2022. október 3., 20:05

A másodosztályú Homonna ellen lép pályára a DAC a Szlovák Kupa negyedik körében

A Szlovák Labdarúgó-szövetség hétfőn elkészítette a Szlovák Kupa negyedik fordulójában párosításait. A dunaszerdahelyi sárga-kékekre egy hosszú túra vár, hiszen Kelet-Szlovákiába utazik a csallóközi együttes.

A Szlovák Kupa sorsolása
Fotó: TASR
A Szlovák Kupa sorsolása

Hétfőn kisorsolták a Szlovák Kupa negyedik fordulójában párosításait, a sorozatban még több csallóközi érdekeltségű gárda is versenyben, a DAC mellett a Komárom és Somorja is ellenfelet kapott. A sorsolás érdekessége az volt, hogy az összes élvonalbeli csapatok kiemeltként várhatta a sorsolást, így a DAC is.

A dunaszerdahelyi együttes pedig a másodosztályból kapott ellenfelet méghozzá a FK Homonna együttesét. A DAC-ra így egy hosszú többszáz kilométeres keleti túra vár, a homonnai együttes a másodosztályban jelenleg a tizedik helyet foglalja el. A 4. forduló hivatalos játéknapja október 19., szerda. Arról, hogy valóban ezen a napon rendezik-e majd az összecsapást, később születik döntés.

A Szlovák Kupa versenykiírása szerint egészen a negyeddöntőkig egy mérkőzésen dől el a továbbjutó kiléte. Döntetlen eredmény esetén nincs hosszabbítás, hanem rögtön a tizenegyespárbaj következik. A csallóközi csapatok közül a Somorja kapta a legnehezebb ellenfelet miután a Fortuna Ligás Zsolna együttesét fogadják a kék-fehérek. Érdekes összecsapásnak ígérkezik az FC Kassa és a Komáromi FC randevúja, de a Geri Gergely edzette Tőketerebes is élvonalbeli gárda a Trencsén ellen lép pályára.

A Szlovák Kupa negyedik fordulójának párosításai:

FK Homonna (II.) – FC DAC 1904

FC Tatran Eperjes (II.) - FK Železiarne Zólyombrézó

OK Császtó (III.) - TJ Zsolnabánfalva (III.)

MFK Késmárk (V.) - MFK Dukla Besztercebánya

FK Pohronie Garamszentkereszt (II.) - MFK Tatran Liptószentmiklós

MŠK Vágbeszterce (II.) - FC ViOn Aranyosmarót

Slavoj Tőketerebes (II.) - AS Trencsén

FK Breznóbánya (VI.) - MŠK Púhó (II.)

Lokomotív Dévényújfalu (V.) - MFK Rózsahegy

ŠK Odeva Héthárs (III.) - MFK Szakolca

ŠKF Szered (III.) - FC Szpartak Nagyszombat

FC Kassa (II.) - Komáromi FC (II.)

MŠK Tesla Sztropkó (III.) - ŠK Slovan

FC STK Somorja (II.) - MŠK Zsolna

FK Máriatölgyes (II.) - MFK Zemplén Nagymihály

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.