2024. július 27., 22:14

Mészáros Krisztofer bejutott az összetettben a döntőbe

Mészáros Krisztofer a 14. helyen bejutott a férfi tornászok szerdai egyéni összetett döntőjébe a párizsi olimpián.

Mészáros Krisztofer
Fotó: MTI

A játékok egyetlen magyar férfi tornásza szombaton az első csoportban mutatta be gyakorlatait a Bercy Arénában, így késő estig várnia kellett, hogy sikerült-e a 24 közé jutnia.

Mészáros korláton kezdte meg szereplését (14,733 pont), majd következett a nyújtó, az a szer, amelyről a tavalyi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon a magyar férfi csapat gyakorlatilag valamennyi tagja, így ő is leesett, és ami miatt csapatban elveszett a kvótaszerzés lehetősége. A győri tornász ezúttal viszont nagyon koncentrált volt, valamennyi repülőelemét pontosan hajtotta végre, a forgásokat is megcsinálta, egyedül a leugrása nem volt tökéletes, mélyre érkezett és el is lépett, ez pedig sokba került. Csak az ellépés három tized mínuszt jelent, de a mélyre érkezés is levonással jár, így végül 13,666 pontot kapott.

A harmadik szer a talaj volt, amelyen Mészáros Európa egyik legjobbja, az idei Eb-n bronzérmet nyert és az olimpiára úgy érkezett, hogy esélyes a szerenkénti fináléba jutásra is. A szerdöntőhöz 14,8-as pontszámra lett volna szükség, ennek a lehetősége azonban már gyakorlatilag az első ugrósor végén elszállt, miután a 22 éves klasszis kilépett, ráadásul a második sor végén letette a kezét. Ezt követően már csak apróbb hibákat követett el Mészáros, de hiába fejezte be szépen a gyakorlatát, csupán 12,900 pontot kapott.

A talajeredménnyel nyilvánvalóan nem lehetett elégedett a magyar tornász, de az egyéni összetett fináléjára még így is maradt reális esélye, ezért koncentráltan kellett folytatnia a versenyt.

A soron következő lólengésben aztán egészen szép gyakorlatot mutatott be, a legvégéig szinte tökéletesen tornázott, a leugrásnál viszont rontott, kicsit elbillent a lovon, nem kézen állásból kezdte a leérkezést. A pontozók a gyakorlat után sokáig gondolkodtak, végül 13,633 pontra értékelték Mészáros teljesítményét.

Következett a gyűrű, amelyen az előzőhöz hasonlóan tulajdonképpen a végéig remek gyakorlatot mutatott be, a leugrás azonban ismét nem sikerült tökéletesre, ellépett belőle. A pontozóktól 13,500 pontot kapott, és készülhetett az ugrásra. Utolsó szerén a győri versenyző csupán egy ugrást mutatott be, így a szerenkénti döntőért nem szállt harcba, egyetlen ugrásával viszont az összetett döntőért sokat tehetett. Mészáros egészen gyönyörű produkciót mutatott be. Ezúttal a leérkezés is szinte tökéletesre sikeredett, majd miután meglátta a 14,366-os pontszámot, elégedetten ölelte meg edzőjét.

Mészáros Krisztofer ezzel karrierje első olimpiáján 82,798 ponttal zárta a selejtezőt, a remélt szerdöntő ugyanakkor nem jött össze.

Az egyéni összetett szerdai fináléjában 24-en - nemzetenként legfeljebb ketten - lesznek érdekeltek.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.