Családi nap: kölyökklub és filmmaraton

Kultúrház
Esemény kezdete
2025. 11. 09., 09:00

Az ekecsi kultúrházba tervezett program 9 órakor kezdődik a Kölyökklubbal, ahol a gyerekeké lesz a főszerep. A napot kézműves foglalkozással indítjuk, majd 9:30-tól Gaál Zöld Ágnes vezeti a Zengő Zeneovi interaktív zenés programját. 10:00 és 11:00 között a Fotobox áll a jelenlévők rendelkezésére, amivel megörökíthetik az élményt. 10:15-től Kéri Denisa szórakoztatja a kicsiket interaktív gyermekműsorával, majd egy ismert gyerekfilmmel készülünk: 11:00-kor a klasszikus magyar rajzfilmet, a Lúdas Matyit vetítjük.

 

A délelőtt folyamán több kísérőprogram is várja az érdeklődőket: lesz gyertyakészítéskarkötőfonáskreatív sarok és népi fajátékokkal is játszhatnak a gyerekek. Ételt és italt a helyszíni büfében vásárolhatnak majd.

 

Egy kis szieszta után a Nemzeti Filmintézet (NFI) által támogatott Filmmaraton keretén belül 13:30-tól a "Hadik" című történelmi kalandfilmet vetítjük. Azt követően 15:15-kor kezdődik a romantikus vígjáték, a "Seveled", majd 17:00 órától a nagysikerű "A Viszkis" című filmmel zárjuk a napot. 

 

Minden korosztályt szeretettel várunk. Az esemény ingyenesen látogatható.

Családi nap
Kürthy Judit