Növelte előnyét a Brooklyn és a Dallas

2021. május 26., 13:32
ma7 | MTI

Főcsoport-negyeddöntős párharca második mérkőzését is megnyerte a Brooklyn Nets és a Dallas Mavericks az észak-amerikai kosárlabdaliga rájátszásában.

Dallas Mavericks NBA
Fotó: TASR/AP

Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó versenyfutásban

a Brooklyn 2-0-ra vezet a Boston Celtics, a Dallas pedig a Los Angeles Clippers ellen,

míg

a címvédő Los Angeles Lakers győzelmével 1-1-re áll a Phoenix Sunsszal szemben.

Kevin Durant 26, Joe Harris 25 ponttal segítette győzelemhez a Brooklynt, amely az első negyedben 40 pontig jutott, és a nagyszünetben már 24 pontos előnyben volt. Harris hét sikeres triplájával - 10 kísérletéből - beállította a klubrekordot a rájátszásban, Deron Williams 2015. áprilisában zárt ennyivel az Atlanta ellen.

A Brooklyn elsősorban Harrisnek köszönhetően zárt 17 hárompontossal.

A Boston a Netsszel szemben sorozatban a kilencedik playoff-meccsét veszítette el, és összesítésben 2-10-re áll a rájátszásban.

A Dallas korábbi legendás játékosa, Dirk Nowitzki a helyszínen tekintette meg utódait,

akik a 39 pontos Luka Doncic, valamint a 28 pontos Tim Hardaway Jr. vezérletével kerekedtek ezúttal a Clippers fölé. Rick Carlisle, a Mavericks vezetőedzőjének meggyőződése, hogy Nowitzki személyes jelenléte nagyban hozzájárult csapata győzelméhez. Kawhi Leonard a Clippers és a mezőny legeredményesebb játékosaként 41 pontot szerzett, ebből 30-at az első félidőben. A vereség után kiemelte: a védekezésükön ment el a meccs, mert túl sok „könnyű kosarat” engedélyeztek ellenfelüknek. A Los Angeles-i edző, Tyronn Lue a 0-2 ellenére pozitívan állt a folytatáshoz, és az otthon elbukott mérkőzéseket követően sem aggódik. Mint mondta: majd vendégként visszavágnak.

A Lakers kiegyenlített mérkőzésen bizonyult jobbnak a Phoenixnél.

Anthony Davis nemcsak a Lakers, hanem a mezőny legeredményesebb kosarasának is bizonyult 34 pontjával. A 10 lepattanót és 7 gólpasszt is elkönyvelő játékos kiemelte: az első, elbukott mérkőzést követően a címvédőnek „muszáj volt megnyernie a második felvonást”. A vendégek másik klasszisa, LeBron James 23 pontjával és 9 asszisztjával ugyancsak kulcsszerepet vállalt, míg Dennis Schröder 24 ponttal járult hozzá csapata győzelméhez.

Eredmények, főcsoport-negyeddöntők:
Keleti főcsoport:

Brooklyn Nets-Boston Celtics 130-108
Az állás: 2-0 a Brooklyn javára
Nyugati főcsoport:
Los Angeles Clippers-Dallas Mavericks 121-127
Az állás: 2-0 a Dallas javára
Phoenix Suns-Los Angeles Lakers 102-109
Az állás: 1-1
A párharcok az egyik csapat negyedik győzelméig tartanak.

Kövesse facebook oldalunkat is!