2021. augusztus 21., 17:02

Hazai közönség előtt játszik rangadót a DAC

A Fortuna Liga ötödik fordulójában az eddigi legnehezebb ellenfél látogat a DAC otthonába, ugyanis a trencséniekkel mérkőznek meg Németh Antal tanítványai. A sárga-kékek számára a találkozó nagy jelentőséggel bír, hiszen mindenképpen javítaniuk kell a bajnokságban.

DAC
Fotó: dac1904.sk

A dunaszerdahelyi sárga-kékek hétközben a Szlovák Kupa második fordulóját sikerrel vették, ami talán megadhatja az alaphangot a csapat háza táján és újra jó útra terelheti a játékosokat.

Az Újlót elleni kupamérkőzés után Németh Antal is elmondta, a győzelem önbizalmat adhat a csapatnak, de nem szabad túlértékelni, mivel a továbbjutás kötelező feladat volt.

Egy gyenge szezonkezdet után...

A csallóközi együttes nem a várakozásoknak megfelelően kezdte az új bajnoki idényt, négy fordulót követően csupán a hetedik helyen állnak négy megszerzett ponttal.

A négy forduló alatt már két vereséget is elszenvedtek, mindkettőt idegenben, a Nagymihály otthonában 4-1-re, míg a Szered ellen 1-0-ra kaptak ki, de a legutóbbi fordulóban is a 94. percben mentették döntetlenre a Szenice elleni bajnokit.

Schäferék ezúttal az eddigi legnehezebb bajnoki ellenfelüket fogadják, a bajnokságban negyedik helyezett Trencsén látogat a MOL Arénába. A trencséniek jól kezdték a bajnokságot, csupán a címvédő Slovan otthonában kaptak ki. Peter Hlinka együttese legyőzte többek között az Aranyosmarót együttesét, valamint Nagymihályban is nyerni tudtak, míg a legutóbbi fordulóban a Rózsahegy ellen döntetleneztek hazai pályán.

A Trencsén elleni bajnokin a legújabb rendelet alapján, akár 9525 néző is jelen lehet, mivel a MOL Aréna befogadóképességének 75% -át megnyitják a vasárnapi bajnokira.

Részvétel az alábbi feltételekkel:

  • Teljesen beoltott személyek oltási igazolással,
  • 48 óránál nem régebbi negatív antigén teszt, illetve 72 óránál nem régebbi negatív PCR vagy LAMP teszt felmutatásával,
  • Dokumentummal arról, hogy az elmúlt 180 napon belül átesett a COVID-19 betegségen
Ki fog itt gólt lőni?

Az új szezonban a DAC támadói eddig nem jeleskedtek a gólszerzésben, sőt a bajnokságban két gólt is szerző Abdulrahman Taiwo is eligazolt Dániába, így tovább gyengült a sárga-kékek támadószekciója. Az előző idényben jó formában futballozó horvát Marko Divković sem találja tavalyi formáját, a jelenlegi keretből a ghánai Zuberu Sharani szerzett két gólt még az idei szezonban, többnyire a padról beszállva.

Az átigazolási időszak még javában tart a szlovák bajnokságban, egészen szeptember 6-ig, de egy gólerős támadó még mindenképpen jól jönne a csapatba, annál is inkább, mert Kalmár Zsoltot még jó ideig nélkülözniük kell.

Jó hír viszont, hogy már az Újlót elleni mérkőzésen Cesar Blackman és Eric Davis is pályára lépett, ami tovább növelheti a csapat erősségét.

Ami a két csapat egymás elleni mérlegét illeti, a legutóbbi öt bajnokin a DAC nem szenvedett vereséget a Trencsén ellen.

Legutóbb 2019 augusztusában kaptak ki a sárga-kékek a Trencséntől. A vendégcsapat legutóbbi négy dunaszerdahelyi fellépése során csupán egyetlenegy ponttal tudott távozni, míg győzni legutóbb 2018 áprilisában tudtak Dunaszerdahelyen, akkor 3-0-ra diadalmaskodtak.

Felvidéki magyarok az élvonalban

Az élvonalbeli bajnokság ötödik fordulója már pénteken megkezdődött, ahol felvidéki érdekeltség is volt. A bodrogközi Geri Gergely edzette Garamszentkereszt egygólos vereséget szenvedett az Aranyosmarót otthonában. A szombati programban további felvidéki magyarok lépnek pályára, a dunaszerdahelyi Iván Alex és a feketenyéki Tumma Gergely csapata, a Szpartak Nagyszombat idegenben, a Rózsahegy otthonában lép pályára. Az újonc Liptószentmiklós csapatában pedig Pinte Patrikot követhetjük figyelemmel, akik a zempléni Nagymihály otthonában vendégeskednek.

A vasárnapi program három mérkőzéssel zárul, a DAC-Trencsén bajnoki mellett a Zsolna hazai pályán fogadja a Szenice csapatát, míg a palásti Križan Richárd csapata, a címvédő Slovan idegenben a Szered otthonában lép pályára.

A Fortuna Liga 5. fordulójának teljes programja:

Augusztus 20., péntek:

FC ViOn Aranyosmarót - FK Pohronie Garamszentkereszt 1-0 (0-0)

Augusztus 21., szombat:

MFK Rózsahegy - FC Szpartak Nagyszombat 18:00 (VOYO)

MFK Zemplén Nagymihály - MFK Tatran Liptószentmiklós 18:00 (VOYO)

Augusztus 22., vasárnap:

MŠK Zsolna – FK Szenice 18:00 (VOYO)

ŠKF Szered - ŠK Slovan 18:00 (VOYO)

FC DAC 1904 – AS Trencsén 20:00 (Dajto, VOYO)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.