Az idei BL-döntő után ismét európai kupadöntőt rendeznek a Puskásban.
A Magyar Labdarúgó Szövetség tavaly októberben jelezte, hogy a három év múlva esedékes finálé mellett a 2028-as döntőt is megpályázza, utóbbi esetében az európai szövetség végül a Juventus torinói stadionja mellett döntött.
Csak most sajnálhatjuk igazán, hogy a Győr nyerte meg a magyar bajnokságot a Fradi előtt, és indulhatott a Bajnok Ligája selejtezőjében.
A becsületéért és a továbbjutás szempontjából már csak a csodában bízva lépett pályára csütörtök este a DAC a Twente Enschede ellen.
Súlyos, 6–0-s vereséget szenvedett a dunaszerdahelyi DAC az FC Twente otthonában a Konferencia-liga 3. selejtezőkörének első mérkőzésén.
A győriek nagyon közel jártak az egyenlítéshez, így a látottak alapján minden nyitott maradt a jövő heti, győri visszavágó előtt.
Robert Klauss együttese kiváló hangulatban és komoly önbizalommal várhatja a csütörtöki derbit, hiszen a nemzetközi kupasiker mellett a hazai bajnokságban is hozták a kötelezőt.
A DAC 4:0-s összesítéssel gázolt át a Velež Mostar csapatán.
A dunaszerdahelyiek már az első percektől kezdve magas letámadással igyekeztek megzavarni a vendégek labdakihozatalát, a lelátókon is fantasztikus hangulat uralkodott.
A csütörtöki találkozó a DAC történetének 34. európai kupamérkőzése lesz.
Egy újabb idény végéhez közeledünk, de a nagy finálé még hátravan, sőt, az igazi durranás csak utána következik.
Angol-német és angol-spanyol döntő a második és harmadik számú kupában.
Az égszínkékek csütörtök este 18:45-től lépnek pályára a finn Kuopio ellen az EKL-csoportkörének 3. fordulójában.
Az európai foci egyik központja.
Az ETO dunaszerdahelyi származású vezetőedzője kiemelte a Rapid volt a legerősebb ellenfelük eddig a szezonban.
Nagyot küzdött az ETO, azonban Borbély Balázséknak nem sikerült bejutniuk a Konferencia Liga csoportkörébe.
Nagyon komoly ellenfél ellen tudtunk nyerni, és mindent kihoztunk a mérkőzésből, mondta az edző.
A Győri ETO ma, 19:00-tól fogadja hazai pályán a Rapid Wien csapatát.
Az ETO FC Győr bravúros teljesítménnyel 2-0-ra legyőzte a vendég AIK Stockholmot a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójának visszavágóján.
Az ETO FC és a DAC a tegnapi nap folyamán bejelentette, hogy játékost cserélnek.