2024. augusztus 10., 10:05

Örömmel jött Dunaszerdahelyre

Az elmúlt idényben az NB I.-ben a Ferencváros otthonában debütálhatott Tuboly Máté, a Debrecen kölcsönjátékosaként. A Győri ETO-tól vendégjátékon Debrecenben szereplő 19 esztendős középpályás idén nyáron klubot váltott és Dunaszerdahelyre igazolt. A fiatal tehetség nagyon hamar beilleszkedett, ebben korábbi magyar csapattársai is segítették. Tuboly Máté nagy célokkal érkezett, hiszen a DAC-cal a bajnokságban és a nemzetközi porondon is szeretnének nagyot alkotni. Erről és több minden másról is kérdeztük a DAC legújabb magyar szerzeményét.

 

Tuboly Máté nyáron igazolt a DAC-hoz.
Tuboly Máté nyáron igazolt a DAC-hoz.

Az előző idényt a magyar élvonalban szereplő Debrecennél töltötted kölcsönben. Sikerült is bemutatkoznod a NB I.-ben. Milyen tapasztalatokkal gazdagodtál a Lokinál?

A Debrecennél nagyon komoly tapasztalatokat szereztem. Hasznos időszak volt és tényleg nagyon sok mindent tanultam az edzéseken és a mérkőzéseken, hiszen a másodosztályhoz képest az NB I.-es meccsek színvonala magas volt. A Loki is elég komoly szintet képvisel, napról napra tudtam fejlődni, főleg a vezetőedzőnek, Blagojevics mesternek köszönhetően.

A Ferencváros ellen sikerült a bemutatkozásod a Groupama Arénában. Milyen érzés volt éppen a Fradi ellen debütálni?

Nagyon jó érzés volt, hiszen ez minden sportoló álma, hogy a legmagasabb szinten tudjon bemutatkozni, és nekem ez sikerült itt, Magyarországon. A mérkőzés is jól sikerült, hiszen a Fradi otthonában egy döntetlent kihozni nagy dolog.

Az új idényt már a DAC-nál kezdheted, hiszen a sárga-kékek leigazoltak a ETO FC Győr csapatától. Hogyan jött számodra ez a lehetőség?

Azzal kezdeném, hogy igazából mindig is kapcsolatban voltam a DAC-cal a Győr miatt. Hogy úgy mondjam, mindig képben volt nálam a DAC, és szerettem volna ide igazolni. A lehetőség pedig úgy jött, hogy Jan Van Daele ügyvezető igazgató és Xisco Muñoz vezetőedző megkeresett minket és felvázolták ezt a lehetőséget, én pedig mindenképpen élni szerettem volna vele. Nagyon nagy klubnak tartom a Dunaszerdahelyt, és tényleg jó érzés itt lenni. Örülök, hogy végre a klub részese lehetek.

A teljes nyári felkészülést a DAC-cal csináltad végig és a játéklehetőséget is megkaptad Xisco Muñoz mestertől. Milyenek az eddigi benyomásaid Dunaszerdahelyen, és hogyan értékeled a felkészülést?

A felkészülés minden szempontból nagyon pozitív volt. A terhelés is jól sikerült és igazából a meccsek száma is, hiszen minden mérkőzésen pályára léphettem és gyarapítottam a perceket a lábamban, ami nagyon fontos volt. A beilleszkedésem a csapatba, illetve a játékba egyaránt jól sikerült, ami a bajnokság kezdetét nézve fontos dolog. A taktikai feladatokat és elvárásokat még próbáljuk tökéletesíteni, de úgy gondolom, jó úton jár a csapat és sikeresen tudjuk kezdeni a szezont.

Tuboly Máté örül, hogy Dunaszerdahelyen fejlődhet tovább.
Tuboly Máté örül, hogy Dunaszerdahelyen fejlődhet tovább.

 

A DAC-nál több magyar játékos alkotja a keretet, gondolom ez is segítette a beilleszkedésed Dunaszerdahelyen…

Persze, ez egy óriási segítség volt, hogy vannak itt magyar játékosok. Mindegyik magyar játékossal már játszottam együtt, ami külön pozitívum.

Mint említettem, az ETO-tól igazoltál Dunaszerdahelyre, ahol 2020 óta futballoztál. Mindössze 17 évesen pedig már a felnőtt csapatban is bemutatkozhattál. Hogyan tekintesz vissza a győri éveidre?

Hatalmas lépés volt a pályámon! A szívembe zártam Győrt és a klubot. Nagyon hálás vagyok mindenkinek azért, hogy sok lehetőséget kaptam a győrieknél. Végigjártam a ranglétrát, nagyon fiatalon bemutatkozhattam és sokat játszhattam, és ez a lényeg. Ezért mondom, hogy sokat köszönhetek az ETO-nak.

Milyen célokkal érkeztél a Csallóközbe, mit vársz magadtól az új idényben?

Maximalista vagyok. Komoly elvárásaim vannak magammal szemben, de tudom, türelmesnek kell lennem. Szeretnék minél több játékpercet kihasználni és minél több játéklehetőséget kapni a mestertől és szép lassan alapemberré válni. Nem titkolom, hogy meghatározó alakja akarok lenni a csapatnak és szeretnék trófeákat nyerni. Nyilván a Slovan egy nagyon erős csapat, tehát magasan van a léc, de tudom, eljön az az idő, amikor a DAC is ünnepelni fog. Ezek a célok, de a Konferencia Ligában is minél tovább szeretnénk menetelni. A játékpercek mellett ez az, amit fontosnak tartok.

Magyar játékosként milyen érzés számodra a Felvidék patinás klubjában futballozni?

Ez különleges érzés, hiszen a DAC-ot magyar klubnak tartom. A csapatot körülvevő közeget a magaménak érzem, ami tényleg nagyon jó érzés. Szeretnék boldog pillanatokat szerezni a klubnak és a szurkolóknak.

A hétvégén már a bajnokság is elkezdődött, és egy keleti túrával Kassán kezdte a bajnokságot a csapat egy újjáalakult és megerősödött Kassa ellen. Milyen célokkal vágtatok neki a bajnokságnak?

A célok egyértelműek: az élmezőnyben szeretnénk végezni, minél feljebb, hogy bajnoki címet ünnepelhessünk, letaszítva a trónról a Slovant. Ez az egyik, de cél az is, hogy minél jobban összeérjen a csapat, hiszen a nyáron jött több új játékos is. Szerintem jó úton haladunk, és bízom a jó kezdésben, mert az nagyon fontos.

 

Az írás megjelent a Magyar7 2024/32. számában.

 

 

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.