2024. július 27., 20:07

Muhari Eszter kikapott az elődöntőben, a bronzéremért vívhat

A párbajtőröző Muhari Eszter vereséget szenvedett az elődöntőben, így utolsó asszójában a bronzéremért mérkőzhet a párizsi olimpián.

Muhari Eszter
Fotó: MTI

A Tatabányai SC 21 éves vívója a kínai Tang Csün-jao elleni sikert követően a 2022-ben világbajnok dél-koreai Szong Szeránál is jobbnak bizonyult, majd egy újabb kínai vívó, Jü Sze-han legyőzésével jutott a négy közé.

A csapatban tavaly és tavalyelőtt is Eb-ezüstérmes párbajtőrözőnek, a szakág egyetlen magyar párizsi indulójának a döntőért a hazai közönség előtt szereplő Auriane Mallo-Bretonnal kellett megmérkőznie. A júniusi Európa-bajnokságon egyéniben második helyezett franciát a bemutatásnál hatalmas üdvrivalgás fogadta, és a későbbiekben is sok támogatást kapott a szurkolóktól.

A két vívó a Grand Palais egyik belső erkélyén jelent meg, onnan köszöntötte a jelenlévőket, majd a széles lépcsőn lejőve érkezett a központi, emelt pástra.

Az első percben nem volt aktivitás egyik fél részéről sem, ami sárga lapot vont maga után. Aztán Muhari lábszúrása pontatlan volt, Mallo-Breton pedig közben eltalálta őt. A következő akciónál viszont már ült az újabb lábszúrás, majd jó volt egy lerohanó támadás is. Francia egyenlítés után megint lábfejen szúrta ellenfelét a magyar párbajtőröző. Az első szünet után együttes találat következett, majd Mallo-Breton egyenlített. Újabb együttes után a francia feltartó szúrása volt pontos, aztán egy "adok-kapokból" Muhari jött ki jól.

Hat-hatról indult a harmadik három perc, a hosszú előkészítések alatt csend volt a nézőtéren, hazai tusnál őrjöngés, magyar találatnál csalódott moraj. Mallo-Breton kétszer pontosan szúrt, miközben Muhari egyik találatát szabálytalannak látta a zsűri.

A magyar párbajtőröző két tus hátrányban ment előre, de újabb találatokat kapott. Hat-tíznél nehéz helyzetben volt szűk másfél perccel a vége előtt és innen már nem is tudott fordítani. A francia vívó élt a lélektani előnyével, és végül hat tussal nyert.

Muhari a harmadik helyért az észt Nelli Differttel csap majd össze 20.40-kor.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.