2024. augusztus 1., 11:48

DAC-Zira: Küzdeni mindig, feladni soha! - meccselőzetes

A dunaszerdahelyi DAC nem várt súlyos vereségbe szaladt bele a Konferencia Liga második selejtezőkörének odavágóján. A sárga-kékek Azerbajdzsánban szenvedtek négygólos vereséget, de a hazai visszavágón mindent megtesznek majd a győzelemért és nem adják fel. 

Konferencia Liga
Fotó: DAC 1904 weboldala

Ma este kerül sor a Konferencia Liga második selejtzőkörének visszavágóira. A dunaszerdahelyi DAC, mint arról beszámoltunk, nem éppen könnyű helyzetből várhatja a hazai visszavágót, mivel Bakuban négygólos vereséget szenvedett Xisco Muñoz együttese. A sárga-kékek azonban nem adják fel és a végsőkig küzdenek, hogy megnehezítsék az azeriek dolgát, amire a szurkolók támogatására is szükség lesz. Egy biztos, kisebb futballcsodára lesz szükség a dunaszerdahelyi együttestől, ha tovább szeretnének jutni.

Ami a csütörtöki visszavágót illeti, mi is győzhetünk négygólos különbséggel. Semmiképpen sem adjuk fel. Ha ők képesek voltak négy gólt lőni, miért ne sikerülhetne nekünk is? A lényeg, hogy bízzunk a csodában.”

- tekintett előre a csütörtöki visszavágóra a DAC visszatérő támadója Almási László.

A DAC ez elmúlt hétvégén a bajnokságban is megkezdte szereplését, az FC Kassa otthonában az utolsó másodpercekben vesztettek pontokat a dunaszerdahelyiek, így egy ponttal meg kellett elégednie a csallóközi gárdának.

Bízom benne, hogy csütörtökön sikerül nagyarányú győzelmet aratnunk. Ha a Zira tudott négygólos különbséggel nyerni ellenünk, akkor mi is képesek vagyunk ugyanerre ellenük, hiszen jó csapat vagyunk. A párharc első felvonása nem sikerült jól, de ha beleállunk a visszavágóba és sikerre éhesen vágunk neki az összecsapásnak, akkor mindenképpen lehet esélyünk. Bizakodva várjuk a csütörtököt”

- nyilatkozta kassai debütálását követően a DAC fiatal magyar játékosa Tuboly Máté

A csütörtöki visszavágó előtt bemutatkozik a DAC új hazai szerelése is, amely a klub elődeinek tiszteletére újra csíkos lesz. A sárga-kékek új hazai szerelése a kezdőrúgás előtt a MOL Aréna VIP recepciója mellett található Experience Room helyiségében is megtekinthető lesz, valamint a DAC Store-ban is megvásárolható lesz 15.30-tól. A dunaszerdahelyi klub hazai szerelését ezúttal is az olasz Macron készítette el, amely 2017 óta látja el felszerelésekkel a csallóközi együttest.

A Zira elleni találkozó lesz a DAC történelmének 33. európai kupamérkőzése. Az UEFA észak-macedón játékvezetőket nevezett a visszavágóra. A főbíró Jovan Kačevski lesz, aki a 3. összecsapásán fújja a sípot az európai kupasorozatokban. A vonalakon honfitársai, Slagjan Markoski és Branko Putilin segítik a munkáját, míg a negyedik játékvezető egy hölgy, Ivana Projkovska lesz.

Észak-macedón játékvezetők eddig egyetlen alkalommal bíráskodtak DAC-meccsen, méghozzá 2019 júniusában Tbilisziben, a helyi Dinamo felett aratott emlékezetes 2:1-es győzelem alkalmával, számol be róla a DAC hivatalos honlapján.

A találkozót, ezúttal is a szlovák közszolgálati televízió (STVR) közvetíti majd. A csütörtöki visszavágót a kettes (Dvojka) csatornán követhetik figyelemmel.

Konferencia Liga, második selejtezőkör, visszavágó
DAC 1904 Dunaszerdahely – PFC Zira 20.30 (Dvojka)

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.