-nak sikerült megállapodnia a Genoával és hosszabb távra kötelezted el magadat a sárga-kékeknél. A szerződés aláírása előtt, mennyire voltak számodra ezek a hetek nehezek?

Elég nehéz volt lelkileg is, mert tényleg nem tudtam, mit hoz a jövő. Ez okozott pár álmatlan éjszakát, de igyekeztem a focira koncentrálni. Úgy gondolom, jól is kezeltem ezt az időszakot, és a legnagyszerűbb hír, hogy sikerült megállapodni, és most már tényleg csak a focira tudok összpontosítani.

Az esetleg benne volt-e a pakliban, hogy vissza kell térned az olaszokhoz?

Igazából bármi benne volt a pakliban, de az nem lett volna jó, hiszen karanténba kellett volna mennem, és kiestem volna a ritmusból, az edzésekből és a meccsekből is, ami nagyon rossz lett volna.

Mióta Dunaszerdahelyre kerültél, a fejlődésed megkérdőjelezhetetlen. Milyen szerepelt vállalt ebben Bernd Storck és stábja?

Úgy gondolom, sokkal fegyelmezettebben és érettebben játszom ebben a pozícióban, úgyhogy ezt a felnőttebb játékot köszönhetem Storck mesternek. A mester nagyon precíz szakember, próbál mindig segíteni nekünk, tehát megkérdőjelezhetetlen az ő szerepe.

A csapatnak is remekül fekszik a játék, amit a német szakember és stábja elképzel, most nagyon egyben vagytok, amit a pályán is örömmel látni. Mit gondolsz, idén elkapható a Slovan?

Jelen pillanatban csak magunkkal szeretnénk foglalkozni. Nem szabad már most számolgatni, ugyanezt az utat kell folytatni, ugyanígy készülni minden meccsre, és a lehető legtöbb meccset megnyerni. Komoly célokkal vágtunk neki a szezonnak, és szeretnénk ezeket teljesíteni. Ehhez azonban az kell, hogy így álljunk hozzá minden héten a meccsekhez, hogy nyerni akarunk, s a lehető legjobban felkészülni az ellenfelekből.

Hétvégén egy fergeteges mérkőzésen emberhátrányban győztétek le a Rózsahegyet, akik ellen ezt megelőzően hazai pályán négy mérkőzésen nem tudtatok győzni. Minek volt köszönhető ez a feltámadás a második félidőben, mit mondott a mester a szünetben?

Megnyugtatott minket, mert látta rajtunk, ha higgadtan játszunk, akkor emberhátrányban is képesek lehetünk megnyerni a mérkőzést. Ugyanakkor minket is dühített, hogy ilyen kiállítás és első félidő után vezet az ellenfél, úgyhogy mindenki beleadta amit kell, és koncentrált a második játékrészben. Ráadásul megtapasztalhattuk, milyen az, amikor nem mi dominálunk labdabirtoklásban, hanem az ellenfél, de így is acélosak tudtunk lenni. Gratula a csapatnak a győzelemhez, de most már tényleg csak a Jablonec elleni mérkőzéssel kell foglalkoznunk.

A sűrű program folytatódik a csapat számára, hiszen csütörtökön az EL-ben a Jablonec ellen hazai pályán, a hétvégén a bajnokságban a Szenice otthonában léptek pályára. A cseh együttes és a Szenice is egy elég kellemetlen ellenfél, hogyan készültök a mérkőzésekre és mi várható szerinted?

Kielemezzük az ellenfelet, amit csak tudunk és készülünk, mint a többi mérkőzésre. Úgy gondolom, jól felkészültünk az eddigi összecsapásainkra is, ha ugyanezt a bátor játékot tudjuk játszani, akkor bőven van keresnivalónk.

A Dunaszerdahely mindig is a remek szurkolótáboráról volt híres, most ez a járvány jócskán közbeszólt, hiszen szeptemberben és októberben is maximum 1000 néző jöhet ki a meccsekre. Mennyire hiányzik a szurkolók biztatása a lelátokról?

Lehetett látni az első félidőben, mennyire hiányzik. Nekünk hatalmas fegyverünk, hogy egy ilyen jó szurkolótáborunk van, és ez nagyon hiányzott nekünk az egész meccs alatt. Ez a szabály eléggé lesújtó ránk és a szurkolóinkra is nézve, mert nálunk kijönnek az emberek a meccsekre, és szurkolnak is. Sajnos nem tudunk mit csinálni jelen pillanatban, nekünk játékosoknak a legjobbat kell nyújtanunk, most is olyan támaszt nyújtani a szurkolóinknak, hogy amikor visszajönnek ugyanilyen jó pozícióból élvezhessék a mérkőzéseket.

Mint említettem, komoly fejlődésen mentél keresztül, mióta Dunaszerdahelyre kerültél. Ennek ékes bizonyítéka Marco Rossi behívója a magyar válogatottba. Hogyan fogadtad a hírt, mikor megtudtad, ott lehetsz a keretben?

Storck mester edzés előtt viccesen utalt rá, hogy én is megyek. Nagyon jól esett, de egyben nagyon meglepett. Igazából azt gondolom, egy nagyon jó hónapot éltem meg, és ez kicsit segített abban, hogy eltereljem a figyelmemet a szerződésről. Nagyon jó volt, hogy debütálni tudtam a válogatottban, és úgy gondolom, nagyon biztató teljesítményt tudtunk nyújtani a két meccs alapján. Igyekszem a következő meccseken is olyan teljesítményt nyújtani, amivel továbbra is számolhat velem Marco Rossi szövetségi kapitány.

A törökök elleni Nemzetek Ligája mérkőzésen csereként debütálhattál a felnőtt magyar válogatottban. Milyen érzések kavarogtak benned a pályára lépéskor, és mik voltak a visszajelzések a stáb részéről?

A pályára lépéskor már nem nagyon izgultam, próbáltam az utasításokra figyelni, és szerintem megálltam a helyem. A mérkőzést követően a szövetségi kapitány azt mondta, máskor egy kicsit agresszívebb szoktam lenni. Egyébként megdícsért, szóval elégedett voltam, ráadásul a csapat teljesítménye is elégedettséggel töltött el. Össszeségében nagyon pozitív volt ez az egész válogatott túra.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.