A ZSSK már régóta külön figyelmet fordít a mozdonyvezetők toborzására és képzésére, most is zajlik a felkészítés, és a jogosultságok megszerzése után munkába állnak.
Az államünnepeken közlekedő járatokat nem indítják el.
A Szlovák Állami Vasutak (ŽSR) megkezdte az Ipolygalsa és Fülek közötti elavult vasútvonal átfogó felújítását. A pálya siralmas állapota miatt a vonatoknak lassítaniuk kellett, ami azok késését okozta.
Az utólagos jegyvásárlásnál felárral állítják ki a menetjegyet a vonatokon, úgy, mint máskor, de az utas később reklamációt nyújthat be és igényelheti a különbözet visszatérítését.
Szlovákiában a Pozsony-Zsolna-Kassa vonalon közlekedő expresszjáratok átlagosan 78 százalékban megtelnek utasokkal.
Hétfő reggeltől egészen vasárnapig ellenőrzéseket tart a vonatokon és állomásokon a rendőrség.
A szlovák vasúttársaság tájékoztatása szerint kedden korlátozásokkal megindulhat a vonatközlekedés Muzslánál, de a reggeli órákban Pozsony felé haladó és onnan érkező vonatok utasainak még változásokra kell számítaniuk.
Hatnapos, rekordhosszú sztrájkba lépnek a német mozdonyvezetők szerda hajnaltól hétfő kora estig, miután szakszervezetük elutasította az állami vasútársaság legújabb bér- és munkaidő ajánlatát.
Ismét közlekednek a vonatok a poprádi járásbeli csorbai (Štrba) vasútállomáson keresztül. Ugyanakkor több vonat is késik.
A vonat 2022. május 21-én, szombaton megáll a komáromi, a dunaszerdahelyi és a pozsonyi állomásokon.
Olaszország a koronavírus-járvány európai központja lett.
Ötezernél is többen utaztak azokkal a különleges turistavonatokkal, amelyek a fő turisztikai szezonban hétvégenként közlekedtek Kassa megyében.
Fennakadások a vasúti közlekedésben.
Vágsellyén egy teherautó hidraulikus markolókarja leszakított mindkét sínpár felett a felsővezetéket.