2022. április 21., 20:00

Mit hoz majd a BL spanyol-angol csatája?

Kiesett a címvédő és a Bayern München, de favoritokból nincs hiány. Megvan tehát a Bajnokok Ligája 2021–2022-es idényének legjobb négyese, két angol és két spanyol csapat küzd az elődöntőben. A Manchester City a Real Madriddal, a Liverpool a Villarreallal találkozik a legjobb négy között, közülük kerül ki az idei kiírás győztese.

Bajnokok ligája
Fotó: TASR

Ki hitt abban a londoni első mérkőzés után, hogy a Chelsea-nek reális esélye van még a továbbjutásra? Pedig volt, a visszavágó után ezt könnyen és bátran kijelenthetjük. A Stamford Bridge-en Benzema triplájával diadalmaskodott 1-3-ra a Real Madrid, a visszavágón tehát legalább két góllal kellett volna nyernie a sérült Romelu Lukaku nélkül felálló angoloknak. Márpedig a Santiago Bernabéu-ban még egyetlen angol csapat sem nyert egy gólnál nagyobb különbséggel. Ehhez képest Thomas Tuchel gárdája izgalmassá tette a párharc második összecsapását is. Mason Mount a tizenötödik percben szerzett vezetést a vendégeknek, a második félidőben pedig két német válogatott, először Antonio Rüdiger, majd Timo Werner növelte az előnyt további két góllal, magyarán a hetvenötödik percben már a Chelsea állt közelebb a továbbjutáshoz. Öt perc kellett a madridiaknak, hogy szerezzenek egy gólt, amellyel legalább hosszabbításra viszik az egyébként is remek meccset, Rodrygo jegyezte a fontos találatot. A ráadás hatodik percében meg ki más jöhetett, mint Karim Benzema, és 2-3-ra alakította az állást, amely ezután már nem változott. Carlo Ancelotti csapata 5-4-es összesítéssel elődöntős, mondhatni visszavágtak a tavalyi, épp a legjobb négy közötti kiesésért.

A Villarreal kiejtheti a Bayern Münchent? 

Az április 6-i negyeddöntős párharc első mérkőzésén 1-0-s hazai, spanyol győzelem született. De mit jelent egy gól a bajoroknak, meddig tart ledolgozni az Allianz Arenában? Főleg úgy, ha pályán van Lewandowski, és 70 ezer szurkoló hajtja a kedvenceit! Julian Nagelsmann alakulata ennek megfelelően játszott a 12-i visszavágón. Fölény, helyzetek, lehetőségek, és az ötvenkettedik percben csak betalált a lengyel gólgyáros, a tizenharmadik találatát szerezve az idei BL-ben (a góllövőlista éllovasa mellesleg). A hosszabbítás ezzel meg is lett volna, de az Európa-liga címvédője nem akart plusz fél órát focizni, a büntetőpárbajt nem is említve, úgyhogy a csereként beállt nigériai Samuel Chukwueze a nyolcvannyolcadik percben egy kontrából egyenlített (1-1), és a Bayern elődöntős álmai szertefoszlottak. Unai Emery nem túl látványos, ám annál eredményesebb focija a Juventus után újabb gigászt fektetett két vállra – a Villarreal 2-1-es összesítéssel elődöntős.

A manchesteriek és a liverpooliak győzelme

A két spanyol klubhoz harmadikként csatlakozhatott volna az Atlético Madrid. Ehhez arra lett volna szükség, hogy Diego Simeone csapata sikerrel vegye a Manchester City jelentette negyeddöntős akadályt. Az angliai összecsapást Kevin De Bruyne találatával 1-0-ra hozta a BL tavalyi döntőjének vesztese, úgy, hogy a vendégek egyszer sem lőttek kapura, a Metropolitanóban tehát mindenképpen gólt kellett szerezniük a madridiaknak. Ebből végül nem lett semmi, az Atlético otthon sem talált be a manchesteriek kapujába, a meccs végén pedig egymásnak estek a felek, a brazil hátvédet, Felipét ki is állította a játékvezető. Gól nélküli döntetlen született április 13-án, három spanyol helyett kettő maradt állva, viszont Pep Guardiolaék tovább ábrándozhatnak a Bajnokok Ligája trófeájáról, a címvédő már biztosan nem akad az útjukba.

Maradt a negyedik találkozó a legjobb nyolc között, a Liverpool és a Benfica párharca. Hasonlóan a Chelsea–Realhoz, itt is 1-3-as végeredménnyel zárult az odavágó. Április 5-én, a lisszaboni Estádio da Luzban Konaté, Mané és Luis Díaz szerezte az angolok találatait, és kevesek fejében fordult meg olyan forgatókönyv, amely szerint a portugálok sorban rugdossák a szebbnél szebb gólokat az Anfielden, és bravúros győzelmet aratva jutnak tovább az elődöntőbe. Jürgen Klopp csapata a huszonegyedik percben nyilvánvalóvá tette, hogy nem lesz itt csodával határos meglepetés, ismét a francia Ibrahima Konaté jegyezte a Liverpool első találatát. Erre válaszolt tizenegy perccel később a portugál Gonçalo Ramos, majd a második félidőben a brazil Firmino két góljával már 3-1-re elléptek a hazaiak. A Benfica nem adta fel, az ukrán Jaremcsuk, valamint az uruguayi Darwin Núñez visszahozta az utolsó tíz percre a csapatát egálba, és 3-3-as döntetlennel végződött az április 13-i visszavágó. Amíg a negyeddöntők első két csatájából spanyol, addig a másik két ütközetből angol klubok léptek tovább Európa legjobbjai közé.

Az elődöntőben április 26-án Manchester City-Real Madrid, másnap Liverpool–Villarreal mérkőzésekre kerül sor. Május 3-án játsszák a Villarreal–Liverpool, 4-én a Real–City visszavágókat.

Esélyek? 

Elvitathatatlan, a Real Madrid tizenháromszoros BL-győztes, Ancelottiék a nyolcaddöntőben búcsúztatták a PSG-t, a negyeddöntőben a címvédő Chelsea-t, magabiztosan vezetik a La Ligát, közel a bajnoki cím, és a 2017–18-as szezon óta nem volt spanyol gárda a döntőben. Akkor a Real a Liverpoolt verte meg, viszont azóta egyszer épp a Liverpool, tavaly pedig a Chelsea lett Európa legjobb fociklubja, és mindkét alkalommal angol–angol finálét rendeztek. A köztes idényben a Bayern a Paris Saint-Germaint múlta felül. 

Tavaly az angolok kiejtették az ellenfeleiket: a Chelsea a Realt, a City a PSG-t. Guardioláék az idei kieséses szakasz négy találkozóján még gólt sem kaptak, miközben hatot szereztek, kettőn azonban nem találtak be. A Premier League éllovas címvédője egy ponttal előzi meg Klopp Liverpoolját, és szinte biztos, hogy e két gárda között dől el, ki lesz az idei angol bajnok. Emery alakulata pedig El-bajnokként szerepel a Bajnokok Ligájában, és a hetedik helyen áll a spanyol bajnokságban, tizenegy pontra a BL-csoportkört jelentő negyedik helytől. A Villarreal a négyes outsidere, a legesélytelenebb minden tekintetben.

Megjelent a Magyar7 2022/16.számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.