Létszámhiány miatt kevesebb vonatot indítanak Pozsony és Galánta között
Június 8-tól június 30-ig munkanapokon kevesebb személyvonatot indít a délutáni csúcsidőben a Szlovák Vasutak Pozsony és Galánta (ZSSK) között, az ok a mozdonyvezető-hiány.
Cserébe a vasút úgy döntött, hogy több REX sebesvonat ezalatt megáll Pozsonyivánkán, Cseklészen, Szencen és Diószegen.
A ZSSK azt is közölte, hogy hosszabb szerelvényeket indít.
A közlemény szerint
létszámhiány miatt a társaság forgalmasabb szakaszokra csoportosította át a mozdonyvezetők egy részét, ahol több utast szolgálnak ki a vonatok.
– tette hozzá Ján Baček, a ZSSK szóvivője.
A kijelölt REX vonatokra Pozsony és Galánta között elég személyvonatra érvényes jegyet venni, és elfogadják az SMS-ben vásárolt jegyet is – tette hozzá Baček.
A 13.33 és 18.33 között Pozsonyból induló REX vonatok állnak meg kivételesen Pozsonyivánkán, Cseklészen, Szencen és Diószegen.
Baček hozzátette, a ZSSK már régóta külön figyelmet fordít a mozdonyvezetők toborzására és képzésére, most is zajlik a felkészítés, és a jogosultságok megszerzése után munkába állnak.