2021. május 26., 20:43

Nem sikerült a bravúr a HC DAC-nak, a Nagymihály lett a szlovák bajnok

A szlovák női kézilabda bajnokság fináléjában a második mérkőzésre került sor. A dunaszerdahelyi sárga-kékek hazai pályán fogadták a Nagymihályt, és Debre Viktor együttesének mindenképpen győzni akart.

HC DAC

A finálé első mérkőzésén a Nagymihály magabiztosan nyert, így előnnyel érkezhetett a DAC otthonába.

A finálé esélyesének a nagymihályi együttes számított, amely 13. bajnoki címére hajtott, míg a csallóközi együttes számára klubtörténelmi sikernek számított már a fináléba jutás is.

A zempléni együttes az elejétől kezdve dominált, a vendégek szerezték a mérkőzés első gólját is, ráadásul a negyedik percben már kétgólos előnybe kerültek. A dunaszerdahelyi lányok a 11. percre ledolgozták hátrányukat és 5-5-re kiegyenlítettek, de a vezetést nem sikerült megszerezniük. Az első játékrészben szorosan alakult az eredmény, a nagymihályiak vezető góljaira folyamatosan válaszolni tudtak Bízikék. Húsz percnyi játék után 9-9-es eredmény állt az eredményjelzőn, majd ezt követően ismét kétgólos előnyt dolgoztak ki a nagymihályiak, sőt az első félidő végére háromgólosra növelték előnyüket.

Szünet után sem változott sokat a játék képe, a Nagymihály őrizte előnyét. Debre Viktor együttese hiába próbálkozott, ezúttal hiányzott az extra, ami a 12-szeres bajnok legyőzéséhez kellett. A hazaiak hibáit rendre megbüntette a zempléni gárda.

A második játékrész elején a nagymihályiak már négy góllal is megléptek, sőt a 41. percben már öt gól is volt a két csapat között a különbség. A hazaiak magyar mestere, Debre Viktor időkérések által próbálta tanácsokkal ellátni csapatát, de a nagymihályi együttes ezúttal túl nagy falatnak bizonyult.

A dunaszerdahelyi sárga-kékek szívvel lélekkel küzdöttek, negyedórával a vége előtt kétgólosra csökkentették hátrányukat Bízikék, de közelebb már nem tudtak kerülni a nagymihályiakhoz. A végére a kijött a két csapat között lévő különbség, a nagymihályiak igazolták a papírformát és idegenben is legyőzték a csallóközi együttest. A Nagymihály ezzel története tizenharmadik szlovák bajnoki címét szerezte meg.

A HC DAC játékosainak a döntőbeli vereség ellenére is jár a dicséret, hiszen klubtörténelmi sikert értek el ebben a koronavírussal tarkított idényben és megmérkőzhettek a szlovák bajnoki címért, valamint a szlovák-cseh közös rendezésű MOL Ligában bronzérmet szereztek.

Szlovák bajnokság, Döntő, 2. mérkőzés:

HC DAC Dunaszerdahely - Iuventa Nagymihály 30-33 (11-14)

DAC gólszerzői: Élő Beatrix 10, Bízik Boglárka 7, Bízik Réka 5, Juhos Kata 5, Bugár Cintia 2, Pastorková Kristína 1

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.