2020. július 30., 15:59

Több mint 500 hajó rajtolt el az idei Kékszalag vitorlásversenyen

Csütörtökön reggel rajtolt el az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye Balatonfüredről, a szervezők tájékoztatása szerint 535 hajó nevezett a versenyre.

Kékszalag vitorlásverseny
Fotó: MTI/Varga György

Idén 27 hajóosztályban versenyeznek a vitorlázók a tókerülő versenyen.

A Kékszalagon induló hajók közül három legénysége csak külföldiekből áll, három női kormányos is nevezett valamint egy csak nőkből álló csapat is indult.

A Kékszalag a vártakhoz képest erősebb szélben rajtolt, de délre csökkent a szél a Balaton keleti medencéjében.

A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye,

amelyet először 1934-ben rendeztek meg. A Balatonfüreden csütörtök 9 órára kiírt rajt után a hajósoknak 48 óra áll rendelkezésre ahhoz, hogy teljesítsék a mintegy 155 kilométeres távot Balatonkenese Siófok és a tihanyi szoros érintésével Keszthelynél visszafordulva a balatonfüredi célhoz.

A Kékszalagot tavaly a Petrányi Zoltán kormányozta Racing Django nyerte, a rendkívül szélcsendes versenyben 15 óra 37 perc alatt megkerülve a Balatont. A versenycsúcsot a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty, egy kétárbocos, magyar fejlesztésű katamarán tartja, amely 2014-ben 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt ért célba.

Litkey Farkas, Kékszalag
Fotó:  MTI/Varga György

A legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas nyerte meg Kékszalagot. Mindhárom hajó ezúttal is ott van a mezőnyben.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.