2021. április 3., 13:06

Története harmadik legnagyobb különbségű vereségét szenvedte el a Golden State Warriors

A Toronto Raptors 53 pontos különbséggel kerekedett a Golden State Warriors fölé az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság legutóbbi játéknapján, a győztes esetében ez klubrekord, a vesztes félnek pedig ez története harmadik legnagyobb különbséggel elszenvedett veresége.

Pascal Siakam NBA
Fotó: TASR/AP

A mérkőzés legeredményesebb játékosa, Pascal Siakam 36 ponttal járult hozzá a győzelemhez, a 27. születésnapját ünneplő kosarasnak az idényben ez volt a legjobb meccse. A Raptors már 61 ponttal is vezetett, végül azonban meg kellett elégednie az 53 pontos különbséggel. Viszont azzal is megdöntötte az eddigi 46 pontos klubrekordját, amelyet tavaly óta tartott az Indiana elleni sikerrel.

A Toronto legutóbbi 15 mérkőzésén másodszor nyert csupán.

A Warriors ezt megelőzően csak kétszer szenvedett ennél nagyobb különbséggel vereséget, mindkétszer a Lakers múlta felül: 1972-ben 63, a következő idényben pedig 56 ponttal.

A Memphis úgy verte meg 120-108-ra a vendég Minnesotát, hogy csaknem ötven százalékos hatékonysággal tüzelt a hárompontos vonalon túlról, míg a kispadja 56 pontot szorgoskodott össze.

A Grizzliesben nyolc játékos ért el kétszámjegyű dobóeredményt, közülük négyen csereként.

A Minnesotában így hiába villogott a mérkőzés legeredményesebb kosarasaként Karl-Anthony Towns 30 ponttal és 16 lepattanóval.

Jannisz Antetokunmpo vezérletével győzött a Milwaukee a Portland otthonában.

Az elmúlt két idény legértékesebb játékosának választott Antetokunmpo egyéni idénycsúcsot jelentő 47 pontot szerzett,

a mezőnyből 21 dobásából 18 volt sikeres, 13 büntetőjéből 11-et értékesített.

A Utah a Chicago elleni 113-106-os győzelemmel sorozatban a nyolcadik mérkőzését nyerte meg, a Jazz egymást követő 21. hazai találkozóján bizonyult jobbnak a soros vendégcsapatnál, ami klubrekord.

Devin Booker 32 ponttal járult hozzá csapata győzelméhez: a Phoenix Suns 140-103-ra nyert a vendég Oklahoma City ellen. A hazai játékosok hatvanszázalékos hatékonysággal dobták a mezőnykosarakat. A szerzett pontokat tekintve a szezonban eddig 132 volt a Suns rekordja.

A Sacramento öt hazai győzelem után kapott ki ismét, a sorozatnak a Los Angeles Lakers vetett véget.

Eredmények:
Toronto Raptors-Golden State Warriors 130-77
Boston Celtics-Houston Rockets 118-102
New York Knicks-Dallas Mavericks 86-99
Indiana Pacers-Charlotte Hornets 94-114
Memphis Grizzlies-Minnesota Timberwolves 120-108
New Orleans Pelicans-Atlanta Hawks 103-126
Utah Jazz-Chicago Bulls 113-106
Phoenix Suns-Oklahoma City Thunder 140-103
Portland Trail Blazers-Milwaukee Bucks 109-127
Sacramento Kings-Los Angeles Lakers 94-115
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.