2022. december 9., 14:25

Házi gólkirály Somorján, első felnőtt "DAC-meccsén" gólpassz a Slovan ellen - Bemutatkozik egy ifjú csallóközi tehetség, Csóka Bálint

A DAC szurkolói ugyan nagyon szeretik a csapatukat, de gyakran emlegetik, jó lenne több helyi játékost látni a pályán. Aktuális interjúnkban egy olyan csallóközi fiatal labdarúgót mutatunk be, akivel néhány év múlva jó eséllyel a DAC stadion gyepén is találkozunk majd. A bősi Csóka Bálint a DAC akadémiáján nevelkedett, most a somorjai fiókcsapat felnőtt keretét erősíti, megkapta már korosztályos válogatott behívóját, pár héttel ezelőtt pedig a sárga-kékek felnőtt csapatában is bemutatkozott. Nem is akárhogy!

Csóka Bálint
Fotó: fcdac.sk/Alpha Football Agency

Nemrégiben gólpasszal mutatkoztál be a DAC felnőtt keretében.

Igen, a Slovan elleni barátságos meccsen. Óriási élmény volt. 

A jelenből térjünk vissza a kezdetekhez. Tizenkilenc éves, pályafutása elején járó játékos vagy, indokolt, hogy elsőként egy bemutatkozást kérjünk tőled.

Viszonylag tipikus történet az enyém. Nagyjából 5 éves koromban kezdtem el követni a focit, határozottan emlékszem, már akkor mennyire megfogott ez a világ. Az elkövetkezendő években minden szabadidőmet bősi házunk udvarán töltöttem egy focilabdával. Szüleim szerencsére támogattak, már alapiskolásként beírattak a helyi klubhoz edzésre. Meghatározó időszak volt ez, máig hálás vagyok az akkori edzőimnek, kiváló alapokat kaptam Bősön. Számtalan tornán szerepeltünk a bősi csapattal, sikerült is elég sok egyéni elismerést nyernem. Ezeknek köszönhetően felfigyeltek rám a dunaszerdahelyi DAC edzői és bekerültem az akkori járási válogatottba. Minőségi ugrást jelentett, hogy a DAC-nál folytattam a játékot.

Az átigazolással sok új arcot ismert meg, az edzések felépítése is merően eltért az addig megszokottól.

Ma már látom, ennél jobb lehetőségem nem is lehetett volna a fejlődésre, sőt mai napig tartó barátságokat szereztem. A kispályás fociról áttértünk a nagypályás mérkőzésekre, ami meghatározó pont volt a karrieremben. Komolyan vettem a focit, talán ennek és a  kitartásomnak köszönhetően az U17-ben majd az U19-ben is a DAC-ot erősíthettem. Az U19 első évében nagyon sokat tanultam a nálam pár évvel idősebbektől. A második évben volt pár kihívás, amivel szembe kellett néznem, de sok munkával letudtam küzdeni őket. Ekkor figyelt fel rám az Alpha Football menedzser iroda.

Kaptam egy remek lehetőséget, nyár elején elkezdhettem a felkészülést a somorjai felnőtt csapattal.

Sikerült aláírnom az első profi labdarúgó szerződésemet. Álmaimban sem gondoltam volna, hogy az első három profi mérkőzésemen háromszor is betalálok, most a szezon félidejénél már 8 gólnál tartok, ezzel én vagyok a házi gólkirály Somorján. Úgy érzem, jó formában vagyok, ennek köszönhetően hívtak be az U20-as szlovák válogatottba. 

Mikor érezted úgy, hogy a foci nem csak hobbi lesz, mint a legtöbb gyereknek, hanem karrier, életcél?

A legtöbb gyerek kiskora óta arra vágyik, hogy focista legyen. Én is így voltam ezzel, csak az átlagnál talán issé komolyabban vettem a dolgot. Mindig mondtam a családomnak, a foci számomra több mint egy hobbi, sőt tudtam, hogy a jövőben ez lesz a „munkám”. Akkoriban sokan nevette ezen. Az évek hosszú során aztán kitartottam a célom mellett, keményen dolgoztam és tudtam, hogy kifizetődik majd egyszer. 

Milyen akadályokat kellett leküzdeni ehhez? Elkerültek például a sérülések?

Akadályokból és kihívásokból volt elég. Tizenhárom éves koromban szenvedtem el az első nagy sérülésem, eltört a kulcscsontom. Rá egy évre megint eltört ugyanaz a csont, nem sokon múlott egy komoly operáció. Nehéz időszak volt ez számomra.

Ezen kívül volt pár kisebb nagyobb sérülésem, de egyik sem állított meg az álmom elérésében. 

Mik a közeljövő tervei? DAC-ben képzeled el a felnőtt karriered első pár évét?

A legfontosabb elsősorban a fejlődésem és bár nagyon jól érzem magam Somorján, szeretnék bemutatkozni a Fortuna Ligában.

A döntésemet nagyban befolyásolja, hogy hol kapok folyamatos játéklehetőséget. Közeleg az U20-as világbajnokság, muszáj formában lennem.

Törzsgyökeres DAC Akadémistaként nagyszerű érzés lenne a klub felnőtt csapatában is játszani. Azonban a jövő még bármilyen lehetőséget hozhat. 

Mik a távlati tervek? Klubcsapat szintjén, melyik liga feküdne neked leginkább?

Szeretném a maximumot kihozni magamból és kipróbálni magam külföldi bajnokságokban is. Pontos elképzelésem nincs, lényeg, hogy szép fokozatosan, lépésről lépésre haladjak a célom felé. A legfontosabb, hogy folyamatosan fejlődjek ,fizikálisan, technikailag, játékintelligenciában. Nyilván vannak álomklubbok, de nem ez a lényeg most.

Ha választás elé kerülnék akkor a spanyol és az angol bajnokságot választanám.

Van-e példaképed akár a magyar, akár a külföldi játékosok között?

Példaképként az eddigi edzőimet mondanám.

Azonban, ha külföldi játékosokat kellene említenem, akkor Lionel Messi, Cristiano Ronaldo és Neymar-t mondanám. A játékintelligencia, az alázatos, kemény munka és a kiemelkedő technika egyszerre van meg ezekben a játékosokban. Számomra ez bennük a legszimpatikusabb.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.