2022. június 3., 09:28

A Boston nyerte a döntő első felvonását

A remekül hajrázó Boston Celtics 120-108-ra győzött a Golden State Warriors otthonában az észak-amerikai kosárlabdaliga döntőjének első mérkőzésén.

Golden State Warriors-Boston Celtics
Fotó: TASR/AP

Alaposan belekezdett a házigazda, Stephen Curry az első negyedben úgy ért el 21 pontot, hogy hat triplát szórt, azonban

Marcus Smart révén a nagyszünetre fordított a Boston (54-56).

A pihenő jót tett a Warriorsnak, vezetett már 15 ponttal is, és a harmadik játékrészt 38-24-re hozta. Csakhogy a vendégek a záró etapban az első hét triplakísérletükből betaláltak - ettől megrogyott a Golden State -, és végül 40-16-ra nyerték ezt a negyedet.

Curry hiába jutott 34 pontig, és lett a meccs legeredményesebbje, ez nem segített a csapatán.

A túloldalon hárman is húsz pont fölött zártak: Al Horford 26, Jaylen Brown 24, a csereként beállt Derrick White pedig 21 pontot szórt.

Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc következő összecsapásának magyar idő szerint hétfőn hajnalban ugyancsak San Francisco ad otthont.

A Celtics 2010 óta az első nagydöntőjét játssza, és most a 18. bajnoki címét gyűjtheti be.

Ezzel egyedüli rekorder lehet, jelenleg ugyanis 17-17-tel megosztva áll az élen a Los Angeles Lakersszel. A Warriors hat aranygyűrűnél tart, miután 1947-ben megnyerte a legelső szezont, majd 1956-ban is még Philadelphia Warriors néven diadalmaskodott, aztán 1975-ben újra felért a csúcsra, majd 2015 és 2018 között három aranygyűrűt szerzett.

Eredmény:
döntő, 1. mérkőzés:
Golden State Warriors-Boston Celtics 108-120
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.