2022. június 11., 19:38

Geri Ádám: Felvidéki magyarként egy erős kapocs vagyok Kassa és a DVTK között

A Bodrogközből származó Geri Ádám tavaly ősszel került a kassai Futball Akadémia élére. A Kelet-Szlovákiában működő akadémia fő célja a régióban található fiatal tehetségek megtalálása és felkarolása a Kassa-Miskolc vonalon. 

Geri Ádám
Fotó: fckosice.sk

Királyhelmecről származol, mondhatjuk egy igazi sportos családból, hiszen bátyád mellett te is a foci mellett tetted le a voksodat. Hogyan jött ez a szerelem?

Nagyon közel laktunk a focipályához Királyhelmecen, a bátyám és az édesapám is ezt a sportágat űzte, így ez volt az első ok amiért a focit választottam, ez így adta magát. Nagyon sok lehetőség nem volt a környéken egyéb sportágakat illetően, a foci volt a legelterjedtebb sport, meg minden kisgyerek álma az volt, hogy profi focista lehessen, természetesen az enyém is.  Mondhatni kiskoromtól ebbe a közegbe csöppentem bele és természetes dolog volt, hogy 6-7 évesen a felnőttcsapat meccsein a kapu mögött a labdát szedtem, majd fokozatosan az ificsapatokban fociztam, szóval teljesen természetes folyamat volt számomra, hogy a mindennapjaim része a futball.

Mik voltak az első sikerélményeid a foci terén, mesélj egy kicsit a futball karrieredről!

15 éves koromig fociztam Királyhelmecen, akkor egy nagyon erős ificsapatunk volt, szlovák második ligát játszottunk és több nagyobb csapat ellen is pályára léptünk, mint például a Kassa, Terebes vagy Nagymihály. Ezt követően 16 éves koromban kerültem el Terebesre és egészen 19 éves koromig fociztam ott, amit egy féléves kitérő követett és ez idő alatt Királyhelmecen a felnőtt csapatban fociztam és onnan kerültem el a kassai Lokomotivához. Ebben az időben harmadik ligát játszott a Lokomotiva és egy évet töltöttem el itt, majd visszakerültem Terebesre. Végül három évet töltöttem el a tőketerebesi felnőttcsapatban és mondhatni ott értem el legnagyobb sikereimet. Feljutottunk a harmadosztályból a szlovák második ligába, majd sajnos egy évre rá újoncként kiestünk. A kiesés után nem is maradtam Terebesen, hanem eligazoltam Zólyombrézóra (szlovák 2. liga), ahol fél évet töltöttem el. A zólyombrézói fél szezon után a Nagymihály csapatához kerültem, de már közben megkezdtem egyetemi tanulmányaimat, amit nagyon nehéz volt összehangolni, mivel Kassán jártam egyetemre. Akkoriban a szakmai stáb sem támogatta nagyon, hogy egy élsportoló tanulmányokat folytasson, miközben szerződés köti a csapathoz és sok nehézségbe ütköztem emiatt. Egy nagyon nehéz döntést kellett meghoznom.  Úgy döntöttem, hogy befejezem a profi sportpályafutásomat és elkezdem építeni a civil életemet, ami a mostani eredmények alapján, úgy néz ki, jó döntésnek bizonyult akkoriban.

Jelenleg, mint az FC Kassa akadémiai igazgatójaként beszélgetek veled. Olvasóinknak elárulnád egy bodrogközi kisvárosból elindulva hogyan sikerült ilyen komoly karriert befutnod?

Még a focihoz visszatérve van némi hiányérzetem, hiszen az első ligában nem sikerült bemutatkoznom, de ha ezt vesszük, hogy honnan indultam, Királyhelmecről, egy periférikus kis bodrogközi városból, akkor azt mondom, hogy nem vagyok elégedetlen. 16 éves koromtól napi szinten buszoztam 120 km Királyhelmec – Terebes vonalon, ehhez jöttek a hétvégi bajnoki mérkőzések. A foci és a suli volt számomra a prioritás gimnazistaként és nagyon sok lemondással, szorgalommal, kitartással járt ez az egész. Rengeteget kaptam a focitól, barátoktól kezdve, élményeken át és persze a kudarcokat is, melyek remek tanítók voltak.

A foci megtanított a rendre, fegyelemre, csapatban gondolkozni, kitartásra, küzdelemre, szóval tényleg nagyon sokat köszönhetek neki.

Akadémiaigazgatóként is mindig elmondom a szülőknek saját tapasztalom alapján, hogy bátran hozzák el hozzánk a gyerekeiket, mert a sportág rengeteg pluszt ad majd nekik a továbbiakban is, melyeket akkor is tudnak kamatoztatni, ha mondjuk nem profi labdarúgók.

Mindennek megvan a maga oka mi miért történik, úgy gondolom, megfelelő időben voltam a megfelelő helyen és a legjobb pillanatban érkezett a diósgyőriek megkeresése.

Hogyan jött számodra ez a kassai lehetőség?

A DVTK vezetői kerestek meg, egész pontosan Sántha Gergely elnök úr. Többször is találkoztunk és egyeztettünk a lehetséges együttműködésről. A felvázolt projekt és az akadémia víziója elnyerte a tetszésemet és komoly szakmai előrelépést és kihívását láttam ebben a lehetőségben. A személyes találkozókat követően rövid gondolkodás után elfogadtam a diósgyőriek ajánlatát és a kassai klubhoz kerültem.

Azzal, hogy korábban benne voltál a profi labdarúgásban, mit gondolsz, ez mennyit segít a jelenlegi munkád során?

A labdarúgás azóta nagyon sokat fejlődött, az én profi karrieremnek 2009-ben lett vége és tavaly őszén tértem vissza a profi labdarúgásba, tehát ez több mint 12 év kihagyás volt. Persze követtem ez idő alatt a focit, de a mindennapi körforgásban nem voltam benne. Ha a sportszakmai részét nézzük a klubon belül, vagy ha az akadémiáról beszélünk, azért nem én vagyok felelős, megfelelő és kellő tapasztalattal rendelkező szakemberek látják el a mindennapi munkát. Egyébként is azt gondolom, a klubvezetésnek nem kell bele szólnia a szakmai munkába. A klubvezetés feladata a megfelelő háttér megteremtése.

Nyilván segít, hogy volt profi focistaként ismerem az öltöző légkörét, egy szezon nehézségeit és tisztában vagyok vele, hogy mennyi mindennek kell összeállni, hogy egy csapat eredményes legyen, tehát van rálátásom a dolgokra.

Az is hozzásegít a dolgokhoz, hogy a bátyám egy profi labdarúgóedző, tehát rengeteget beszélgetünk a fociról, mindig téma nálunk a foci. (szerk.megj.: Geri Gergely élvonalbeli labdarúgó edző a Nyitra, a Szered, a Garamszentkereszt csapatát is edzette).

Ami pedig konkrétan az én munkámat illeti, a klub és az akadémia operatív vezetésével és működtetésével foglalkozom, hogy a megfelelő források és eszközök rendelkezésre álljanak. Az akadémia és az egész klub is nagyon dinamikusan fejlődik. Az én feladatom, hogy ez a fejlődési folyamat tovább haladjon, valamint a tulajdonosok stratégiáját és vízióját kollégáimmal megvalósítsuk.  

Nagyon erős kapocs vagyok a DVTK és a Kassa között, mivel felvidéki származású magyar ember vagyok és tökéletesen beszélek szlovákul is, így nagymértékben tudom segíteni a kommunikációt és a munkát a két klub között, valamint a kapcsolattartást a magyar intézményekkel, minisztériummal.

Az igazgatói poszt betöltése mindig komoly kihívásokat tartogat, te hogyan birkózol meg ezzel a feladattal és ez a poszt milyen feladatokat takar, elárulnád nekünk?

Igyekszem jó kollégákat kiválasztani, mert a foci is egy csapatsport, és a klubnak a struktúráját és humán oldalát is úgy kell kialakítani, hogy ez a csapat egységes legyen és mindenki egy irányba húzzon. Nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy olyan emberekkel vegyem körbe magam, akik segítik a munkámat, akik nemcsak nagyon jó szakemberek, hanem tisztességes emberek, és nem utolsó sorban lojálisak a klubhoz. A mindennapjaim nem csupán a szokásos nyolcórás munkaidőből áll.

A bajnoki mérkőzések nagy részére hétvégén kerül sor, így hétvégén is munka van, de igazából ezt nem nevezném munkának, hiszen minden pillanatát élvezem. A magánéletemet ez annyira befolyásolja, hogy egy nehéz munkanap után szellemileg merülök le. Ezért heti 4-5 alkalommal sportolok is, főként futni járok és így megtartom az egyensúlyt a szellemi és fizikai munka között. Nincs két egyforma munkanapom, mindig történik valami, rengeteg megbeszélésen, egyeztetésen és találkozón veszek részt, de nagyon élvezem minden pillanatát, szeretem a pörgést.

Jelenleg az akadémiai infrastruktúra kiépítése van folyamatban Kassa városában. Hol tart és miként zajlik a munka és mikorra várható az Akadémia kiépítése?

Nagyon hosszú és következetes munka előzte meg a szerződéskötést a telekvásárlást illetően. Kassa jól beépített, népes város, nehéz volt egy nagyobb, több hektáros telket találni, de sikerült és 3 hete már a Slovak Sport Development tulajdonába került.

Azt azért fontos megjegyeznünk, hogy a teljes beruházás a magyar kormány támogatásával valósul meg. Nagyon komoly jogi és műszaki felmérések folytak a beruházás előtt, tehát tényleg hosszú ideig dolgoztunk ezen a projekten, hogy megfelelő telket találjunk, s meg tudjuk valósítani ezt a beruházást.

2023 elején már szeretnénk megkezdni a pályák és a hozzájuk tartozó objektumok és kiszolgáló létesítmények megépítését. Ha minden rendben zajlik, 2024 nyarán már át is tudjuk adni az akadémiát, 6 nagy méretű pályával. Ezzel több, mint 300 utánpótlás játékos az U7-es korosztálytól az U19-es korosztályig bezárólag modern európai körülmények között tud majd edzeni.

Mint tudjuk, az utánpótlás-nevelés minden profi csapat jövője. Milyenek a merítési lehetőségek itt, Kelet-Szlovákiában?

Igen, ez így van, minden klubnál a fiatalokban van a jövő, de azért a gyakorlatban a fiatal játékosok beépítése, „feláramoltatása” csak kevés csapatnál működik. Ha csak megnézzük a szlovák első osztály csapatainak játékoskeretét, akkor nagyon kevés klubnál tapasztalható az, hogy saját nevelésű játékosok alkotják. Viszont vannak jó példák is Szlovákiában, mint például a Zsolna, ahol szerintem ez a játékosnevelési rendszer nagyon jól működik.

Mi a kassai klubot is így képzeljük el és ez a tulajdonosoknak is a víziójuk és a stratégiájuk, hogy a felnőtt csapat keretének minimum a felét saját nevelésű labdarúgó alkossa.

Az akadémián dolgozó edzőknek és szakembereknek, pont ez a feladatuk, hogy olyan játékosokat képezzenek, akikkel ez a cél megvalósítható. Ami pedig a lehetőségeket illeti, pont ezt látták meg a diósgyőri kollégák, hogy itt Kelet-Szlovákiában óriási potenciál, merítési lehetőség van a tehetségeket illetően, viszont hiányzik az infrastruktúra.  A legtehetségesebb gyerekeket elhalászták ezidáig a nagyobb, főként nyugat és közép-szlovákiai klubok, ahol már kialakult az akadémiai infrastruktúra és jó feltételek mellett tudtak tovább fejlődni. Mi itt, Kassán pont ezt a folyamatot szeretnénk megállítani és itt helyben tartani a tehetséges gyerekeket.

A tehetségek kinevelésével a klub célja, hogy az első csapatba beépítsen saját nevelésű játékosokat, majd pedig egy külföldi klubhoz továbblépve fejlesszék magukat?

Mindent meg fogunk azért tenni, hogy minél több saját nevelésű akadémista kerüljön fel a felnőttcsapat keretébe, ezzel minden utánpótlás edzőknek tisztában kell lennie. Jelenleg is egy komoly szakmai stáb dolgozik már az akadémián, májustól pedig van egy játékosmegfigyelőnk is, aki feltérképezi a legtehetségesebb játékosokat. Nyilván még az elején vagyunk, most építjük ezt a szekciót, majd bővülni fogunk ott is új kollégákkal és úgy gondolom minden tehetséget meg fogunk tudni találni.

Nekem, felvidéki magyarként nem titkolt vágyam, hogy minél több magyar ajkú gyereknek biztosítsuk ezt a lehetőséget, de nyilván kell ehhez az is, hogy a srácok tehetségesek legyenek, mivel csak a pályán nyújtott teljesítménnyel lehet hozzánk bekerülni.

A közelmúltban volt is rá példa, hogy a Kassai Akadémiáról az 36-szoros olasz Juventus leigazolta az U17-es korosztály hálóőrét, Jakub Vinarčíkot. Ez a klub számára is remek visszajelzés, hogy jó úton halad a csapat?

Igen, ez pont egy nagyon jó visszacsatolás volt az akadémián dolgozó kollégák és a nálunk focizó gyerekek számára is. Azért ez egyedi eset, hogy ilyen kis klubtól egy ilyen nagy olasz sztárcsapathoz kerüljön egy akadémista. Viszont ez jó út és jó példa lehet a gyerekek előtt, hogy tényleg érdemes a focival foglalkozni és nagyon komolyan venni, mert aki profi labdarúgó szeretne lenni, annak csak erre kell koncentrálnia, nyilván a tanulmányi eredmények mellett. Ennek jó üzenete is van, hogy innen,  Kassáról akár topcsapathoz is el lehet jutni!

Az üzleti gondolkodásunk a kassai klubnál is hasonló, tehát a legjobb gyerekeket szeretnénk felkarolni és egy nagyon jó képzést adni nekik, amivel a felnőttcsapat felé vehetik az irányt.

Ha azt vesszük, a szlovák bajnokság nagyon alulfinanszírozott, ezért nagy lehetőség van arra, hogy fiatal játékosokkal töltsük meg a keretet és minél több játékperceket kapjanak. Reméljük, hogy akár minden szezon végén, vagy közben a legtehetségesebbek további nívós európai bajnokságokba tudnak igazolni és ott tovább fejlődni.

Az Akadémián hogyan megy végbe a tehetségek kiválasztása, vannak  tehetségkiválasztó táborok vagy hogyan kell ezt elképzelni?

Minden nyáron tartunk toborzó táborokat ún. kempeket, most nyáron is lesz két időpontban. A weboldalunkon van egy formanyomtatvány, amit ki lehet tölteni és lehet jelentkezni hozzánk. Mivel ez már egy bejáratott és nagyon jól felépített, több éve működő dolog, és azáltal, hogy a szülők egymást közt is megosztják, külsősöktől is rengeteg megkeresés érkezik hozzánk. Ezzel párhuzamosan jelenleg is dolgozunk azon a projekten, melynek segítségével még több óvodát tudunk bevonni a tehetségkiválasztó rendszerünkbe. Kassa városában a jelenleg együttműködő óvodákon kívül újabb intézményeket szeretnének becsatlakoztatni, ebbe a projektbe, hogy már óvodás korban a foci felé tereljük a gyerekeket. Ezzel szeretnénk a gyerekek fejébe elültetni azt, hogy a foci legyen az első számú sport a számukra és megmutatni, milyen lehetőség rejlik abban, ha majd az FC Kassa színeiben tudnak majd focizni. A legtehetségesebb gyerekeket szeretnénk beemelni ebbe a rendszerbe, melynek a lényege az lenne, hogy minél szélesebb legyen a merítési lehetőségünk.

A FC Kassa komoly hagyományokkal bíró sportegyesület, aminek megvan a múltja is. Cél, hogy ismét az élvonalban szerepeljen a klub, mondjuk 1-2 éven belül, vagy nincsenek ilyen konkrét elvárások?

A jelenlegi szezont a felnőttcsapat szempontjából sikertelennek értékeljük, mert szezon előtt a feljutást tűzte ki célul a vezetőség. Most azt gondolom, nyugalomra van szükség, a szezon kiértékelése pedig elkészült és levonjuk a megfelelő következtetéseket. Tehát egy komoly analízist követően a tulajdonosokkal kiértékeljük az idei szezont. Rövid időn belül mindenféleképpen az lesz a cél és azon dolgozunk, hogy a felnőttcsapat a Fortuna Ligában szerepelhessen, de lehet, a mostani sikertelen szezon után biztosabb alapokra kell helyezni a klub jövőjét, mind sportszakmai, mind humán erőforrás, mind gazdasági szempontból. Komoly alapokra helyezve lehet hosszútávon tovább építkezni és célokat kitűzni.

Nem hiszek abban, hogy ilyen hirtelen módon mindent össze lehet rakni, vagy komoly célokért küzdő sportklubot ki lehet alakítani, hanem a lassúbb és következetesebb munkában hiszek és a folyamatos fejlődésben.

A Diósgyőr és a kassai futballklub között nagyon szoros együttműködés jött létre, hogyan kell ezt elképzelni a gyakorlatban?

A Diósgyőr komoly profi klub és Magyarországon a Ferencváros után a második legnagyobb szurkolói bázissal rendelkezik, és talán kevesen tudják, hogy a DVTK a legnagyobb régiós multisport klub, rengeteg szakosztállyal. Van egy regionális koordinátorunk, Farkas Balázs személyében, aki volt válogatott labdarúgó és nagyon sokat segít a szakmai munkában, az akadémia struktúrájának a kialakításában, hogy mi is a magyar elit akadémiai rendszerhez hasonlóan tudjunk működni. A magyar intézményekkel való kapcsolattartásban nagy segítségemre vannak a diósgyőri kollégáim: dr. Bajúsz Endre és Telek Diána. Tehát sportszakmai szempontból is komoly eszmefuttatások folynak és gazdasági szempontból is stabil hátteret biztosít az akadémia működésének az, hogy a DVTK a partnerünk. Összességében egy profi futballklub teljes működtetésében, beleértve a marketinget és a kommunikációt is, számíthatok a diósgyőri kollégákra.

Mik a jövőbeni céljaid és mi az, amit meg szeretnél valósítani a klubnál?

Két részre osztanám, akadémiai igazgatóként azt gondolom, a közeljövőben az lesz a legfontosabb, hogy az akadémiai infrastruktúra megépüljön és minden rendben menjen, valamint az utánpótlás csapataink továbbra is a szlovák élvonalban szerepeljenek.  Jelenleg, a szezon végéhez közeledve azt látjuk újoncként, hogy nagyon jól helyt álltunk. A kiemelt korosztályos csapataink (U19 és U17) a tabella első felében szerepelnek a 14 csapatos országos bajnokságban. Szeretnénk most picit magasabbra helyezni azt a bizonyos mércét és bízom benne, hogy az utánpótlásban az U19-es korosztállyal rövid időn belül akár a szlovák bajnoki címért is harcban lehetünk.

Szeretném, ha minden évben egyre több akadémista kapna lehetőséget, hogy bemutatkozzon az első csapatban. Bízom benne, hogy néhány magyar ajkú gyerek is tovább tud majd fejlődni.

Klubigazgatóként azt a célt tűztem ki, hogy egy olyan klubot alakítsunk ki, ami tényleg erős lábakon áll és jó szakemberekkel vegyem körbe magam. S megcélozzuk a Fortuna Ligát, ahol komoly erőt képviselünk. Nem titkolt vágyunk, hogy nagyon erős kötődést alakítsunk ki a szurkolókkal. A klubnak megvan a víziója és céljai, és akkor leszünk maradéktalanul elégedettek, ha ezeket a kitűzött célokat sikerül megvalósítanunk és egy erős identitással és márkanévvel rendelkező élvonalbeli FC Kassát sikerül felépíteni.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/23. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.