A finálé első két meccsét megnyerte idegenben a Knicks, s a híres Madison Square Garden a harmadik és negyedik meccsnek ad majd biztosan otthont.
A San Antonio 2014 után jutott ismét nagydöntőbe, ahol a New York Knicks vár rá.
A címvédő Oklahoma City Thunder negyedszer is legyőzte a Los Angeles Lakerst az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nyugati elődöntőjében, ezzel bejutott a főcsoport fináléjába.
A rájátszásban már minden párharc az egyik fél negyedik sikeréig tart majd.
A kanadai együttes az Orlando Magic elleni, 139-87-re megnyert hazai összecsapásán produkálta ezt a sorozatot, amilyenre még nem volt példa a liga történetében.
A 31 éves szerb játékos a Dallas Mavericks ellen 142-135-re megnyert összecsapáson 23 ponttal, 21 lepattanóval és 19 gólpasszal zárt, ezzel ő lett az NBA történetének első játékosa, aki egymást követő két meccsen legalább 15-15-15-ös mutatót ért el.
Tripla duplával ünnepelte pályafutása 1611. alapszakasz-mérkőzését LeBron James.
Eddig csak LeBron James zárt meccset olyan mutatókkal, mint Shai Gilgeous-Alexander a Denver Nuggets ellen.
Az NBA történetének pontkirálya hamarosan az alapszakaszban lejátszott meccsek rangsorában is az élre állhat, ezt a listát ugyanis Robert Parish vezeti 1611-gyel.
A kaliforniaiak klasszisa a Dallas Mavericks ellen 124-104-re megnyert összecsapáson 28 ponttal, 12 lepattanóval és 10 gólpasszal zárt.
Megsérült a pontlistát vezető Dončič.
A sorozat legjobbja (MVP) a New Yorkot erősítő Jalen Brunson lett, aki a döntőben 25 pontot dobott.
A liga közlése szerint a Los Angeles-i gálán három nyolcfős együttes szerepel majd.
A bajnoki sorozatban várhatóan 16 gárda vesz majd részt, köztük olyan klubok csapatai, mint a Real Madrid, a Barcelona és a Fenerbahçe.
Az Oklahoma City Thunder nyerte az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) nagydöntőjét, mivel a hetedik mérkőzésen, hazai pályán 103-91-re legyőzte az Indiana Pacers együttesét.
Hazai környezetben nyert az Oklahoma City Thunder, egyetlen győzelemre a bajnoki címtől.
Remekül kezdett a vendég Oklahoma City Thunder, ám a folytatásban feljavult a Pacers, és magabiztosan nyerte az NBA nagydöntőjének harmadik mérkőzését.
Nyugaton az előző idényben is főcsoportdöntős Minnesota Timberwolves – negyedszer is legyőzve a Golden State Warriorst – az idén is bejutott ebbe a szakaszba.
Keleten a címvédő Boston másodszor is kikapott odahaza a New Yorktól.
Hétmillió dollárért árverezték el a Los Angeles Lakers egykori sztárjának, Kobe Bryantnek azt a mezét, melyet első alapszakasz-mérkőzésén viselt az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA).